ScienceBits

Az MTA Kémiai Osztályának ülése 2016 áprilisában

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Akárcsak egy hónappal ezelőtt, áprilisban is elmentem a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Tudományos Osztályának ülésére. Szerencsére sikerült más budapesti programot is szerveznem: egy 2017-es tudományos konferencia helyszínének kiválasztásához az ülés előtt három szállodában is jártam, hogy megnézzem, milyen körülményeket tudnak biztosítani. Így aztán kicsit zsúfolt lett a napom, de legalább egyúttal értelmes elfoglaltság látszatát is keltette.

Az osztályülés elég tanulságosra sikeredett (ez nálam nem minden szövegkörnyezetben pozitív jelző). Először is a létszámellenőrzés a múlt hónaphoz hasonlóan furcsán alakult: a 36 jelen lévő szavazati jogú tagból 33 találta meg az igen gombot, egyvalaki nemet nyomott, ketten pedig semmit. Elgondolkodtató, hogy egy kiélezett vitát követő szavazásban vajon mennyire tükrözheti a végeredmény a tényleges szavazási szándékot. Viszont amellett sem szabad szó nélkül elmenni, hogy az ilyen üléseken majdnem kizárólag professzorok vesznek részt: miről tanúskodik az, hogy az egyébként igen egyszerű szavazási módszer használata is többeknek gondot okoz?

Az ülés elején az elnök elmondta, hogy az akadémikusválasztásnál valószínűleg nem kap harmadik helyet is a Kémiai Osztály. Viszonylag hosszasan beszélt arról, hogy próbált támogatást szerezni az elnökségben arra hivatkozva, hogy a Kémiai Osztály tagjainak létszáma az utóbbi időben csökkent, de ez nem volt sikeres. Mindez bizonyos fokig az Akadémia tagjainak a belügye, igazából ebben a hozzám hasonló közgyűlési képviselőknek nincs szavazatuk, így aztán szavuk sem. Amennyire ismerem a történetet, a Kémiai Osztályon hárman kaptak kellően nagy támogatást, közülük az MTA Természettudományi Kutatóközpontjának volt főigazgatója volt harmadik helyen rangsorolva. Ez azért nagyon furcsa, mert az ő neve mostanában a sajtóban is sokat szerepel amiatt, hogy vezetése alatt majd egymilliárdos hiányt halmozott fel az intézet. Az osztályülés utáni napon, április 20-án volt egy sajtótájékoztató az Akadémián, amelyről minden jelentősebb lap és Internetes híroldal is beszámolt. A Népszabadság Online újságírója például a következő megjegyzést tette:

„Ehhez képest mindenesetre érdekes, hogy a május eleji közgyűlés programján szereplő akadémikusválasztás egyik levelező tagságra felterjesztett jelöltje éppen a volt főigazgató, Keserű György Miklós. Lovász László ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, a felterjesztés alapja a szakmai teljesítmény, ami független az igazgatói ténykedéstől, bár hozzátette, a felterjesztéshez az MTA vezetésének semmi köze.”

Miért olyan nagy csoda, hogy ilyen körülmények között nem sikerült harmadik helyet szerezni? Valójában már a Kémiai Osztály eredeti, a volt főigazgatót támogató döntésének bölcsességét is súlyosan megkérdőjelezem. Az adott körülmények között ez az előterjesztés előreláthatóan bukásra volt ítélve. Arról nem is beszélve, hogy Lovász László elzárkózását is megértem a felterjesztőktől: az Akadémia tagjainak a közéletben is kiemelt, s emellett pozitívnak látszó szerepet kell(ene) vállalniuk.

A 2017-es Széchenyi-díjra jelölés körül is kialakult egy hosszadalmas vita. A 2016-os és 2015-ös díjra ugyanazt a tudóst jelölte az Osztály, aki aztán egyik évben sem kapta meg az elismerést. Igen hosszasan meghallgathattuk több hozzászólótól is, hogy mennyire megérdemelte volna, és mennyire érthetetlen, hogy miért hagyták mégis figyelmen kívül. Ez a hozzászólások hosszától eltekintve még rendben is lett volna. Viszont ugyanezt a tudóst idén az Osztály tagjai az ülés előtt formálisan nem terjesztették elő újra, egy másik szakembert viszont javasoltak. Erre többen kifejtették, hogy úgy emlékeznek, tavaly megállapodtak abban, hogy sikertelen felterjesztés esetén az akkori jelöltet ismét támogatni fogják. Az egészben az volt számomra nagyon furcsa, hogy a kérdés eldöntésére miért nem akarta senki megnézni a tavalyi ülésről készített emlékeztetőt? Ennek aligha lett volna akadálya. Végül is az Osztály mindkét jelöltről szavazott: a tavalyi jelölt 25, az idei új 19 igent kapott. A többség mindkét esetben megvolt, így mindkettőjüket az MTA elnöksége elé terjesztik majd.

