ScienceBits

Az MTA Kémiai Osztályának 2016. szeptemberi ülése helyett...

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Ez a beszámoló nem az MTA Kémiai Osztályának 2016. szeptemberi üléséről szól, mert nem vettem részt rajta. Arról már többször is írtam, hogy ezekre az ülésekre az akadémiai közgyűlési képviselői tisztségemnél fogva kapok meghívást. Márciusban és áprilisban el is mentem, májusban éppen a közgyűlés miatt nem volt ülés, a júniusi ülés idejében pedig épp Lengyelország felé utaztam. Júliusban és augusztusban nincsen osztályülés, így a szeptemberi a negyedik, amelyre hívtak.

És itt kezdődik a dilemma: az osztályülések időpontja már régóta jól kiszámíthatóan születik, minden hónap harmadik keddjén délután kettőkor kezdődik. Persze egyetemi oktatóként nekem oktatási feladatom is elég sok van. Ősszel például keddenként este hattól általános kémia előadást tartok (ezen most kb. 270 hallgató lenne, ha mindenki eljönne). Tehát a budapesti ülés időpontjában éppen szabad is lennék, csak éppen a magánhelikoptert nem tudom megfizetni, amely hat órára visszajuttatna a Debreceni Egyetem Élettudományi Épületébe. Számomra a dilemma nem akkora nagy ebben a kérdésben: az oktatási kötelezettségek előbbre valók. Arról nem is beszélve, hogy eddig az osztályüléseken egyszer sem szólaltam még meg (lehet, hogy van bennem kisebbrendűségi érzés, de általában az az érzésem, hogy a többség hangsúlyozottan nem kíváncsi ott a véleményemre).

Viszont a helyzet azért alkalmat ad egy kis merengésre. A budapestieknek nem különösebben okozhat gondot ilyesmi, nekik az osztályülésre való eljutás nem tart sokáig. Én viszont egy-egy ilyen alkalommal oda-vissza bő hat órát vonatozok, ami alatt akár még értelmes dolgokat is tudok csinálni, de akkor sem vagyok Debrecenben a munkahelyemen (ez egy másik téma, de az is eszembe jutott, hogy a nyáron Olaszországban három óra alatt vonattal Rómából Milánóba jutottam el, ami légvonalban is 476 km, vasúti pályán pedig majdnem 600). Az osztályülésre meghívott vidéki tagok jelentős részének lehetnek hasonló problémáik. Persze különbözhetünk abban, hogy kinek mi a fontosabb: az én hozzáállásomat többek között az is alakítja, hogy hallgatóként eléggé utáltam azt a helyzetet, amikor egy oktató más elfoglaltsága miatt nem tartotta meg az óráját. Nem az oktatásért fizetik a professzorokat (legalább is elsősorban)? Persze azt sem akarom állítani, hogy én soha nem teszek ilyet. Erre mindjárt a héten is lesz példa, mert egy siófoki, majd belgrádi tudományos konferencia miatt valóban marad el egyetemi órám. Ezekben az esetekben azzal nyugtatom meg a lelkiismeretemet, hogy elég fontos, hogy ott legyek (több előadást tartok, folyóiratot képviselek), és a konferenciánként öt-öt napból csak annyi időt leszek mindkét helyen, amennyit feltétlenül szükséges (Siófokon egy, Belgrádban két napot).

Van azonban más, az MTA működésével kapcsolatos észrevételem is. A XXI. században nagyon furcsa és maradi hozzáállás az, hogy ennyire ragaszkodnak a személyes találkozókhoz. Az egyik kollégám úgy két éve már az Akadémia Elnökének írt levélben is javasolta azt, hogy sokkal jobban ki kellene használni a modern információs technológia lehetőségeit, s az ilyen találkozók jelentős részét lehetne videokonferenciaként szervezni. Választ éppen kapott rá: ilyen fontos ügyekben csak személyes részvétellel lehet dönteni. Ezt én röhejesnek gondolom, mert az üzleti világban rutinszerűen több milliárd dolláros befektetésekről döntenek telefonon vagy videokonferenciákon. Az emberek idejének hatékony felhasználásán felül egyre inkább környezettudatossági okok állnak a háttérben.

Ráadásul arra sem lehet hivatkozni, hogy a műszaki feltételek nem adottak. Amikor osztályülésen voltam, legalább tíz-tizenkét résztvevő úgy ült ott, hogy közben a laptopja előtte volt az asztalon. Csak egyikőjüknek kellene elindítania a Skype-ot, és a Budapestre utazni nem tudók máris meg tudnák hallgatni az eseményeket. A titkos szavazásokban való részvétel sem lenne éppen megoldhatatlan probléma videokonferencián, de én a szavazásokban való részvétel jogáról akár még le is mondanék (úgyis igen ritka a nem hatalmas nagy többséggel hozott döntés).

Azt hiszem, én is összeszedem egy kicsit magam, és javasolom az osztályelnöknek az ilyen fajta távrészvétel lehetővé tételét. Sajnos a választ előre meg tudom jósolni. A Magyar Tudományos Akadémia nagy hagyományú, majdnem 200 éves szervezet: az ilyen matuzsálemek pedig nem hagyják azt, hogy bárki csak úgy a XXI. századba rángassa őket.

2016.09.20.