ScienceBits

Az MTA Kémiai Osztályának ülése 2016 decemberében

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

A Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Osztálya december 13-án tartotta idei utolsó ülését. Utoljára áprilisban jártam ilyen eseményem, az idén szeptemberben pedig ezen a blogon is írtam arról, hogy a tanítási kötelezettségeim miatt az őszi félévben nem tudok elmenni a havonta rendezett ülésekre. Decemberben annyi változás történt, hogy az eredeti elképzelések szerint a kedd esti előadásom után, hét órai kezdettel dolgozatot írtak volna a hallgatók. Azt gondoltam, inkább kezdődjön a kicsit barátságosabb hat órakor a ZH-írás, arra az egy órára már amúgy sem lesz szükségem ahhoz, hogy befejezzem a mondanivalómat az általános kémiáról.

Tíz órára már beértem az Akadémia székházába. Az épület előtt egyetlen ember egy elég jelentős teljesítményű hangszóró segítségével éppen az MTA elnökét szólította fel lemondásra, a nyomatékosítás kedvéért néhány tucatszor megismételve mindössze négyszavas üzenetét. Akusztikailag jól megtervezett akció volt: gyakorlatilag az MTA teljes épülete zengett.

A Kémiai Osztály egyik idén megválasztott külső tagjának székfoglaló előadása tizenegykor kezdődött. A külső tagok olyan magyar tudósok, akik valahol külföldön lettek neves kutatók és a megválasztás idején is Magyarországon kívül dolgoznak. A mostani előadó elsősorban gyógyszerek fejlesztésén dolgozott Ausztráliában, Brisbane egyetemén. Az előadást fogadás követte: az itt fellelhető szendvicsmennyiség viszont elég csekélynek bizonyult a résztvevők számához képest. Egy órától sokan a Biológiai Osztály egy székfoglaló előadására mentek. A teremben alig-alig volt üres hely (nem gondoltam, hogy ilyesmi előfordulhat az MTA székházában…), így aztán inkább beültem oda, ahol kettőtől az Osztályülés kezdődött.

Fél kettőtől el is kezdték az ülés előkészítését. Először ki akartak tessékelni a teremből, mondván: itt ülés lesz, mire közöltem, hogy én is éppen arra jöttem. Miután be is mutatkoztam, csak bent maradhattam.

A kezdésre összesen 38 szavazati jogú tag jött össze; ez nagyon bőven elég a határozatképességhez. A korábbi alkalmakhoz hasonlóan a létszámellenőrzésnél újra volt egy kisebb fennakadás: A szavazógép aktiválása hangjelzéssel indul és zárul, de egyidejűleg egy kivetített képen is lehet követni az eseményeket. Az első próbánál a kezdő hangjelzés ugyancsak halkra sikerült, ezért a jelen lévők fele sem nyomott gombot. A második nekifutás jobban ment, ekkor már 36-an nyomtak igent. Hogy mi lehetett a maradék kettővel, nem tudom, de később volt olyan szavazás, ahol tényleg mind a 38-an nyomtak valamit.

Egy ilyen ülés nagy része viszonylag unalmas rutin. Ennek megfelelően a többség – finoman szólva – nem szenteli osztatlan figyelmét az eseményeknek, s ennek az az eredménye, hogy még tökéletes hangjelzésű szavazásoknál is (egyébként az első kivételével az összes többi ilyen volt) lehetnek fennakadások vagy nehezen érthető eredmények. Ilyen volt például az egyetlen MTA doktori ügy is. Ebben október második felében volt a védés, a bírálóbizottság a jelöltet 100%-os pontszámmal támogatta. Ennek ellenére az igen szavazatok száma csak 34 volt, nemet senki nem nyomott. Négyen tehát tartózkodtak: gombnyomással ezt nem lehet megtenni, csak passzivitással. Egy résztvevő formálisan összeférhetetlen volt, mert a jelölt sok közleményében társszerző. Nagyon kíváncsi lennék, a maradék három tartózkodó milyen okból döntött úgy, hogy felülbírálja a külön erre a célra kiküldött bizottság egyhangú véleményét. Különösen azért furcsa, mert ez a trió nagy valószínűséggel sem a védésen nem vett részt, sem az MTA doktori értekezést nem ismerte.

Elég sokat kellett szavazni az Akadémiai Díjra érkezett felterjesztések kapcsán is. Négy jelölt volt. A szavazási eljárás újabb furcsaságára derült itt fény: a szavazógépen ugyan öt gomb van, de csak igen-nem szavazatokat lehet leadni. Ez az én univerzumomban csak úgy lehetséges, ha nincs meg a szavazógépek üzemeltetéséhez szükséges kellő szakértelem. Persze ez a tény az igazságos eljárást még nem teszi lehetetlenné: minden egyes jelöltről szavaztunk külön-külön (akár mind a négyre is lehetett igent nyomni), majd a két legtöbb támogatást kapó jelölttel megismételtük az egészet. Őszintén szólva erre a második körre már nem volt égető szükség, mert az első szavazások eredményeinél is látszott, hogy a négy jelölt egyike kiemelkedik a többiek közül.