Még egy nagyobb vitát kiváltó ügy volt: a Kémiai Osztályt felkérték arra, hogy foglaljon állást a Magyar Tudományos Művek Tárát (MTMT) érintő, vitatott kérdésben. Az MTMT-t mostanra már elég általánosan használják magyar tudósok publikációinak nyilvántartására, és fokozatszerzési eljárásoknál egyfajta értékelésére is. A gondot az okozta, hogy eddig a tudományos folyóiratok hatástényezői (amit elterjedtebben, de kevésbé magyarosan impakt faktorként is emlegetnek) automatikusan megtalálhatók voltak az elektronikus rendszerben, de ennek költségei olyan nagyok, hogy tavaly nyártól már megszűnt a lehetőség. Ennyi még rendben is lenne. Viszont az MTMT vezetése tudományos osztályok véleményének megkérdezése nélkül egy másik értékelési rendszert vezetett be. Emiatt az MTA Doktori Tanácsának elnöke élesen bíráló hangú levelet írt, erről kellett az Osztálynak véleményt mondania.

Az Osztályelnök sejtette, hogy ez a kérdés elhúzódó vitát is okozhat. Ezért több előkészítő anyagot körbeküldetett, illetve az egyik akadémikust felkérte, hogy egy összesen négyfős ad hoc bizottsággal együtt tegyen javaslatot arra, hogyan reagáljon az Osztály. Én még bőven az osztályülés előtt meg is írtam a véleményemet a bizottság elnökének, aki láthatóan örült annak, hogy valaki foglalkozik a dologgal, így aztán az előzmények felkutatásában még segítségére is voltam. Emiatt az ülésen már nem is szóltam hozzá a kérdéshez. Az előzetesen javasolt állásfoglalás, amelyet aztán az Osztály el is fogadott, nagyjából tükrözte az én nézeteimet is, bár megpróbált kevésbé harcias lenni, mint a Doktori Tanács elnöke volt, pedig a hangnemet a történtek ismeretében én még indokoltnak is tartottam, és a résztvevők közül más is így gondolta.

Igazából az impakt faktorok MTMT-elérhetőségével kapcsolatos pánikhangulatot nem tudom megérteni. A Kémiai Tudományok Osztálya már jóval az MTMT létrehozása előtt használta a hatástényezőket az MTA doktori értekezések értékelésének egy mérőeszközeként. Az impakt faktorokat publikálják, tehát attól függetlenül nyilvánosak, hogy az MTMT-ben megtalálhatók-e vagy sem. Az MTMT impakt faktorokat érintő eddigi funkciója kettős volt:

1. Adatszolgáltatás: könnyű hozzáférhetőséget biztosított az értékekhez.
2. Hitelesítés: az MTMT által ellenőrzött adatokat használtat az MTA doktori eljárások.

Az adatszolgáltatási funkció megszűnése kellemetlenséget okoz ugyan, de az impakt faktorok nyilvános jellege miatt sem elvi, sem jogi szempontból nem okoz problémát abban, hogy a továbbiakban és ugyanúgy használják a hatástényezőket az MTA doktori eljárásokban, mint eddig. A hitelesítési funkciót a magam részéről eddig is feleslegesnek tartottam, mert pusztán formális volt: a hitelesítést végzők amúgy sem voltak hozzáértők sem tudományos, sem tudománymetriai szempontból. A tudományos publikáció nemzetközi gyakorlata eleve az egymás integritásába vetett bizalmon alapul, amelyet nem elnyerni kell, hanem elveszteni lehet. Ilyen szemszögből nézve a hitelesítés teljesen felesleges - az MTMT által „hitelesített” adatok semmivel nem jobbak, mint amelyekért a jelölt vállal felelősséget; az adatok így is, úgy is ellenőrizhetők, ha a szükség ezt kívánja, s persze sem hitelesítve, sem a nélkül nem helyettesíthetik a habitusvizsgálat során a lényegi véleményalkotást.

Az osztályülés végén még meghallgattunk egy rövid beszámolót az elnökségi ülésről, amely az osztályüléssel párhuzamosan volt. Illetve megtudtam azt is, hogy az MTA bezárja a Siófoki Akadémiai Üdülőt. Az elmúlt években a Reakciókinetikai és Fotokémiai Munkabizottság tavaszi üléseit éppen ott rendeztük, de szerencsére idén a Balatonvilágosi Akadémiai Üdülőt választottuk.

2016.04.19.