Az MTA Kémiai Osztályának ülése 2017 szeptemberében

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Július és augusztus nem létező hónapok a magyar tudományos közéletben, így aztán az Akadémia Kémiai Osztályának tagjai szeptemberben gyűltek újra össze a júniusi elnökválasztás után. Ez volt az első alkalom, amikor már az új osztályelnök vezette le az ülést.

A napirend nagyrészt MTA doktori eljárásokhoz kapcsolódott. Öt esetben ez a kezdeti fázist jelentette, vagyis a habitusvizsgálatot követően az osztály jóváhagyta a folytatást. Az utolsó eset egy lezajlott védés után a fokozat odaítéléséről szólt. Így aztán elég sokat kellett a szavazógéppel ténykedni, bár talán gördülékenyebben ment a dolog, mint korábban, a kezdeti létszámellenőrzéskor például mindenkinek sikerült az „igen” gombot eltalálnia. Tulajdonképpen az összes doktori ügy egyértelmű volt, a jelöltek minden esetben messze túlteljesítették a fokozat megszerzéséhez megszabott követelményeket.

Volt még egyéb szavazás is: a MTA szabadalmi díjára választottunk két jelölt közül. Az ülés végén az osztályelnök két új kezdeményezést is elindított. Az egyik célja az akadémikusok háromévente esedékes választásakor az új helyek elosztási elveinek megreformálása. Ehhez a legfiatalabb akadémikust kérték fel arra, hogy alakítson egy bizottságot, s tegyenek majd javaslatot a helyek igazságosabb elosztására. A másik kezdeményezés engem is érintett: a középiskolai kémiaoktatás kérdéseivel foglalkozó bizottságot is szeretne az osztályelnök; ennek megalakítására engem kért fel. Ott nem ért meglepetésként a dolog, mert e-mail-ben már előre megírta ezt a szándékát, s ott igent is mondtam a felkérésre.

2017.09.19.


This template downloaded form free website templates