ScienceBits

Az MTA Kémiai Osztályának ülése 2017 februárjában

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Az MTA Kémiai Osztálya 2017 januárjában (24-én) is tartott ülést, erről mégsem írtam beszámolót. Ennek igen egyszerű oka van: nem voltam ott, helyette éppen Torinóban fedeztem fel az Avogadro Intézet bejáratát. Minderre egy aznapi blogbejegyzést is fel tudok mutatni bizonyítékként. Eddig azt hittem, hogy az osztályülés időpontja minden hónap harmadik keddje, ezért januárban azt hagytam szabadon. Ebben tévedtem, de nem túl nagyot: igazából minden hónap utolsó előtti keddje a kiválasztott időpont, s ez pont januárban nem a harmadik volt. Ezt viszont csak akkor tudtam meg, amikor az olaszországi utat már megszerveztem.

Nem mintha február 21. teljesen mentes lett volna az ütközésektől. Ebben az esetben viszont az osztályülésről tudtam előbb, s az egyetemi oktatási kötelezettségeimről később. Igazából annyira későn, hogy addigra már más budapesti programot is szerveztem magamnak, így nem volt kérdés, hogy hol nem leszek ott. Az oktatási feladatom amúgy is rutin laboratóriumi gyakorlat, ahol a helyettesítés megszervezése nem különösebben nehéz.

Így aztán a keddi napfelkelte egy Intercity vonaton talált. Az Akadémiai Kiadónál töltöttem a nap első felét konferenciaszervezési és főszerkesztői ügyek megbeszélésével. Az Akadémia épületébe érve egy újságíró kollégám kedves ajándéka várt rám a ruhatárban: egy 1891-ben kiadott magyar-német bányászati szótár, amelyet egy könyvtárösszevonáskor mentett meg a bezúzástól.

Az osztályülésen az első napirendi pontok egyike általában az előző ülés emlékeztetőjének jóváhagyása. Furcsa helyzet: a januári ülésen nem voltam ott, de mégis szavazok arról, hogy minden úgy történt-e, ahogy le van írva. Annyit már korábban is hallottam visszhangként, hogy januárban újra szóba került a decemberben általam feszegetett téma: a bizottsági és osztályüléseken a „távrészvétel” lehetőségének megteremtése és szabályozása. Ezt most alapszabály-módosítási javaslatként az Orvosi Tudományok Osztálya támogatta. A decemberi előzmények után aligha volt váratlan, hogy a Kémiai Osztály nagy többséggel elutasította a kezdeményezést. Viszont a szavazás itt még korántsem az utolsó szó: könnyen előfordulhat, hogy a májusi Közgyűlésen ismét napirendre kerül a javaslat.

A februári ülésen két érdekesség is volt. Már előre kaptunk információt arról, hogy az Akadémiaelnök is részt vesz majd az összejövetelen, akinek előzetesen írásban és ott a helyszínen szóban is lehet kérdéseket feltenni. Én éltem is a lehetőséggel, mindjárt két témában is:

1. Szolgálja-e a magyar társadalom, illetve a magyar tudomány érdekeit az, hogy az MTA rendes tagjainak igen jelentős része nyugdíjas korban van? A 21. századi társadalmi viszonyoknak nem felelne-e meg jobban egy olyan rendszer, amelyben az akadémiai tagság határozott időre (pl. tíz évre) szóló, egyszeri megbízás lenne? Elsősorban az Elnök Úr erkölcsi véleményére lennék kíváncsi, és nem a kérdés által sugalmazott irányú változtatás gyakorlati megvalósításának nehézségeire.
2. Az MTA doktori címet sokan fontos értékmérőnek tartják a magyar tudományban, a jelentős egyetemek nagy részén az egyetemi tanári kinevezés előfeltétele. Ugyanakkor ez a gyakorlat lehetetlenné teszi azt, hogy hazai intézmények külföldről (egyébként akár még magyar anyanyelvű) professzorokat vonzzanak Magyarországra. Egyetért-e azzal, hogy ez valós probléma? Ha igen, akkor a megoldási lehetőség vajon a magyar egyetemek hozzáállásának változása, vagy esetleg ebben az MTA-nak is lehetne (pl. kezdeményező) szerepe?

