ScienceBits

Nemo kapitány

KÜLÖNLEGES UTAZÁS VERNÉVEL

Nem emlékszem már rá, hogy pontosan melyik Verne-történettel találkoztam először. Az biztos, hogy tévéfilm volt, de hogy az Utazás a Holdba vagy a Nemo kapitány, az már a múlt homályába vész. Az előzőnek még az Interneten is megtaláltam azt a magyar filmváltozatát, amelyre mind a mai napig emlékszem, de a Nemo kapitánnyal már nem volt ilyen szerencsém. Találtam ugyan egy 1954-ben készült, amerikai filmváltozatot, amely állítólag elég hűen követi az eredeti regényt, de az én emlékeimben más él: szovjet vagy esetleg NDK-s lehetett, ennek egyelőre nem találtam nyomát.

Könyvben viszont egészen biztosan a Nemo kapitányt olvastam először, a Móra könyvkiadó piros borítós sorozatából származó kötet mind a mai napig megvan a polcomon. 1981-ből származik, a fordító Kilényi Mária. A mű eredeti címe egyébként más, 'Vingt mille lieues sous les mers', vagyis a tenger alatt megtett húszezer mérföldnyi távolságot tartalmazza, és nem a kapitány nevét.

A magyar változat címszereplőjének nevével a különböző filmek már olyan sokszor és sokféleképpen éltek vissza, hogy talán nem árt, ha a korábbi blogbejegyzéseimtől eltérően a regény cselekményét pontosan leírom. Kezdjük mindjárt azzal, hogy Nemo kapitány nem a három főszereplő egyike. A mesélő és egyben főhős Pierre Aronnax úr, a Párizsi Természetrajzi Múzeum igazgatóhelyettese, vagyis francia. A hűséges és minden áldozatra kész útitárs az ő inasa, a flamand Conseil, aki németül is jól beszél. A rettenthetetlen erejű barát pedig egy kanadai szigonyos, Ned Land. A regény hármuk utazásának története, a Verne-művek világában ritka kivételként egyes szám első személyben előadva.

A történet 1866-os események leírásával kezdődik, amikor is egy hatalmas, hajókban időnként károkat okozó tengeri állat híre kezd keringeni a világban. Arronax professzor tudományos szakterülete a mélytengeri élővilág, és a professzor éppen New Yorkban van, amikor az amerikai kormány felkérésére csatlakozik az agyaras cetnek vélt valami felkutatására induló Abraham Lincoln gőzhajó legénységhez. 1867. július 3-án kelnek útra, az úti cél a Csendes-óceán északi része. A három főhős egy baleset miatt november 7-én kerül az addig állatnak nézett tengeralattjáróra, a Nautilusra. Ennek a kapitánya mutatkozik be nekik a Nemo (latinul: senki) néven, majd vendég-fogolyként hosszú útra viszi őket a világtengereken. Járnak a Csendes-óceánon, majd az Indiai-óceánon, gyöngyöket keresnek Ceylon szigete mellett, majd még az akkoriban már épülő Szuezi-csatorna alatt lévő, természetes (de csak Verne fantáziájában létező) Arab-alagúton át jutnak a Vörös-tengerről a Földközi-tengerre. Nagy kincseket tartalmazó hajóroncsokat néznek meg a spanyolországi Vigói-öbölben, majd hosszanti irányban átszelik az Atlanti-óceánt, s felfedezik a Déli Sarkot. Az amerikai kontinens partjai előtt visszatérnek az északi féltekére, majd a Golf-áramlattal hazautaznak az Európai partokhoz, ahol 1867. június 2-án elsüllyesztenek egy hadihajót. A főhősök két vagy három héttel később szöknek meg a Nautilusról, amely éppen a Maelström nevű hatalmas tengerörvény felé tart.

Nemo kapitány tulajdonképpen viszonylag keveset szerepel aktívan a történetben, leginkább az útirány és a sebesség meghatározásával a háttérből vezényli a dolgokat, illetve néha kedvesen megosztja tudományos tapasztalatait Arronax professzorral. Nem tudjuk meg, honnan származik, csak annyi derül ki korábbi, szárazföldi életéről, hogy van egy nemzet, amelyet végletesen gyűlöl.

