ScienceBits

Akadémikusjelöltek bemutatkozása

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Novemberben van a Magyar Tudomány Ünnepe, ezt a Magyar Tudományos Akadémia hagyományosan az osztályülések szüneteltetésével tiszteli. Az idén viszont a hároméves akadémiai ciklus ismét abba az állapotba jutott, hogy az új tagok megválasztása került az érdeklődés középpontjába. Ennek a mikéntjéről egyszer már hosszabban is írtam ezen a blogon.

A szeptemberi ülésről írt beszámolómban megemlítettem, hogy akkor az akadémikusok zárt ülésén volt az a szavazás, amelyen létrejött a hivatalos akadémikusjelöltek 11 fős listája. A Magyar Tudomány című akadémiai lapban mindenkiről meg is jelent egy rövid életrajz. Igazából a szeptemberi ülés után nem erőlködtem azért, hogy informális forrásból megtudjam a jelöltek névsorát, hivatalos információ pedig nincs erről. Viszont meghívást kaptam a jelölteknek bemutatkozási lehetőséget adó tudományos ülésre, amelyre november 4-én került sor. Ezt online is követni lehetett, és végül is ekkor tudtam meg, ki is az a focicsapatnyi kémikus, aki bekerült ebbe a körbe.

Maga a bemutatkozó előadássorozat új jelenség: a korábbi ciklusokban az osztályülések előtti felolvasóülésekre hívtak meg lehetséges jelölteket, de az nem volt valami igazságos: akadt olyan jelölt, aki nem is kapott lehetőséget, s akadt olyan is, aki közvetlenül a szeptemberi szűkítő szavazás előtt tarthatott előadást, így elég jelentős helyzeti előnybe kerülve. A november 4-i esemény ilyen szempontból nekem jobban tetszett a korábbi gyakorlatnál: az akadémikusjelöltek listája már ismert volt a választók számára, így minden rajta szereplő kémikus ugyanazt a lehetőséget kapta húsz percben. Az előadások sorrendjét sorsolással döntötték el.

Ennyi volt a pozitívum. Amit én elég negatívnak ítéltem, az a jelöltek kora. Három évvel ezelőtt a 11 tagjelölt átlagos életkora 57 év volt, most ez 64-re nőtt. A medián akkor 60 év volt, most 65 lett. A három évvel ezelőtti és a mostani 11-es lista 6 neve azonos. Az előző alkalommal három jelöltet választottak meg levelező tagnak, így ez azt jelenti, hogy az akkor sikertelen jelöltek közül ketten most nem kaptak újra lehetőséget (köztük a legfiatalabb sem, aki velem majdnem pont egykorú).

Hallottam a Magyar Tudományos Akadémia egy (számomra egyébként rém ésszerűnek tűnő) ajánlásáról, amely szerint új tagnak 60 év alatti tudósokat érdemes választani. A Kémiai Osztály ezt biztosan nem fogadja meg: a választás 2022. májusi időpontjában már a 11 jelölt közül is csak egyetlen egy teljesítené ezt a kritériumot.

Aggaszt, hogy a jelöltlistán lévők társadalmi felelősségvállalásra való hajlama igen csekély. Noha ez az MTA doktori és egyetemi tanári kinevezéseknél is szempont valamennyire, a gyakorlati fontosságát jól mutatja, hogy egy-egy passzív MTA-bizottsági tagság is elégséges teljesítmény már. Egy akadémikustól olyasmit várnék, ami a magyar kémikustársadalom szűk körét meghaladja és kifelé s jól látszik. A tizenegy jelölt közül – az általam kívánatosnak tartott mércével mérve – mindössze ketten nyújtanak elfogadhatót ilyen szempontból, a maradék kilenc összesítve is csak egy rektorhelyettesi megbízatást tud felmutatni ezen a téren. Ez szerintem nagy baj: továbbra is fenntartja majd a Kémiai Osztály MTA-n belüli igen mérsékelt érdekérvényesítő képességét.

A november 4-én elhangzó előadások elég változatosak voltak tudományos téma és az általam érzékelhető előadói kvalitások szempontjából is. Az online technika is egészen jól működött. Csak az utolsó előadás első néhány perce után ment el a kép és a hang, ezért utólag ezt felvételről is meg lehetett nézni. Azt hallottam, hogy véletlenül maga az előadó csinált valami olyasmit, ami megszüntette az Akadémia Felolvasótermében az Internetkapcsolatot.

Egy mélyen személyes megjegyzés az egyik előadással kapcsolatban nagyon kikívánkozik belőlem, nem is fogok ellenállni a kísértésnek. 2013-ban az MTA doktori védésemen a bírálóbizottság egyik tagja elég súlyosan (de nem kulturálatlanul) kritizált engem amiatt, hogy az amúgy egyáltalán nem kvantumkémiai jellegű dolgozat egy mondatában egy, a Science című folyóiratban megjelent munkára hivatkozva azt írtam, hogy a Born–Oppenheimer-közelítést meg kell haladnia az elméleti kémiának. Most ugyanez a szakember akadémikusjelöltként azt mondta, hogy a Born–Oppenheimer-közelítés a kvantummechanika legnagyobb problémája.

Összességében a jelöltek egységes bemutatkozása szerintem jó ötlet volt, amit a jövőben is érdemes fenntartani. Mi több, akár lehetne nagyobb nyilvánosságot is adni neki; a Fizikai Osztály hasonló rendezvényét például az MTA Internetes oldalán bárki megtekintheti.

2021.11.04.