Nem volt valami aktív az osztály, rajtam kívül még hárman tettek fel kérdést írásban. Az Elnök először megköszönte a részvételi lehetőséget, majd azt mondta, hogy a kérdésekre válaszolva mindent elmondhat, amit egyébként is szeretett volna, egyéb témákkal nem is húzza az időt. Elsőként a doktori iskolák és az Akadémia viszonyáról volt szó, aztán az áltudomány elleni fellépésről. Az én első kérdésemre válaszként bevetett egy viccet: az akadémikusok átlagéletkorának tagadhatatlan növekedése egyrészt sajnálatos, de ugyanakkor örvendetes is, mert a jelek szerint legalább ennek a társadalmi csoportnak javul a várható élettartama. Azt mondta, hogy határozott idejű akadémiai tagságot nem támogatna, erre nincs is példa a világban, de kívánatos lenne az, hogy a fiatalokat jelentősebben bevonják az Akadémia munkájába; erre akár új szervezeti formákat is lehetne találni. A második kérdésemmel kapcsolatban az ülést megelőző 24 órában két volt debreceni rektor is elmondta nekem, hogy valójában nincs is olyan kötöttség, amelyről a kérdésem szólt. Ennek ellenére az Akadémiaelnök válaszában a problémát valósnak tartotta, mi több, személyes emlékei közül is mondott rá példát, de komoly megoldási javaslata neki sem volt.

Ezután néhányan még ott helyben is kérdeztek. Szóba került az Akadémiai Almanach újbóli kiadása. Erről kiderült, hogy folyamatban van, de elsősorban elektronikus adatbázisban gondolkoznak. Viszontválaszként a kérdező erre kifejtette, hogy mennyire fontos a papíron megjelentetett változat. Erre az egyik akadémikus, aki kettővel ült mellettem, meg is jegyezte (csak nekem szánva szavait), hogy szerinte még nagyon sokáig nem lesz osztályülés videokonferencia formájában. Utoljára az Osztályelnök kérte meg az Akadémiaelnököt, hogy mondjon pár szót a Közgyűlés tervezett programjáról. Ez most hosszabb lesz, mint tavaly; egy csomó tisztviselőt újra kell választani. A Közgyűlés záróeseményének a címe "Fiatal Kutatók Fóruma" lesz. Az Akadémiaelnök rövid körbetekintés után megjegyezte, hogy az ülés résztvevői közül ez senkit nem érint. Volt egy kis felzúdulás erre a zárszóra, én viszont jól mulattam.

A második érdekesség az ülésen az volt, hogy senki nem kapott szavazógépet. Ebből meg is sejtettem, hogy februárban semmilyen személyi kérdésben nem kell szavazni, tehát minden nyíltan megy majd. Nagy kár, mert a szavazógép használatával kapcsolatos bénázás egyébként az Osztályülések normális velejárója, de erről így most nem tudok beszámolni.

Nyíltan szavaztunk tehát az idei könyv- és folyóirat-támogatásokról. Itt én hozzá is szóltam: nagyon nem tetszett, hogy a támogatásra pályázó öt kémiai könyv közül egyik sem eredeti. Volt közöttük egy angolul már megjelent mű fordítása, egy korábban már megszületett tankönyv kiegészítése és újra kiadása, három pedig nagyrészt már megjelent írásokat gyűjtött össze. Az első ránézésre elég furcsa jelenség okát is tudni vélem: az Akadémiához csak gyakorlatilag kész könyvvel lehet pályázni. Márpedig ki írna új könyvet úgy, hogy nem lehet biztos abban, hogy megjelenhet? Ez a véleményem az ülés után okozott egy kis vitát is. Az öt könyv közül az egyiknek a szerzője ugyanis jelen volt az ülésen. (Csak halkan és zárójelben: hogyan lehet etikus az, hogy valaki végighallgathatja a saját pályázatáról is szóló vitát?) Mindenesetre megkérdezte tőlem, mi bajom az ő először angolul publikált könyvének az eredetiségével? A válaszom az volt: ami már megjelent angolul, annak a magyar nyelvű kiadása szerintem már nem eredeti. (Végtére is ha a Hamletet magyarul olvassuk, attól még Shakespeare a szerző és nem Arany János.) Az igazán szürreális az volt a helyzetben, hogy egy szóval sem mondtam, hogy nem kellene támogatni a könyv megjelenését. Mi több, a szavazásban egyértelműen támogattam.

Ha valaki olvasta már a korábbi osztályülési beszámolóimat, annak aligha okoz meglepetést, hogy utánuk nem szoktam túl derűs hangulatban lenni. A februári alkalom ilyen tekintetben kivétel volt. Azon tűnődtem hazafelé a vonaton, mi lehet ennek az oka. Meglehet, kettő is van ebből. Az összejövetel a korábbiakhoz képest rövid volt, másfél óránál kicsit kevesebb. Ráadásul ebből nagyjából hatvan percet nem a szokásos témák töltötték ki, hanem az Akadémiaelnök beszélt.

2017.02.21.