ScienceBits
Lente Gábor blogja
Az MTA Kémiai Osztályának rendkívüli ülése 2018 novemberében
TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK
November minden évben a Tudomány Ünnepe Magyarországon. Az Akadémia Osztályai egy sor különböző rendezvényt szerveznek (nagyrészt előadói üléseket), ezért a hagyomány szerint osztályülések nincsenek ebben a hónapban. A 2018-as év kivétel lett. Már a Kémiai Osztály októberi ülésén említette valaki a novemberi ülést, amelyre az osztályelnök természetes reakciója az volt, hogy ilyesmi nincsen. A viszontválasz sem maradt el: ha van rendkívüli MTA közgyűlés decemberben, akkor lehet rendkívüli osztályülés is novemberben. Elég előrelátónak bizonyult a megjegyzés…
Azt persze senki ne gondolja, hogy a Kémiai Osztály magától határozott a rendkívüli osztályülés megtartása mellett: az MTA elnöke kérése kezdeményezte az egészet. A nyár közepe óta folyamatosan lehet hallani a napi hírekben egy minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia közötti nézetkülönbségekről az akadémiai kutatóintézetek fenntartását illetően (persze ezt a valóság nem kis szépítésével „tárgyalások”-ként szokás emlegetni). A rendkívüli közgyűlésre is ezért van szükség, s ennek előkészítéseként az MTA elnöksége készített egy hosszabb lélegzetű stratégiai koncepciót. A novemberi ülésen csak annyi lett volna a feladat, hogy ezt megvitassa az osztály, és valamilyen állásfoglalást adjon róla.
Az ülés kezdetekor nagyon kíváncsi voltam arra, mi fog történni: már az előkészítő elektronikus levélváltásokban is volt egy több lépésben finomodó állásfoglalás-tervezet, amelyet egy bő órás, nem különösebben produktív vita után minden jelenlévő el is fogadott. Nekem kezdettől fogva az tűnt természetesnek, hogy a koncepcióban foglaltakon érdemben nem szabad vitatkozni, az elnökségnek csak arra van szüksége, hogy az osztályok formálisan is kinyilvánítsák támogatásukat. Végül is ez meg is történt, s ahogy ilyen helyzetben talán természetes is, a „vita” jelentős részben nem is a koncepció tartalmáról folyt, hanem hozzá lazán kapcsolódó közéleti kérdésekről.
Mindig is van kétség bennem afelől, hogy mennyire előremutató a saját szempontomból tekintve részt venni az osztályüléseken. Az utóbbi időben szinte kizárólag a kötelességtudat hajt ebben: ha már egyszer elfogadtam azt, hogy közgyűlési képviselő leszek, akkor tudomásul veszem, hogy erre időt kell áldozni néha úgy is, hogy az nem különösebben hatékony. November 13-án a hatékonyságot egy kicsit sikerült növelni azzal, hogy az osztályülés előtt a Műegyetemen egy tudományos előadást is meghallgattam a járványterjedések matematikai modellezéséről.
2018.11.13.