ScienceBits

A fény napja 2019: Fénnyel az emberért

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Május 16-án van a fény napja, erről két éve már írtam egy bejegyzést. Mint akkor, most is az Akadémia Dísztermében szerveztek a fizikusok középiskolásoknak szóló előadássorozatot ebből az alkalomból, s nagy örömömre ismét meghívást kaptam rá. Két éve fényt kibocsátó kémiai reakciókról beszéltem, az idén – igazodva a "Fénnyel az emberért" fő témához – a kémiai fototerápia egy-két érdekességét foglaltam össze.

Már egy szűk órával a rendezvény előtt megérkeztem a helyszínre, így segítettem például a Fasori Gimnázium egy osztályáról fényképet készíteni az Akadémia Székházában. A kezdésre egész szép létszámú diáksereg összejött, csak az utolsó három-négy széksor maradt üresen. Már a megnyitó előtt is volt egy kis program: az MTA kommunikációs vezetője mutatta be az Akadémia Internetes oldalait.

A meghívó szerint kettőtől ötig voltak az előadások, ezt a valóságban szünet nélkül kell elképzelni, ami nem éppen a legdiákbarátabb elképzelés. A közönség jó harmada el is szivárgott az első három előadás közben, amely egyébként mind valamilyen módon a lézerek gyógyászati felhasználásáról szólt. Az volt a benyomásom, hogy a második és a harmadik előadó nem teljesen arra készült, hogy diákoknak beszél majd. Mentségükre legyen mondva, ebben én sem voltam egészen biztos, mert csak a két évvel korábbi példa miatt gondolhattam ezt, a meghívóban nem volt erre utalás. Szerencsére nekem az első három előadás megteremtette azt az időt, hogy el is képzeljem, hogyan próbáljak hatásos lenni. Ezeket a dolgokat már viszonylag tudatosan csinálom:

1. Levettem a zakómat. Én abban hiszek, hogy az előadó öltözékének megközelíthetőséget kell sugalmaznia, ami diákok esetén ezt jelenti: hozzájuk kell hasonlítani. Még így is kicsit túl formális volt a ruhám – a február 26-i periódusos rendszeres előadást farmernadrág + farmering "szerelésben" tartottam, szerintem ez az ideális. (Az előző héten, amikor nagyrészt tapasztalt kémikusoknak adtam elő, öltönyben voltam, de a nyakkendőt azért ott is elkerültem; bár ott ez utóbbit inkább a személyes érzéseim okozták, nem az előadás környezete.)
2. Nem maradtam fenn az előadói emelvényen, hanem lementem és sétálgattam a diákok között. Sajnos ezzel egyúttal bevállaltam azt a problémát is, hogy a távirányító időnként nem kommunikált a számítógéppel.
3. Többször tettem fel kérdést a közönségnek előadás közben. Kevés fiatalnak van bátorsága ahhoz, hogy a "Milyen színű a víz?" kérdésre a választ bekiabálja az Akadémián, de általában már kétszázból szerencsére mindig akad egy-kettő. Ebben az a fontos, hogy be kell vonni a diákokat az előadásba valahogy: ne legyenek csupán passzív hallgatók. Megkérdeztem azt is, hogy ki az, aki most jár először az Akadémia épületében; erre az ott lévők jó háromnegyede jelentkezett.

Így bennem megvolt az az érzés, hogy a jelenlévők nagy részét érdekelte a mondanivalóm. Ezt az előadás után két tanár is megerősítette, mindketten a Fasori Gimnáziumból voltak.

2019.05.16.