ScienceBits

H. G. Wells 150. születésnapjára

TUDOMÁNYOS? FANTASZTIKUS!

Éppen 150 éve született Herbert George Wells (1866. szeptember 21. – 1946. augusztus 13.), akit manapság a tudományos-fantasztikus irodalom atyjaként is szokás emlegetni. Persze időnkét Jules Verne és Hugo Gernsback nevét is említik így. Habár Wells könyvei közül csak egyet olvastam eddig, a Világok harcát (ennek legnagyszabásúbb filmváltozatában Tom Cruise a főszerepelő, a rendező pedig Steven Spielberg), a születésnap alkalmat kínál a sci-fi műfaj fölötti rövid elmélkedésre.

Miért is szeretem a tudományos-fantasztikus regényeket? Először is a legtöbb általam kedvelt történet igen optimista: nem gondolja, hogy az emberiség rövidesen kiirtja önmagát, mi több, a többség abban is hisz, hogy egyre jobb világban fogunk élni, s ebben a jobb világban a tudás és műveltség a mainál fontosabb értékek lesznek. Az emberiség általam ismert története nem ad okot az ilyen optimizmusra: a Római Birodalom bukása után majd ezer éves hanyatlás következett, és most is elég könnyű a világban olyan jeleket észrevenni, amelyek nem túl biztatóak a következő évszázadot illetően.

A kedvenc sci-fi íróim egyébként Isaac Asimov, Arthur C. Clarke, Stanislaw Lem és talán a Sztrugackij testvérek. Az általuk képviselt vonalat is gyakran éri az a vád, hogy semmi tudományos nincs bennük, hanem csak fantasztikusak. Ezzel mélységesen nem értek egyet. Asimov (aki mellesleg kémiaprofesszor volt) egyszer meg is fogalmazta azt a nézetet, amit én is vallok: íróként dönthetsz úgy, hogy az elképzelt történetben felrúgsz egy-két természeti törvényt (vagy csak egyszerűen nem gondolod azt, hogy a mai tudományt mindent tud), de akkor ennek a következményeihez is logikusan tartanod kell magadat.

Az is egy neves író véleménye (bár nem emlékszem már, kié), hogy sci-fi íróként nem megjósolni próbálja a jövőt, hanem elképzelni egy lehetséges jövőt a veszélyeivel és a lehetőségeivel együtt. Néha a jóslás egyébként nem is különösebben nagy ügy: Vernének aligha kellett túl sok fantázia Nemo kapitány tengeralattjárójának az elképzeléséhez, hiszen követte korának technológiai fejlődését és csak annyit kellett látni, merre mennek a dolgok. A holdutazás persze már egy kicsit meredekebb elképzelés volt tőle, de már az ő korában is sokan rajongtak a csillagászatért, és az már akkor is egyértelmű volt, hogy ha sikerül létrehozni a megfelelő technológiát, akkor az utazás veszélyei nem fogják visszariasztani az elkötelezettebbeket.

Arthur C. Clarke-nak tulajdonítják a kommunikációs műholdak ötletét, amelyet 1945-ben írt le először. Ehhez talán egy picit több kreativitás és gyakorlatiasság kellett, mint Verne elképzeléseihez. Arthur C. Clarke regényeire egyébként az jellemző, hogy igen alaposan átgondolt tudományos hátterük van, az űrhajó-meghajtási módszerek, kommunikációs sebesség és az űrhajókon uralkodó gravitációs viszonyok nemcsak mind megfelelnek a valóságnak, hanem gyakran a történetben is fontosak.

Ugyanakkor az is érdekes, hogy a „hivatalos” irodalom, avagy az irodalom tanítása gyakran szeret nem tudomást venni az ebben a műfajban alkotó szerzőkről. Jókai Mórtól még csak-csak eltűrték az irodalmárok, hogy megírta A jövő század regényét, és Mikszáth Kálmán sem került ki a tananyagból azért, mert az Új Zrínyiász alapötlete akármelyik sci-fi író becsületére vált volna. De ezeket a műveket többnyire az irodalomtörténészek az én ismereteim szerint nem tartják különösebben nagy értéknek.

A jelenségre H. G. Wells pályafutása talán még jobb példa: összesen négyszer jelölték az irodalmi Nobel-díjra, amelyet soha nem kapott meg. Utánanéztem: Wells életében összesen 40 irodalmi Nobel-díjat adtak ki. Aligha vagyok nagyon jól tájékozott a XX. század elejének irodalmában, de olvasni azért szeretek és talán a magyar átlagembernél alaposabbak az ilyen ismereteim. Ennek ellenére a negyven Nobel-díjas névből csak 11 volt valamennyire is ismerős nekem (Rudyard Kipling, Selma Lagerlöf, Rabindranath Tagore, Romain Rolland, Anatole France, William Butler Yeats, George Bernard Shaw, Thomas Mann, John Galsworthy, Luigi Pirandello, Eugene O'Neill), műcímet fejből pedig mindössze ötükhöz tudtam kapcsolni. Vajon mi lenne a választása egy vérbeli írónak: inkább irodalmi Nobel-díjat szeretne kapni, vagy azt, hogy a 150. születésnapjáról megemlékezzenek az akkori olvasók?

2016.09.21.