Az MTA Kémiai Osztályának ülése 2017 júniusában

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

A májusi közgyűlés után újabb akadémiai elnökválasztásban vettem részt: ezúttal az MTA Kémiai Osztálya választott új elnököt. Előtte a szokásos felolvasóülésen a most leköszönő elnök, Joó Ferenc tartott beszámolót. Ebből a számomra legemlékezetesebb momentum az volt, hogy a Kémiai Osztály tagjainak átlagéletkora meghaladja a 74 évet: ez a teljes Akadémiára vonatkozó majdnem pontosan 70 éves átlagnál lényegesen idősebb. Ezek után talán nem csoda, hogy az újító szándékok jellemzően nem a kémikusoktól indulnak…

Az osztályülés elején meglepetésszerű látogatást tett Lovász László akadémiaelnök, amelynek egyetlen célja az volt, hogy megköszönje a leköszönő elnök eddigi munkáját. Ezt néhány percben meg is tette, majd a szokásos mederben haladtak tovább a dolgok. A jelenléti ív szerint 37-en voltak jelen, de a szavazatellenőrzésnél csak 36-an nyomtak gombot (az eddigi közgyűlési képviselői pályafutásom alatt először fordult elő, hogy közülük mindenki eltalálta az igen gombot).

Az előző ülés óta két MTA doktori védés is volt, mindkettőnél elsöprő többség támogatta a fokozat odaítélését.

Ezután hosszas szavazási eljárás következett, mert három díjra is jelölni kellett egy-egy szakembert: az Eötvös-koszorúra, Széchenyi-díjra és Burgen Scholarship Award-ra. Bevallom, az első kitüntetésről most hallottam életemben először: ezt csak 70 év felettieknek ítélik oda. Volt rá négy javaslat is, ezek között két külön körben döntöttünk. A Széchenyi-díjra három kémikust jelöltek előzetesen, ez is kétkörös szavazás volt. Szintén most tudtam meg, hogy létezik Széchenyi-nagydíj is. A Kémiai Osztályon egyetlen javaslat volt erre, egy USA-ban élő, magyar születésű, Priestley-érmes kémikus. Jól ismertem a nevét, és - noha személyesen még nem találkoztam vele - e-mail-t már többször is váltottunk. A szavazás eredménye meglepett: 25 igen és 12 nem szavazatot kapott, ami ugyan támogatás, de annak nem elsöprő. Ha jól értem, a nagydíjból évi egyet adnak ki, így a sok ellenszavazat már önmagában is oka lehet annak, hogy ne jelölje őt az MTA.

A Burgen Scholarship Award-ot az idén tizenegy fiatal magyar tudós kapja majd meg az All European Academies (ALLEA) ülésén 2017 szeptemberében. Itt csak két javaslat volt, s annyiban én is érdekelt voltam benne, hogy az egyiket én írtam alá. Ilyen alkalmakkor szokás néhány támogató szót mondani a jelölt érdekében, az Osztályelnök erre előre külön is megkért. Alighanem jól sikerülhetett érvelnem, mert az általam javasolt fiatal kutató 28 támogató szavazatot kapott, a másik csak 22-t (természetesen lehetett mindkettőjükre is igennel szavazni).

Az osztályülés végén az MTA egyik alelnökének vezetésével megválasztottuk az új osztályelnököt. A posztra három jelölt is volt, de egyikőjük ott helyben, még a szavazás előtt visszalépett. A maradék két jelöltből végül is Fülöp Ferenc kapta a nagyobb támogatást Szegedről, az elnökhelyettes pedig – egyetlen jelöltként – Kövér Katalin lett Debrecenből. Mindkettőjüknek szívből gratulálok!

2017.06.20.


This template downloaded form free website templates