ScienceBits

Az MTA Kémiai Osztályának ülése 2019 júniusában

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Stanislaw Lem egyik kevésbé ismert regényének a címe: A kudarc. Nos, ez a cím egészen pontosan fedi a saját hozzájárulásomat az MTA Kémiai Osztályának júniusi üléséhez. Az első napirendi pont ugyanis a 103-nál nagyobb rendszámú kémiai elemek magyar nevére tett javaslat volt. Ez nem vicc, pedig annak látszik: noha ebben a körben némelyik elemnek már negyedszázadnál régebben használt magyar neve van, erről a Magyar Tudományos Akadémia láthatóan nem vett tudomást.

2015 decembere volt az utolsó alkalom, amikor új elemnév született, ekkor mindjárt négy is: a Nh, Mc, Ts és Og vegyjelűeké. Ezeknek a magyar nevére 2016 januárjában kellett volna az MTA-nak javaslatot tennie. Én 2016 tavaszától kaptam meghívást az osztályülésekre; az első javaslatom az volt, hogy ezen nevek magyar nevével sürgősen foglalkozni kellene. Senkit nem hatott meg a véleményem. 2018 ősszel kapott megbízást egy háromtagú bizottság valamire, amiről én azt hittem, hogy az említett négy elem magyar nevének véglegesítése. A 2019. júniusi osztályülésre kaptuk meg a javaslatot és kiderült, hogy a bizottság nem így értelmezte a feladatát. A 104-es rendszámú elemtől (Rf) kezdve összesen kilenc névmódosítást javasoltak ahhoz képest, amit én már elfogadott magyar normának tartok. Magukról a javaslatokról majd később írok egy bejegyzést. A bizottság három tagja úgy kapott megbízást, hogy a Kémiai, illetve a Fizikai Tudományok Osztálya, valamint a Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottság is delegált egy-egy tagot. Az egyikük kb. húsz perces előadásban ismertette a javaslatokat, illetve az indoklásukat.

Természetesen én elmondtam az ellenérveimet, ez kb. két perc volt. Korábban már foglalkoztam az elemek névadásával valamennyit, egy rövid cikket is írtam róla még 2007-ben, amelyből éppen a legelső bejegyzése lett ennek a blognak. Noha a bizottság által felhozott nyelvi érveket sem érzem minden esetben jól megalapozottnak, ezzel nem is foglalkoztam (majd megteszem a beígért blogbejegyzésemben). Azt emeltem ki, hogy bármilyen változtatás súlyos károkat okozna az oktatásban, mert ezen elemek neve már az MTA hozzájárulása nélkül is megszületett és elterjedt. A javaslat időzítése viszont egyenesen katasztrofális: 2019 a periódusos rendszer éve, ezért már sok magyar nyelvű periódusos rendszer készült az eddig elfogadott nevekkel. Mi több, a kormányzat is elhatározta, hogy ebből az alkalomból a közoktatásbeli iskolákat új, nagy méretű, falra kirakható periódusos rendszerekkel szereli fel (mintegy 4000 darabbal!). Ennek a tartalmát már nem tudja befolyásolni az MTA állásfoglalása. Így lényegében ennek az elég jelentős erőfeszítésnek az eredményét fogja néhány hónapon belül elavultnak minősíteni az Akadémia.

Sajnos az érveim nemigen hatották meg a jelenlévőket. Még két hozzászólás után nyílt szavazással a jelen lévő 31 szavazati jogú tag közül 21-en támogatták a javaslatot. A közelemben ülő egyik akadémikus azt mondta utána nekem, hogy szerinte igazam van, de a bölcsészek állandóan arra panaszkodnak, hogy minden kezdeményezésüket megtorpedózzák a természettudósok, ezért szavazott mégis igennel. Az igazsághoz persze hozzátartozik az is, hogy a Fizikai Tudományok Osztálya és a Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottság korábban már igen nagy többséggel jóváhagyták a javaslatot. Igazából nem tudom, ezután mi következik – feltételezem, hogy az MTA-n belül még valamiféle végső fórumnak jóvá kell hagynia az anyagot.