A következő napirendi pontnál kiderült, hogy a jelenlegi osztályelnök mandátuma jövő nyáron lejár, az új megtalálására pedig jelölőbizottságot kell létrehozni. Ennek összetételéről nyíltan szavaztunk: én voltam az egyetlen, aki ellenezte azt, hogy a korábbi osztályelnökök tagok legyenek ebben a testületben. Itt fordult elő először, hogy nemcsak az akadémikusok közül szólt hozzá valaki a vitához, hanem a közgyűlési képviselők közül is. Az ő javaslatát egyhangúlag támogattuk.

Az ülésen még egyszer fordult az elő, hogy nem akadémikus is elmondta a véleményét. Ez éppen én voltam. Egy mindenkinek elküldött e-mailben még októberben javasoltam ugyanis, hogy az osztály tegye lehetővé az ülések követését távolról is az Internet segítéségével. Erről már írtam a blogomon is: az üzleti világban az ilyen tanácskozások már igen elterjedtek. Nem akartam az érveim megismétlésével az időt húzni, csak azt emeltem ki, hogy ennek legfőbb előnye a nem budapesti résztvevők idejének tisztelete lenne. Persze már korábban is eljutott hozzám a javaslat visszhangja, ezért azt is külön elmondtam, hogy ez természetesen nem jelenti azt, hogy nyilvános lenne az ülés, mint ahogy egy Skype-beszélgetés sem nyilvános. Az érveim nem hatották meg a többséget: csak akadémikusok szóltak hozzá a javaslathoz, mindegyikük ellenezte. A titkos szavazáson meg is bukott a javaslat 28-10 arányban, de az előrelátható kudarcban én mégis találtam egy kis előremutató jelet: egyrészt sikerült elérni, hogy egyáltalán beszéljünk a kérdésről, másrészt a szavazáson kilencen tartottak velem úgy, hogy a hét-nyolc hozzászóló közül egyedül én támogattam az ügyet. Csak megismételni tudom egy korábbi megjegyzésemet: a Magyar Tudományos Akadémia nem hagyja azt egykönnyen, hogy bárki csak úgy a XXI. századba rángassa őket.

Ugyancsak a már említett e-mail-emben javasoltam azt is, hogy az általam tiszteletben tartott tudományos normákkal összhangban a Kémiai Osztály minden tudományos előadását - ésszerű időkorlátok között - vita is kövesse. Ebben nekem az a leginkább furcsa, hogy ezt javasolnom kellett, merthogy az elterjedt gyakorlat nem ez. Az osztályelnök ezt a kérdést is szavazásra tette fel. Eredeti szándéka szerint a szavazás titkos lett volna, azonban néhány akadémikusnak nem tetszett a kérdés megfogalmazása: külön akartak szavazni a székfoglaló előadásokról (ezt csak akadémikusok tartják) és az összes többiről (ezeknél nagyon ritkán kerül ki az előadó az akadémikusok közül). Többen kifejtették azt, hogy a székfoglaló előadások ceremoniálisak, itt nincs helye a vitának. Az új kérdés miatt végül is nyílt, kézfelnyújtásos szavazás lett, ahol (legkevésbé sem váratlanul) egymagam szavaztam arra, hogy a székfoglaló előadásokat is kövesse vita. A következő körben viszont az osztály egyhangúan döntött arról, hogy minden más esetben legyen vita. Összefoglalva: a Kémiai Osztály az akadémikusok előadásait - azok ceremoniális jellegére való tekintettel - vitathatatlannak minősítette.

Ez számomra igen mulatságos döntés egy „tudományos” szervezettől. A katolikus egyház történetének egy érdekes fejezetét idézi fel számomra: 1869-ben, a IX. Piusz pápa által összehívott I. vatikáni zsinat hozott határozatot arról, hogy a pápa tévedhetetlen. Persze jobban meggondolva a dolgot, nem is annyira jó az analógia: ugyanis a zsinat által kimondott tévedhetetlenség csak arra vonatkozik, amikor a pápa hit és erkölcs dolgában az egész egyház számára kötelező tanítást ad. Már a magyar nyelvű Wikipédia is megjegyzi, hogy sok az ezzel kapcsolatos tévhit:

„[A pápai tévedhetetlenség] nem jelenti azt, hogy a pápa általában tévedhetetlen; hogy például a pápai beszédekben vagy akár a pápai enciklikákban nem fordulhatnak elő téves kijelentések. Nem jelenti azt, hogy a pápa nem vétkezhet. Nem jelenti azt, hogy pápát nem lehet kritizálni vagy hogy egy pápai kijelentést nem lehet vitatni.”

2016.12.13.