ScienceBits

Száz éve született Primo Levi

TUDOMÁNY MINDENKINEK

1919. július 31-én született Primo Levi, a neves olasz kémikus-író. Erről a tényről nemcsak én emlékezem meg itt a ScienceBits blogon, hanem az angol Királyi Kémiai Társaság is készített egy könyvajánló rádióműsort ebből az alkalomból. Ez az Interneten is meghallgatható.

Primo Leviről egyébként már írtam egyszer a Híresek és Kémikusok sorozatban. Egyik leghíresebb művének a címe Periódusos rendszer (Il sistema periodico); ez 21 rövid novellát tartalmaz, amely címe minden esetben egy elem neve, és az író azzal kapcsolatos kémiai és társadalmi élményeit keveri mesteri módon. Sajnos a 21 elbeszélésből tudomásom szerint csak 12 olvasható magyarul az Angyali Pillangó című kötetben. Nekem elektronikus, illetve nyomtatott formában az eredeti olasz változat és az angol fordítása is megvan, angolul olvastam is az összes történetet. Talán egy ilyen évfordulóról méltóan emlékezik meg az, ha leírom a számomra két legemlékezetesebb történetet.

A Nikkel című novella arról szól, hogy a zsidó származású és Olaszországban a második világháború előtti években ezért nehéz sorsú Primo Levi a hegyek között, a hatóságok tudtán kívül, de végső soron mégiscsak az olasz állam titkos megrendelésére dolgozva felfedez egy új nikkel-előállítási módszert – vagy legalább is ezt hiszi. Innentől a következő néhány mondat össze is foglalja a lényeget:

"Majdnem pirkadt már, amikor hazamentem a Tengeralattjáróba, s égett bennem a vágy, hogy azonnal induljak és ébresszem föl az igazgatót, telefonáljak a hadnagynak, hancúrozzam a sötét, harmatos-lucskos réteken. Sok esztelen dologra gondoltam, nem gondoltam viszont néhány elszomorítóan ésszerűre.
Arra gondoltam, hogy kinyitottam egy ajtót egy kulccsal, és hogy sok ajtó kulcsát tartom a kezemben. Arra gondoltam, hogy olyasmire gondoltam, amire még senki más nem gondolt, még Kanadában és Új-Kaledóniában sem, és legyőzhetetlennek, tabunak éreztem magam a közeli és havonta közelebb érő ellenséggel szemben is. S végül arra gondoltam, hogy csöppet sem nemtelenül vágtam vissza azoknak, akik biológiailag alacsonyabb rendűnek nyilvánítottak.
Nem gondoltam arra, hogy még ha ipari alkalmazásra megfelelő lenne is a módszer, amelyre rájöttem, a kitermelt nikkel teljes egészében a fasiszta Olaszország és a hitleri Németország páncélosaiba vándorolna."
(Szénási Ferenc fordítása)

A Vanádium című novella megértéséhez tudni kell azt, hogy a második világháborúban Primo Levi hosszú ideig Auschwitzban dolgozott munkaszolgálatosként. Hogy túlélte a koncentrációs tábort, azt mindenek előtt kémiai ismereteinek köszönhette, amelyek ott is fontosak voltak az IG Farben cégnek. A háború után az olasz vegyiparban talált munkát, s az 1960-as években egy vanádiumtartalmú festék miatt levelezni kezdett az akkori IG Farben egyik leányvállalatával. A kapcsolattartójában, Dr. Müllerben felismerte az egyik auschwitzi munkafelügyelőt. Magánlevelezést kezdtek – erről Primo Levi ezt írja a novella végén:

"Az első szabad vasárnapon nagy tétován nekiültem, hogy megfogalmazzak egy lehetőleg őszinte, kiegyensúlyozott, méltóságteljes választ… Ami pedig kifejezetten az ő magatartását illeti – Müller közvetve ennek a megítélését kérte –, tapintatosan fölidéztem két általam ismert esetet, amikor német kollégái jóval bátrabban cselekedtek értünk, mint amire ő hivatkozik. Elismertem, hogy nem mindenki születik hősnek, és hogy egy olyan világ, amelyben mindenki olyan volna, mint ő, vagyis tisztességes és fegyvertelen, elviselhető lenne, ám az egy nem létező világ. A valóságos világban ott vannak a fegyveresek, fölépítik Auschwitzot, a tisztességesek és fegyvertelenek pedig egyengetik előttük az utat; így hát Auschwitzért minden német, sőt, minden ember felelősséggel tartozik, és Auschwitz után senki sem maradhat fegyvertelen. A riviérai találkozásról nem ejtettem szót.
Aznap este Müller telefonon hívott Németországból. Nem volt tiszta a vonal, és telefonon már különben sem értem jól a német beszédet; hangja nehézkes volt, már-már töredezett, beszéde zaklatott. Közölte, hogy pünkösdkor, hat hét múlva a ligúriai Finaléba jön: találkozhatunk-e? Hirtelenjében azt feleltem, hogy igen, megkértem, hogy idejében szóljon majd, mikor és hová érkezik, aztán félredobtam az immár haszontalan piszkozatot.
Egy hét múlva értesítést kaptam Müllerné asszonytól: Doktor Lothar Müller, életének hatvanadik évében, váratlanul elhunyt."
(Szénási Ferenc fordítása)

Hogy miért fontos ez nekem? Az utóbbi évtizedben a világ kezd egyre rémisztőbb hellyé válni. Engem is aggodalommal tölt el az, hogy manapság milyen sok a visszahallás abból, amit a második világháború előtti történelemről tudok. Panaszkodás helyett ilyenkor arra gondolok, hogy tömegével vannak olyanok, akik az én helyzetemnél sokkal rosszabb körülmények között éltek és dolgoztak. És nem egyszerűen túlélték a szörnyűségeket: megőrizték az emberi méltóságukat is.

2019.07.31.