ScienceBits

Könyvbemutató beszélgetés a Szegedi Tudományegyetem könyvtárában

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Tavaly már írtam arról az érzésemről, hogy a Vízilónaptej és más történetek kémiából című könyvem alighanem jó eséllyel indulhatna a 'legtöbbet bemutatott magyar könyv' igen megtisztelő, de tudomásom szerint nem létező címéért. 2018-ban sem maradtam feladat nélkül ilyen szempontból: a januárban a Mensa HungarIQa meghívására tartott előadásról már beszámoltam egy korábbi írásban.

Azt gondolom, hogy a mostani blogbejegyzésem az utolsó ilyen eseményről számol be. Erre a bemutatóra a Szegedi Tudományegyetem könyvtára hívott meg, s majdnem pontosan napra egy évvel a könyv megjelenése után, egy napsütéses péntek délutánon három órától kezdődött.

Eddig kétfajta könyvbemutatón vette részt. Az első fajta lényegében egy előadás, amely közben és után kérdéseket lehet feltenni – ilyen volt az általam eddig közönség előtt tartottak többsége. A másik fajta beszélgetés valakivel, aki olvasta a könyvet. Ez inkább a rádióinterjúkra jellemző, de épp a szegedi ebbe a kategóriába tartozott. A beszélgetőtársam a korábbi, Száz kémiai mítosz című könyvünk egyik szerzőtársa volt. Érdekes és talán furcsa közös elem a pályafutásunkban, hogy mind a ketten Debrecenben lettünk egyetemi oktatók, de aztán elköltöztünk onnan.

A Száz kémiai mítosz című könyv első bemutatója éppen Szegeden volt még 2011. decemberében, ugyanabban a kb. 25-30 fő hallgatóságot befogadó teremben, ahol a mostani beszélgetés is. Ez kellemes emlékeket idézett fel bennem. Az akkori alkalomhoz hasonlóan most is készült videofelvétel a bemutatóról, amely az ígéretek szerint idővel felkerül majd az Internetre is.

Nagyon jól esett, hogy elég kevés szék maradt üresen. A hallgatóság soraiban természetesen ismerősök is akadtak, de a benyomásom az volt, hogy a többség nem kémikus. Eme érzésemet megerősítette az, hogy amikor A varázshegy című regényről beszéltem egy kicsit és megkérdeztem, hányan olvasták a hallgatóságból, nagyjából tízen tették fel a kezüket, s közülük szinte senkit nem ismertem fel. Remélem, hogy a mondanivalóm a természettudomány iránt általában kevésbé érdeklődő résztvevők számára is érdekes volt.

Viszonylag sok szó volt olyan emberekről, akik közismertek, de kémiai előképzettségükről szinte egyáltalán nem is tud a közvélemény. Így aztán Margaret Thatcherről, Angela Merkelről és Ferenc pápáról is beszéltem egy kicsit, illetve műveiken keresztül szóba került még Isaac Asimov és Kurt Vonnegut is. Ha valaki minden ilyen könyvbemutatómon részt vesz (van is ilyen: Kata, a feleségem), az már bizonyára nagyon jól ismeri ezeket a sztorikat. Az egyetemi oktatás engem már hozzászoktatott ahhoz, hogy rendszeresen ismételnem kell önmagamat (hiszen ugyanazt kell tanítani, csak másoknak). Valahogy jó lenne majd ráérezni vagy másoktól megtudni, hogy az ilyen önismétlés probléma-e könyvbemutatókon, s ha az, akkor hogyan lehetne elkerülni. Van egy nyilvánvaló módja: kevesebb ilyen eseményt szabad vállalni. Ugyanakkor számomra a bemutatók eddig mindig kellemesek voltak, s azt gondolom, hogy egyik fő célomhoz, a természettudományok népszerűsítéséhez is hozzájárul(hat)tak.

2018.04.13.