Az MTA Élelmiszertudományi Bizottságának 375. Kollokviuma

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Újra egy olyan előadásról számolok most be, amelyet a periódusos rendszerről tartottam. A cím nem egészen pontos egyébként: ha minden nevet szabályszerűen írok, akkor a Magyar Tudományos Akadémia Élelmiszertudományi Tudományos Bizottságának 375. Tudományos Kollokviumáról kellene írnom. Ez annyira tudományos esemény, hogy a 'tudomány' szó négyszer is szerepel benne. A 375-ös szám is egészen megdöbbentő: nekem Moldova György: A börtönválogatott című kisregényét juttatta eszembe, ahol a magyar mezekre a rabok sok számjegyet tartalmazó nyilvántartási számát teszik rá, hogy így megzavarják az ellenfél egy, maximum két számjegyhez szokott védőit…

Az előző bekezdésben tett, mulatságosnak szánt megjegyzéseim ellenére senki ne gondolja, hogy tudományos érték szempontjából ne lett volna elsőrangú ez a rendezvény. A meghívást a bizottság elnökétől kaptam, aki egyben a Magyar Kémikusok Egyesületének is az elnöke. A kollokvium helyszíne a MTA Titkárságának tanácsterme volt; ezt elég alaposan át kellett rendezni ahhoz, hogy minden érdeklődő leülhessen. Megkockáztatom, hogy az élelmiszertudomány mostohagyereknek számít az akadémián belül, az Élelmiszertudományi Tudományos Bizottság – minden bizonnyal jobb híján – a Kémiai Osztályhoz tartozik, de igazából egyik osztály sem érzi igazán magáénak. Ennek ellenére a közönség számomra egymást jól ismerő, lelkes és elkötelezett csapatnak tűnt. Az a tény pedig, hogy már a 375. ilyen rendezvényt tartják, egészen kivételes. Én a Fizikai Kémiai Bizottsághoz tartozom, az évente vagy egy, vagy nulla ülést tart. Ott inkább a munkabizottságok jönnek össze. Az ilyen szempontból elég jól és megbízhatóan működő Reakciókinetikai és Fotokémiai Munkabizottságnak például évente kettő kétnapos ülése van, szűk kétszáz év kellene a 375 eléréshez. Arról nem is beszélve, hogy maga a Magyar Tudományos Akadémia is "csak" a 191. közgyűlését tartotta az idén.

Ezt az ülést egyébként a kémiai elemek köré próbálták szervezni: a saját előadásomon kívül szinte az összes többi egyes elemek kimutatásáról szólt élelmiszerekben, étrend-kiegészítőkben és takarmányadalékokban, egy előadás pedig kizárólag az arzén kimutatására koncentrált. Végig ott is maradtam az egész rendezvényen.

2019.05.31.


This template downloaded form free website templates