A Nemo kapitány közvetlenül a Grant kapitány gyermekei után született, Verne hatalmas mesélői lendületet vehetett ebben az időben. A kiadó, Hetzel már hónapokkal előre reklámozni kezdte a művet, amiből lett egy kis bonyodalom is: a párizsi Petit Journal ugyanis közben ’A tudós Trinitus különleges kalandjai’ címmel egy tenger alatti utazásról szóló fantasztikus regényt kezdett el közölni, s ennek hatására Verne kénytelen volt alapjaiban átdolgozni az addig megírt részeket, hogy annak eredetiségéhez semmilyen kétség ne férhessen. Vajon milyen lett volna az eredeti verzió?

A mű keletkezéséhez érdekes adalék még Verne életrajzában az a levél, amelyet 1865-ban kapott George Sand neves írónőtől:

„Nagyszerűek a regényei. Valóságos lázba jöttem tőlük. Csak az bánt, hogy olyan gyorsan a végükre értem, és nem volt kéznél még legalább tíz hasonló könyv. Remélem, hamarosan elvezet bennünket a tenger örvényeibe, és hőseit az Ön tudása és képzelete által alkotott tengeralattjáróba ülteti…”

Verne évekkel később is ezt nyilatkozta erről a levélről:

„Az egyik legnagyobb sikeremet George Sandnak köszönhetem. Ő adta az ötletet, hogy megírjam a Nemo kapitány című regényemet.”

De az írónő kedvességéről már a Nemo kapitány szövegében is megemlékezett, ahol a Nautilus könyvtárát így mutatta be:

„A polcokon megtaláltam a klasszikus s a modern irodalom remekeit, legjavát annak, amit az ember alkotott történelemben, költészetben, regényírásban és tudományban, Homérosztól Victor Hugóig, Xenophontól Michelet-ig, Rabelais-től George Sand-ig.”

Valójában egy tengeralattjáró elképzelése az 1860-as években már nem számított fantasztikusnak. Verne lényegében összeszedte a kor tudományos és technológiai ismereteit, s azokat célszerűen felhasználta a jármű megalkotásában. A legtöbb részletet is jól előrelátta, mindössze két olyan apróbb dolog volt, ahol később nem igazolódtak a várakozásai: egyrészt az elektromos áram tárolása a mai napig sem vált annyira hatékonnyá, mint ahigy a Nautilus leírásában szerepel, másrészt a nagy mélységekben fellépő hatalmas nyomásoknak ellenálló szerkezetek készítése is lényegesen összetettebb feladatnak bizonyult. De ez egyébként a regényben nem döntő rész, tudományos ismerterjesztési szemüvegen át nézve leginkább a tengeri élőlények bemutatása van a középpontban.

A nekem meglévő magyar kiadásnak van egy érdekes tulajdonsága: magyarázó lábjegyzetek tömkelegét tartalmazza, amelyek aztán a Magyar Elektronikus Könyvtárba feltöltött verzióba is belekerültek. Ez minden bizonnyal annak a következménye, hogy az 1980-as években Verne műveit hazánkban már stabilan az ’ifjúsági irodalom’ skatulyába helyezték – ez a könyvesbolti polcok feliratában mind a mai napig így is maradt. Valakinek az lehetett a várakozása, hogy az ifjú olvasók számára egyes említett történelmi személyekről vagy tudósokról meg kell magyarázni, hogy ki volt. Való igaz, az említett nevek legalább felét én sem ismertem, de a magyarázó lábjegyzet még olyan közismert nevek esetében sem marad el, mint Darwin vagy Homérosz. A földrajzi helyekkel is nagyon hasonló a helyzet, noha a kötetemben térkép is van.

Amit már jóval nehezebb megérteni: helyenként Verne (rövid) tudományos eszmefuttatásait is kísérik ilyen megjegyzések, amelyek többnyire arra mutatnak rá, hogy a szerzőnek nincs igaza. Ezekben az a furcsa, hogy esetenként láthatóan a lábjegyzet szerzője állt hadilábon a tudományos ismeretekkel, és nem Verne, tehát a kritika téved. Emiatt néha beleolvastam az eredeti francia szövegbe is, hogy legalább a magam számára tisztázzam a dolgokat. A legdurvább ilyen hiba a Nautilus levegőjének karbantartásával kapcsolatos, ahol az eredet szöveg ez:

„Milyen kár, hogy nincsenek vegyszereink, amelyek elnyelik a gyilkos gázt! Oxigénben nincs hiány. A víz nagy mennyiségű oxigént tartalmaz, s ha a vizet hatalmas elektromos telepeinkkel felbontanánk, pótolhatnánk az életet adó elemet. Gondoltam is erre, de mi haszna, mikor az általunk kilélegzett széndioxid már a hajó minden részébe behatolt! A széndioxid semlegesítéséhez kálilúggal kellene nagy kádakat megtölteni, és állandóan kavargatni a vegyszert. A hajón azonban nincs kálilúg, s ezt az anyagot semmi mással nem lehet helyettesíteni.”
Ehhez az ismeretlen szerkesztő a következő megjegyzést fűzte:
„Vernének ez a megállapítása téves: széndioxidot nem lehet kálilúg gőzével elnyeletni.”
Nem kell nagy kémiai műveltség ahhoz, hogy tudjuk, a kálilúg, vagyis a kálium-hidroxid vizes oldata valóban megköti a levegő szén-dioxid-tartalmát. Ha ilyen oldatot változás nélkül akarunk tartani, akkor gondosan el kell szigetelni a levegőtől. Azt pedig végképp nem értem, hogy a megjegyzésbe hogyan kerültek gőzök, mikor a szöveg sem utal erre, a kálium-hidroxid illékonysága pedig egészen kicsi.

Az sem túl bíztató, amikor Verne „A rothadó tengeri fű megfertőzte a levegőt. A fertőzött levegő terjeszti pedig a sárgalázt.” mondataihoz a következő megjegyzést fűzték: „A 'sárgaláz' (malária) kórokozójának régente a mocsaras kigőzölgésű egészségtelen levegőt tartották. Azóta tudják, hogy a betegséget az Anopheles nevű, mocsaras vidékeken élő szúnyogfajta terjeszti.” Valójában a sárgaláz és a malária (váltóláz) két különböző betegség, noha tényleg szúnyog terjeszti mindkettőt.

Aztán van olyan is, amikor a megjegyzések írója láthatóan nem értette meg a szöveget. Verne néhány mondata így hangzik:
„- Tudta-e ön, professzor úr, hogy a tenger ekkora kincset rejteget? - kérdezte mosolyogva.
- Annyit tudtam csak, hogy a tengerben elsüllyedt rakományt kétmillió tonnára becsülik - feleltem.
- Úgy van. De a kincs kiemelése nagyobb költséggel járna, mint amekkora haszonnal. Én azonban csak egyszerűen felszedem azt a sok pénzt, amit az emberek elvesztettek. De nemcsak a Vigói-öbölben szedem össze, hanem száz meg száz helyen, ahol hajótörés történt. A tengerfenékről készült térképemen ezek a helyek mind fel vannak tüntetve. Megérti már, hogy milliárdokra rúg a vagyonom?”
Ehhez a lábjegyzet a következő:
„Verne ezúttal nagyon elvetette a sulykot. Kétmillió tonna 200 000 vagonnak felel meg, ilyen hatalmas hajószállítmányra a XVIII. században nem lehetett példa.”
Nekem teljesen világos a szövegből, hogy a kétmillió tonna nem egyetlen 18. századi hajó szállítmánya, hanem a tengerfenéken összesen lévő kincs mennyisége. Ez így már egyáltalán nem túlzó. Ebből a példából gondolom azt, hogy ezeket a megjegyzéseket nem a fordító tette, hanem egy tőle független szerkesztő. Az előbbi ugyanis megértette a francia szöveget és jól vissza is adta magyarul (noha az eredeti franciában kétmillió tonna ezüstről van szó, de ez szerintem is másodlagos), az utóbbi nem, hanem saját ízlése szerint félremagyarázta.