A következő napirendi pont viszont jelentős vitát váltott ki. A kérdés csak annyi volt, hogy az Osztály támogatja-e az MTA Természettudományi Kutatóközpont Szerves Kémiai Intézet igazgatójának a kinevezését. A vitát nem a jelölt személye okozta, hanem az, hogy a Kutatóközpont igazgatója pályázat kiírása nélkül, másfél éves megbízással nevezi ki az igazgatót. Néhányan azt a nézetet fejtették ki, hogy ez nem szerencsés gyakorlat, a pályázat fontos volna. Én viszont azokkal a hozzászólókkal értettem egyet, akik szerint amíg ezt az eljárást az MTA Közgyűlése által elfogadott szabályok lehetővé teszik, addig ezen nincs mit vitatkozni. Ilyet már korábban egyetemi környezetben is láttam: néhányan az általuk szokásjognak vélt gyakorlatot előre valóbbnak tartják, mint az írásban rögzített szabályokat. Végül is a kinevezést 26:5 arányban támogatta az Osztály a titkos szavazás során.

Júniusban kivételesen nem vonattal, hanem autóval mentem Pécsről az osztályülésre, ilyenkor a parkolás mindig probléma. Most időm sem volt sok, így az MTA épülete előtt álltam meg. Érme nem volt elég nálam ahhoz, hogy a teljes osztályülés időtartamára parkolójegyet vegyek, ezért közben egyszer ki kellett mennem érméket szerezni és új jegyet venni. Erről csak azért emlékezek meg, mert elég mókás jelenet lehetett a külső szemlélőknek. Az érmeszerzés legegyszerűbb módja ugyanis az volt, hogy a Tudós Kávézóban vettem egy palack ásványvizet, s a visszajáróként kapott érmékkel vettem új parkolójegyet. Így a bent ülők annyit láttak az egészből, hogy kimegyek, aztán egy ásványvízzel térek vissza, noha az elnöki tanácsterem asztalain elég jelentős készlet volt ásványvízből (még a márka is ugyanaz volt). És a saját magam által behozott ásványvizet a visszatérésem után az ülés végéig fel sem bontottam…

Ezután MTA doktori ügyek következtek. Egy védés eredményének ismeretében támogatta az Osztály a fokozat odaítélését, illetve három új jelentkező esetében a Kémia Doktori Tanács pozitív javaslatát erősítette meg az eljárás folytatásához. Javaslatot tettünk Széchenyi-díjra is, itt egyetlen jelölt volt, nem volt különösebb vita.

A második kudarc számomra az ülésen az Eötvös József-koszorú jelöltjeiről szóló szavazás volt. Eötvös-koszorút olyan tudósoknak lehet adni, akik nyugdíjas korukban is aktívan foglalkoznak kutatással. A három jelölt között egy pécsi professzor is szerepelt; itt a kudarc csak annyi volt, hogy nem ő kapta a legnagyobb támogatást a jelöltek közül.

Az Egyebek napirendi pontban még szó volt arról, hogy senki nem küldött be javaslatot arra, hogy mi legyen a Kémiai Osztály hivatalos programja a Magyar Tudomány Ünnepén novemberben. Többek véleménye az volt, hogy semmi ok nem lesz az ünneplésre. Ennek ellenére felvetődött egy ötlet, meg is kértek rá valakit, hogy kezdje el kidolgozni a programot.

Természetesen az elemneves ügy miatt nem voltam valami fényes hangulatban. Szeretném egyszer elérni, hogy Stanislaw Lem egy másik, egyébként sokkal ismertebb regényének a címével kezdhessek egy beszámolót itt a blogomon – a cím: A Legyőzhetetlen.

2019.06.18.