ScienceBits

Fizikatanárok és az új Nemzeti Alaptanterv

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Többször is írtam már ezen a blogon, hogy augusztus végén megszületett az új Nemzeti Alaptanterv tervezete, amelyet aztán szakmai vitára bocsátottak. A Magyar Kémikusok Egyesületében és az Akadémia Kémiai Osztályán is főszerepet játszottam az állásfoglalások kialakításában.

Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat (ELFT) is alakított ki hasonló állásfoglalást. A Magyar Kémikusok Egyesülete időnként együtt is működik a fizikusokkal (ilyen volt például a Fejlesszünk együtt kezdeményezés bő két éve, amely egyébként azóta teljesen elhalt), és ez ELFT elnöksége most is kérte, hogy a kémikusok képviselőt küldjenek a megbeszélésükre. Ez lettem én, mert én vagyok a Magyar Kémikusok Egyesületében az Oktatási Bizottság elnöke. Azt az elmúlt időszakban már jó alaposan sikerült felmérnem, hogy a jelenlegi helyzet rendkívül ironikus. A saját személyes véleményem igen jelentősen eltért a kémikusok nagy többségének véleményétől, erről már írtam is néhányszor. Így aztán a kémikusok képviseletére nem vagyok különösebben alkalmas; ezt én akkor is belátom, ha szerintem egyébként a kémikusok átlagvéleménye abszurd.

Nos, az ELFT-nek is bemutattam a lehangoló adatokat a kémiatanárok létszámának alakulásáról. Egyébként a fizikatanári szakma is nagyon hasonló helyzetben van.

Maga az elnökségi ülés meglehetősen lehangoló volt. Péntek délután az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyik nagy előadójában alig húszan gyűltünk össze. Köztük volt az a fizikus is, aki a Nemzeti Alaptanterv összeállításának egyik fő koordinátora – ő kapott szót először. Érezhető volt, hogy a többiekkel valamiféle személyes ellentéte is lehet, amit tovább rontott hétköznapinak vagy rokonszenvesnek nem nagyon nevezhető stílusa. Érdekes módon a saját lényegi mondanivalóm leginkább az övével csengett össze, ami az adott körülmények között nem volt valami szerencsés; nagyon próbáltam ügyelni arra, hogy a stílusát ne vegyem át.

Utána elgondolkoztam azon, mi is a bajom a kémikusok nagy többségének véleményével. Így, hogy fizikusoktól is hallottam ezt-azt, talán könnyebbé vált megfogalmazni a kritikus pontokat. Mindkét közösségben visszatérő elem az, hogy a kémia- vagy fizikaitanítást „valakik” tönkretették: óraszámcsökkentéssel, a tanárok megbecsülésének hiányával, komplex természettudomány tanításával, és még sok minden más ármánnyal. Ezt a véleményt én nagyon nem tudom elfogadni. Még nem találkoztam olyan oktatási szakemberrel, akiről azt gondoltam volna, hogy tudatosan tönkre akarja tenni a természettudományok tanítását. Az elmúlt évek sérelmezett változásai szerintem is negatívak voltak (nagyon is), de nagyrészt az az egyszerű és könnyen átlátható kényszer szülte őket, hogy a kémia és fizika tanításához egyre kevesebb a hozzáértő tanár. Ugyanakkor a nemzetközi gyakorlatot valamennyire is ismerők számára azt a hazugságot nem lehet beadni, hogy modern oktatás nem létezhet kémiaórák nélkül (a fejlett világ jelentős részében ez a valóság). A tanári hivatás megbecsültségének jelentős csökkenése is létező és súlyos probléma, de ettől még magyar- vagy történelemtanárból közel sincs akkora hiány, mint kémia- vagy fizikatanárból.

A kémiatanár-képzés létszámproblémái már húsz éve láthatóvá váltak, de igazából komolyan senki nem próbált ellene tenni semmit. Manapság a kémikustársadalomban elég általános az a vélemény, hogy nem a mi feladatunk lett volna cselekedni. A fizikusokat lényegesen jobban sajnálom ilyen tekintetben, mint a kémikusokat, mert ők sokkal többet foglalkoztak ismeretterjesztéssel (elég csak a Színpadon a természettudomány rendezvényről írt bejegyzésemre visszautalnom), és az ő köreikben az ilyesminek a megbecsültsége is nagyobb. Persze nem kell különösebb gúny ahhoz, hogy azt is észrevegyem: ezek az erőfeszítések nem jártak jelentős eredménnyel és ők is ugyanoda jutottak, mint a kémikusok, akik lényegében nem is próbálkoztak.

Igazából nem is tartom különösebben épületesnek, ha azon vitatkozunk, kinek a felelőssége a mára kialakult helyzet (nekem is megvannak a jelöltjeim, de az ő ekézésük semmit nem vinne előre a közös ügyeken). Most inkább azzal kellene foglalkozni, mit tegyünk ilyen helyzetben. Igazából ezt különösebben újból kitalálni sem kell, hiszen már régóta ismert stratégia, hogy erőforrás-szegénység esetén (értsd most a tanárok létszámát) a leginkább célravezető dolog a tennivalók fontosságának átgondolása, s az erőforrások ennek megfelelő koncentrálása. A jelen helyzetben például nincsenek meg ahhoz a feltételek, hogy egy közoktatási évfolyamon (kb. százezer diák) mindenkinek színvonalasan tanítsunk kémiát. Megjegyzem, az a tény, hogy az emberek óriási nagy többsége nem kedveli a kémiát, éppen az általános- és középiskolai emlékek következménye. Tehát meg kellene próbálni arra az évfolyamonkénti mintegy tízezer diákra összpontosítani, akik egyébként fogékonyak a természettudományok iránt. Ez legalább nemcsak értelmes cél, hanem megvalósítható is.

2018.10.19.