A periódusos rendszer éve

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

2019-et az ENSZ Közgyűlésének határozata alapján az Elemek periódusos rendszerének nemzetközi éve lett (ez az angol név logikus magyar fordítása, bár nem vagyok egészen biztos abban, hogy nem kellene-e minden szót nagybetűvel kezdeni benne…). Persze fontos dologból általában több van, mint évből, ezért 2019 nem csak a periódusos rendszer, hanem például az Őshonos nyelvek nemzetközi éve is. Érdekes verseny lesz a kettő között...

Ahogy 2011-ben a Kémia nemzetközi éve, így 2019 is a szokásosnál kicsit több alkalmat ad arra, hogy megpróbáljunk a természettudományok népszerűsítésével foglalkozni. Minderre az ürügyet az adja, hogy Mengyelejev 1869-ben, vagyis 150 éve publikálta ez első komoly periódusos rendszerét. Ebben az évben sok mindent tervezek emiatt, s reményeim szerint ezen a blogon időről időre be is számolok róluk.

Amiről most szeretnék írni, az egy februári előadás-felkérés. Az Akadémia Kémia Osztálya is szervez rendezvényeket a periódusos rendszerrel kapcsolatban, s még októberben kaptam tőlük a felkérést, hogy tartsak középiskolásoknak előadást a periódusos rendszerről. Ilyen előadásom már persze van készen és többszörösen is kipróbálva. Vagyis eddig semmi különös. Azonban a Kémiai Osztály felkérésében az is szerepel, hogy videofelvételt akarnak róla készíteni, amelyet aztán az Interneten meg lehet nézni. Ilyesmit is csináltam már, de nem akkora hallgatóság előtt, mint amekkora a mostani tervekben szerepel.

Még októberben egy osztályülés után néhány percnyi tanakodással kiötlöttük, hogy az ideális helyszín az Akadémia Székházának Díszterme lenne. Ennek a lefoglalásakor máris ért egy kis meglepetés: hivatalosan igazolnom kezdett, hogy a Kémiai Osztály befogadta a rendezvényt (végül is attól, hogy az Osztály felkért rá, még nem biztos, hogy be is fogadja).

A követező kérdés az időpont megtalálása volt. Én mindenképpen az év elején szerettem volna; február 26. minden szempontból jónak ígérkezett. Naívan azt gondoltam, hogy iskolai tanítás után majd jönnek az érdeklődő diákok, így délután ötre képzeltem el a kezdést. Erre az elképzelésemre hatása volt annak is, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetemen az Alkímia ma című, ugyancsak középiskolásoknak szánt előadássorozat programjai is délután ötkor kezdődnek. De azért a facebook-on írtam egy körüzenetet is kémiatanároknak, hogy az ő véleményüket is meghallgassam az ideális kezdési időpontról. A vélemény teljesen egyhangú volt: ilyen előadásra nem tanítás után, hanem tanítás helyett szeretnének menni. Így aztán a délelőtt 11 órai kezdésben maradtunk. Olyanok is jelezték részvételi szándékukat (és most nem személyekre, hanem iskolai osztályokra kell gondolni), akik nem is laknak olyan közel Budapesthez. Ettől persze aztán elkezdtem aggódni amiatt, hogy a Díszterem esetleg kicsinek bizonyul. Bár úgy lenne. Mindenesetre a tárgyalások folynak még arról, hogy legyen-e (persze ingyenes) regisztráció az előadásra.

Közben az Akadémia berkeiben is elkezdtem a technikai dolgokat szervezni, mert nem átlagos előadást szeretnék tartani, hanem emlékezeteset. Mindjárt azzal kellett kezdenem, hogy egy szűk oldalban meg kellett indokolnom, hogy miért engedje el az Akadémia az egymillió Ft + ÁFA terembérleti díjat. A legszívesebben azt az egyetlen mondatot írtam volna erre, hogy "mert az Akadémia kért fel az előadás megtartására, és ott nincs ennyi pénz ilyen célra." Végül is persze nem ezt tettem hanem megírtam a részletes indoklást; sokkal haszontalanabb dolgokra is áldoztam már húsz percet az életemből.

Az akadémiai ügyek most éppen így állnak. Természetesen a Magyar Kémikusok Lapja sem feledkezik meg az Elemek periódusos rendszerének nemzetközi évéről, de az már egy másik történet lesz...

2019.01.01.


This template downloaded form free website templates