A Dűne Tudománya 5. Boszorkányiskola a Dűnében: a Bene Gesserit

TUDOMÁNYOS? FANTASZTIKUS!

A Magyar Tudományos Akadémia támogatásának köszönhetően ez egy meghallgatható blogbejegyzés. Kattintson a lejátszógombra:



A kép alatt el is olvashatja a bejegyzést.

A Dűne univerzumában sem a navigátorok, sem a mentátok nem törnek politikai vagy gazdasági hatalomra. Van viszont mellettük egy harmadik nagy iskola is: ennek önálló, de gondosan leplezett céljai vannak. Ez a Bene Gesserit rend. Itt néhány nő egész életre szóló képzést kaphat, amely révén saját szervezetük fölött közel tökéletes, tudatos uralmat sajátítanak el. Az itt kitanított nővérek, akik többnyire sem saját szüleiket, sem más családtagjaikat nem ismerik, a Galaxis legtöbb nemesi házánál megtalálhatók feleségként vagy ágyasként, elsődlegesen mégis saját iskolájuk rejtett céljait szolgálják. A kiképzés során kivételes harcosokká válnak, akik rendkívüli technikáik révén közelharcban a legjobb katonákat is legyőzik. Képesek saját gyermekeik fogantatását és nemét pusztán az akaratukkal meghatározni, szükség esetén a speciális beszédfrekvenciákat használó Hang segítségével a legtöbb embernek ellenállhatatlan parancsokat is ki tudnak adni.

A Bene Gesserit titkolt saját célja genetikai: a Császárság gyakorlatilag teljes története alatt az emberi vérvonalak megfelelő követésével és gondozásával egyfajta tökéletes ember, a Kwisatz Haderach megalkotására törekednek. Ezen hímnemű Bene Gesserit-tag lényéhez hozzátartozó mentális ereje át tudja hidalni a teret és az időt, ösztönös navigátor és mentát is. A rend céljának elérése megkívánta a Harkonnen és az Atreides-gének egyesítését, ezért gondoskodtak róla, hogy Vladimir Harkonnen bárónak tudtán kívül leánygyermeke szülessen. Ez Lady Jessica, s őt az Atreides-házhoz delegálták, ahol Leto herceg ágyasa lett. Utasítása szerint leánygyermeket kellett volna szülnie, mert a számítások szerint ennek a nőnek és Vladimir Harkonnen báró unokaöccsének, Feyd-Rautha Harkonnenek a közös utódja nagy valószínűséggel a Kwisatz Haderach lehet. Jessica azonban a herceg iránti mély érzelmei miatt fiúnak adott életet, aki a Paul nevet kapta. Már az ifjú herceg puszta létezése is fenyegetés a Császárságra és a Bene Gesseritre nézve, hiszen ő potenciálisan az elvártnál hamarabb született Kwisatz Haderach. Az ifjú herceg a történet kezdetekor tizenhat éves, később az Arrakison fremen prófétává, majd a világegyetem urává válik Muad’Dib néven.

A navigátorok és mentátok iskolájához hasonlóan a Bene Gesserit gyökerei is a gondolkodó gépek elleni háború, a Butleri Dzsihad idejére nyúlnak vissza. A Rossak bolygón a természeti környezet az emberek számára különösen mérgező volt, többek között folyamatosan genetikai mutációkat okozott. Ezek férfiak számára halálosnak bizonyultak, a nőkben viszont rendkívüli képességeket alakítottak ki: például pusztán a gondolataikkal is tudtak tárgyakat mozgatni. A Rossak-en élő, boszorkány hírében áll nők elsősorban azért indították el később évezredeken átívelő fajnemesítési programjukat, hogy saját telekinetikus képességeiket fokozzák. A program jelentősége akkor növekedett galaktikus méretűre, amikor néhány száz évvel később a gondolkodó gépek egy genetikai mutációkat okozó vírust vetettek be fegyverként az emberek elleni háborúban. Ettől kezdve a nővérek az egész Univerzumból gyűjtötték a genetikai mintákat, és Raquella Berto-Anirul, a nagy nemesi házat alapító Vorian Atreides unokájának vezetésével egy apácarendhez hasonlatos, szigorúan tekintélyelvű szervezetté alakultak át.

A sok genetikai információ feldolgozása rendkívüli adattárolási és számítási képességeket igényelt, ezért a rend a vallási tiltások ellenére, titokban számítógépeket használt. Amikor ez a tény néhány nővér árulása révén a Császár tudomására jutott, a teljes megsemmisülés elől Raquella és követői az Űrliga segítségével a sivár és kellemetlen éghajlatú Wallach-IX bolygóra menekítették át az adatbázist, s megalapították a Bene Gesserit Anyaiskolát, amelynek vezetése később Valya Harkonnen-re szállt át. Terveiket és módszereiket több ezer éven át a titokzatosság köde borította ezután.

A Bene Gesserit iskolában tanított speciális képességek majdnem mindegyikének megvan az előzménye a mai emberi társadalomban. Az már régóta ismert, hogy a tudatalatti számos élettani folyamatra hatással van, illetve tudományos eredmények is igazolják, hogy egyes fakírok olyan testműködéseik tudatos szabályozására is képesek, amelyekről ezt korábban nem tartották lehetségesnek. Az emberi cselekedetek befolyásolásának is van a nővérek által használt Hanghoz hasonló módja: szubliminális üzeneteknek hívják őket. Egy széles körben ismert fajtájuk, amikor egy filmbe olyan kockákat vágnak be, amelyek csak néhány századmásodpercig láthatók: ezek a tudatig nem jutnak el, de a viselkedésre hatással lehetnek, amint ezt Columbo felügyelő is kinyomozta egyszer a tévésorozat Kettős vágás című epizódjában. Az ilyen üzenetek hatásosak, de használatuk a reklámszakmában tilos.

A Bene Gesserit nővérek filmes megjelenésükben a mai világ katolikus apácáira emlékeztetnek, noha céljaik inkább tudományosak, mint egyháziak. Ennek ellenére a vallás erejét tudatosan használják fel céljaik elérésére. Frank Herbert, a Dűne írójának életrajzát fia, Brian Herbert írta meg. Ő jegyezte fel, hogy a szerző ír származású édesanyjának nyolc lánytestvére volt, mindannyian szigorú katolikusok, s hitüket Frankre is rá akarták erőltetni. Ez vált később a Bene Gesserit rend modelljévé, és Brian szerint az sem a véletlen műve, hogy a név hangzása nagyon is hasonlít a jezsuita rend nevének angol kiejtéséhez.

2023.04.21.



Comment Box is loading comments...
This template downloaded form free website templates