ScienceBits

Emlékbeszéd Moldova Györgyről

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Június 4-én hallottam Moldova György halálhírét.

Ő az a magyar író, akitől lényegesen többet olvastam, mint amennyi otthon könyvben most is megvan, de a művei egy szűk fél polcot így is elfoglalnak. Mellette Krusovszky Dénes és Buzás Andor egy-egy könyve, alatta Esterházy Péter néhány kötete, amelyekből eddig valójában csak egyetlen egyet olvastam el, no meg Illyés Gyula és Szabó Magda. Kettővel alatta a Mikszáth-összes, majd Jókai Mór mintegy öt regénye, hárommal alatta Széchenyi Zsigmond összes műve, Passuth László és Móricz Zsigmond néhány könyve. Talán ez a szomszédság is elmondja, mekkora becsben tartottam Moldova Györgyöt.

Talán még általános iskolás voltam, amikor a Ferencvárosi koktél minden elbeszélését elolvastam. A könyvből süt a foci szenvedélyes szeretete, annyira, hogy én utána évtizedekig azt gondoltam, hogy Moldova György Fradi-szurkoló. Egy jóval későbbi könyvéből derült csak ki számomra, hogy valójában a Vasas a kedvenc csapata, és a történeteket azért helyezte ferencvárosi környezetbe, mert így nagyobb olvasótáborra számíthatott. A Steinitz-Jascsák-Podhola-fedezetsor nevére azóta is emlékszem, és a Börtönválogatottban leírt Franciaország-Mexikó mérkőzés is sokat jut eszembe olyankor, amikor egy valódi meccsen az egyik csapat kizárólag a védekezésre koncentrál (egy kis spoiler: a novellában leírtak szerint 90 perc alatt egyik csapat sem ér labdához, a közönséget pedig az szórakoztatja, hogy a bírói hármas leül ultizni).

Még középiskolásként olvastam azokat a könyveit, amelyeket szociográfiának szokás nevezni: Akit a mozdony füstje megcsapott, Az Őrség panasza, Szabadíts meg a gonosztól! vagy kicsit később A jog zsoldosai. A Magyarország szennybemenetele és az Ég a Duna! olvasásakor pedig azt éreztem, hogy ezekről az összetett környezetvédelmi-közéleti kérdésekről nem érdemes máshogy gondolkozni, mint ahogy azt Moldova György teszi. A doktori értekezésem elején szereplő jeligét is az ő egyik művéből, Az ideális hadifogolyból vettem kölcsön: „Az alma a sötétben is lefelé esik.”

Megkockáztatom, hogy egyedül Hofi Géza értette Moldova Györgyhöz hasonló mélységgel, hogy mit is jelent a 20. század második felében magyarnak lenni. Ha jól emlékszem, az 1980-as évek nevezetes szilveszteri rádiókabaréiban néha mindketten szerepeltek. Egy ilyen adással semmilyen tévéműsor nem lehetett versenyképes.

Szüleim is nagyon kedvelték íróként, édesapám egyszer egy dedikáláson személyesen is találkozott vele. Szintén édesapám volt, aki a 21. század első éveitől elég következetesen kommunista íróként kezdte őt számon tartani, minden bizonnyal Kádár Jánossal kapcsolatos írásai miatt. Sokan mások ennek kapcsán apologétának bélyegzik Moldova Györgyöt. Ezt mindig is furcsálltam: egyetlen sort sem olvastak ezek az emberek a szociográfiákból? Persze Kádár János szerepéről nekem személyes emlékeim a nyolcvanas évekből vannak: egy öreg bácsira emlékszem, akin viccelődtek ugyan az emberek, de ezt tiszteletteljesen tették. Anyai nagymamám 2009-ben halt meg: akkor derült ki, hogy a legféltettebben őrzött fényképe az volt, amin Kádár János egy kitüntetést ad át neki.

Persze az is igaz, hogy Moldova György, hasonlóan az irodalmi Nobel-díjas Jose Saramagohoz, önmagát is kommunistaként jellemezte. Ehhez képest nagyon is érdekes volt az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának bejegyzését olvasni arról, hogy 1990 előtt 41 különböző ügynök jelentése maradt fenn róla. Sokan sokféle megemlékezést írtak, a számomra legkedvesebb Uj Péteré volt, aki írása címét Moldova egyik regényéből kölcsönözte: Az idegen bajnok.

2018 szeptemberében emlékezetes kiránduláson voltunk Komlón, írtam is róla egy rövid blogbejegyzést. Az írás végén további gondolatokat is ígértem, de ebből aztán nem lett semmi. Most azért említem meg újra, mert a túra után olvastam el Moldova György Tisztelet Komlónak! című könyvét. Ebből értettem meg, hogy az ott dolgozókat mekkora büszkeséggel töltötte el az, ami ott a semmiből felépült. Azt is felteszem, hogy Sztálinvárosban és Leninvárosban is ugyanígy lehetett. (Elnézést, ha valakit esetleg bántanak ezek a nevek: a települések későbbi átkeresztelését én is jó ötletnek tartom, de a történelmi tényeket sem akarom figyelmen kívül hagyni). A kérdés, ami erről nekem rendszeresen eszembe jut: épített bárki bármit hasonló nagyságrendűt Magyarországon azóta? Végezetül visszatérve Az ideális hadifogolyhoz: a könyv bevezető soraiból áradó életérzéssel egyre inkább azonosulni tudok. Így hangzanak:

„Az ideális hadifogoly tudomásul veszi, hogy legyőzték. Szívós önneveléssel elfogadtatja magával, hogy ez azért történt így, mert az ellenség különb volt nála. Pedig hát…
Ha már így esett, az ideális hadifogoly arra törekszik, hogy hosszú életű legyen a táborban. Betartja a napirendet. tiszteli az őreit, nem kritizálja a koszt mennyiségét és minőségét. […]
Az ideális hadifoglyot az sem téveszti meg, ha netán eltűnne körülötte a kerítés és az őrtorony a géppuskaállással. Tudja, hogy legfeljebb arról lehet szó. hogy kibővítették a tábor területét.”

2022.06.04.