ScienceBits

Stanislaw Lem századik születésnapjára

TUDOMÁNYOS? FANTASZTIKUS!

Tizenéves koromban, a nyolcvanas évek második felében gyakorlatilag minden tudományos-fantasztikus írást elolvastam, amihez hozzájutottam. Tehát a válogatás elég esetleges és a legkevésbé sem tudatos volt, legalább is az én részemről. Most – talán egy kicsit érettebb fejjel – azon csodálkozom, hogyan került olyan sok neves és általam most is nagyra becsült írás a kezembe.

A Csillagok háborúját jóval előbb olvastam könyvben, mint ahogy filmen láttam volna (kétlem, hogy valóban George Lucas írta...), de talán ez nem is a legjobb példa, hiszen ez inkább filmként rendkívüli, nem pedig regényként. Olvastam viszont Frank Herberttől a Dűnét, Isaac Asimov jó néhány történetét, a Galaxis útikalauz stopposoknak című regényt Douglas Adamstől, A gyermekkor végét Arthur C. Clarketól, A kék hold völgyét James Hiltontól, a Méregövezetet és Az elveszett világot Sir Arthur Conan Doyletól, A bíborszínű felhők bolygóját a Sztrugackij-testvérektől. A kezembe került még Zsoldos Péter, Lőrincz L. László és Dévényi Tibor (nem a médiaszemélyiség!) néhány könyve, illetve talán nem túlzás Nemere István-rajongónak nevezni egy időszakomat. Ezeket a műveket ma is a tudományos-fantasztikus irodalom legjobbjainak tartom, talán nem is vagyok ezzel egyedül. Valahol valaki igen jó ízléssel válogatta meg akkoriban, hogy ebből a műfajból mi került a könyvesboltokba.

És amiről még nem volt szó: ebben az időszakban olvastam Stanislaw Lem A legyőzhetetlen című regényét is, amelynek története egyetlen olvasás után is eléggé megragadt bennem. Ma is világosan emlékszem rá, hogy ez egy másik, Vénusz-expedícióról szóló, számomra kevésbé emlékezetes Lem-regénnyel együtt került be a Metagalaktika egyik kötetébe: szép vastag volt. Még tizennégy éves sem voltam, amikor először láttam a lengyel író nevét. A Solarist sem sokkal később olvastam először. Emiatt manapság is úgy tartom: a 20. században világszínvonalú sci-fit angolul, oroszul és lengyelül írtak. Az utóbbi nyelv egyedül Stanislaw Lem miatt került erre a listára.

Életének nagy részében Krakkóhoz közel, Wieliczkában élt. Pályafutásának utolsó két évtizedében semmilyen tudományos-fantasztikus írás nem született a tollából. Viszont írni ekkor is írt, ez magyarul DiLemmák címmel jelent meg. Fia, Tomasz Lem, Földközeli kalandok címmel írta meg apja életének történetét, ezt is olvastam.

Minderre azért éppen ma emlékezem, mert Stanislaw Lem pont száz éve, 1911. szeptember 12-én született az akkori Lengyelország területén Lwów-ban. Ezt a várost ma Lviv-nek szokták írni, mert Ukrajnában van, de az oroszból átírt Lvov használatos talán leginkább a magyar nyelvben. A német név Lemberg, ami elég mókás: mintha Stanislaw Lem hegyéről lenne benne szó.

A jeles író századik születésnapján a Solaris utolsó három mondatát akarom mindenki figyelmébe ajánlani (Murányi Beatrix fordításában):

„De él bennem a várakozás; csupán ez maradt utána. Milyen beteljesülést, megcsúfoltatást, milyen gyötrelmeket várok még? Nem tudok semmit, de rendíthetetlenül hiszem, hogy a kegyetlen csodák ideje nem múlt el.”

2021.09.12.