Végül egy elektrokémiai példát is írok erre a jelenségre:
„Nem, professzor úr, kikötőre a Nautilusnak valóban nincs szüksége, de szüksége van villamosságra, hogy mozoghasson, telepekre, hogy elektromosságot fejlesszen, nátriumra, hogy a telepeket táplálja, szénre, hogy nátriumot állítson elő és szénbányára, hogy kibányászhassa az ehhez szükséges szenet.”
Ehhez a következő lábjegyzetet lehet elolvasni:
„Téves Vernének az a feltevése, hogy szénből nátriumot, az utóbbiból pedig villamosságot lehet előállítani.”
Az való igaz, hogy nátriumot a más fémeknél gyakran sikeres stratégiával, vagyis közvetlen kőszenes reakcióval nem lehet előállítani. A kategorikus tagadástól azonban tartózkodnék: a kősó elektrolízisénél is lehet egy trükköt bevetve higanykatódon nátriumot előállítani, így az sem kizárt, hogy valami elmés módszerrel kőszénalapon is meg lehet ugyanezt tenni. A villamosság előállításánál pedig Vernének kimondottan igaza van: a nátrium elvileg nagyon is alkalmas áramtermelő galvánelemek anyagaként, a nátrium-kén akkumulátor mára elég nevezetes típussá vált.

Az eddigi Verne-regények közül a Nemo kapitányban utaznak a leghosszabb útvonalon a főhősök. Ezt könnyű berajzolni egy világtérképre, mert a földrajzi hivatkozások elég kevés kétséget hagynak:

Nagyon gyakran szerepelnek a műben földrajzi koordináták is. Ezek ellenőrzésére a szerkesztő figyelme nem terjedt ki, noha erre azért szükség lett volna. Az én kiadásomban egyetlen oldalon van például két olyan sajtóhiba, amelyet térképnézés nélkül is könnyen fel lehet ismerni:
„Január 28-án, az északi szélesség 90° 4'-e alatt, a Nautilus délben ismét felszállt a felszínre,..”
„Az ókorban sokféle néven nevezték ezt a földet, amely az északi szélesség 5° 55'-e és 5° 49'-e, a greenwichi délkörtől számított keleti hosszúság 79° 42'-e és a 82° 4'-e között terül el; hosszúsága 275 mérföld, legnagyobb szélessége pedig 150 mérföld. Kerülete 900 mérföld, tehát valamivel kisebb Írországnál.”
A földrajzi szélesség legfeljebb 90 fok lehet, ezért 90° 4' nincsen. A második helymegadásban pedig nagyobb szám előzi meg a kisebbet: ha itt csak egyszerű felcserélésre gyanakszunk, akkor arra jutnánk, hogy a leírt Ceylon szigetének észak-déli kiterjedése mindössze 6 ívperc, vagyis egy hétmérföldes csizmában simán át lehetne lépni. Itt az eredeti francia szövegben helyes adatok szerepelnek (az elsőben 9° 4', a másodikban 5° 55' és 9° 49'), de a magyar sajtóhibák még a digitalizált változatban is megmaradtak.

A földrajzi koordinátákkal kapcsolatban felmerül még az az érdekes kérdés is, hogy vajon mit használ Verne nulla hosszúsági körnek. Talán a Da Vinci-kód című film sikere óta többen emlékeznek arra, hogy bizony egy időben a Párizson átmenő délkör széles körben elfogadott nulla volt. Ezzel szemben az itteni második idézetben világosan a greenwichi délkör a viszonyítási pont. Máshol viszont nem így van. Arronax professzor és Nemo kapitány első közös helymeghatározásáról ezt lehet olvasni:
„A Nautilus a párizsi délkörtől számított 37° 15' nyugati hosszúság és a 30° 7' északi szélesség mentén halad. Tehát körülbelül háromszáz mérföldnyire vagyunk a japán partoktól.”
Ha megnézzük ezeket a koordinátákat, ez bizony az Atlanti-óceán, és nem a Csendes-óceán. Ezt az ellentmondást én csak úgy tudtam feloldani, hogy a megadott pont a szokásos párizsi délkör meghosszabbításához (vagyis az onnan nézett 180°-os délkörhöz képest) van 37° 15'-tel nyugatra. Ez a pont éppen a japán partoktól néhány száz mérföldre lehet, ahogy Verne is írja. Ennek kapcsán gondolkodtam el azon, hogy amit ma délkörnek nevezünk, az valójában sokkal inkább félkör, mint kör a Föld felszínén.

Persze nem kell ennyit tudománykodnia annak, aki a Nemo kapitányt olvassa. Szerintem is Verne egyik legjobban sikerült műve. Ha pedig valaki kíváncsi Nemo kapitány származásának titkára, az feltétlenül olvassa el a Rejtelmes szigetet is. Ha sorra kerül, arról is írok majd bejegyzést.

2022.08.08.