Szegedi Színpadon a természettudomány – második fejezet

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Már többször írtam a Színpadon a természettudomány fesztiválról ezen a blogon. Tavaly februárban én lettem a magyar szervezőbizottság elnöke. Ennél szerencsétlenebb időzítést nehéz lett volna elképzelni is: március közepétől kezdődött Magyarországon a járvány, s emiatt minden ilyen, csak személyesen elképzelhető rendezvény mellé gigantikus kérdőjelek kerültek. A Színpadon a természettudomány esetében a kérdőjelek hivatalból engem aggasztanak a leginkább.

Egyszer már elképzeltük a fesztivált 2020 novemberére, aztán 2021 márciusára, de egyik sem volt lehetséges. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a nemzetközi Science on Stage fesztivált nem a szokásos menetrendnek megfelelően, 2021 őszére tervezték, hanem még 2020 előtt, a járványtól függetlenül 2022 márciusát választották megfelelő időpontnak. Így a halogatás egy ideig jó stratégiának tűnt.

Elnöki teendőim között ott van az is, hogy tartsam a kapcsolatot a Science on Stage Europe Németországban lévő központjával. Így aztán hallgattam már előadást néhány szervezési kérdésről: hogyan készítsünk Internetes oldalt a rendezvénynek, illetve hogyan tartsunk online válogatót a nemzetközi fesztiválra. Ez utóbbi tudást nagyon nem szívesen hasznosítottam volna.

2021. október 1. fontos határdátum lett: ekkorra kellett eldöntenünk, kik lesznek a magyar delegáció tagjai a prágai nemzetközi fesztiválon. A nyár elején így már kénytelenek voltunk lépni. Reménykedve a legjobbakban, a magyar fesztivált szeptember 17-18-ra írtuk ki. A helyszín magától értetetődően Szegeden a Szent-Györgyi Albert Agóra. 2018-ban már volt ott egyszer egy magyar fesztivál, és az ott dolgozók (és főképpen az intézmény igazgatója) olyan mérhetetlenül segítőkészek voltak, hogy arról lemondani semmiképpen nem lehetett.

Az előzetes jelentkezések beérkezése után már nyilvánvalóvá vált, hogy a rendezvény sokkal kisebb lesz, mint a korábbi két alkalommal, így az eredetileg elképzelt két napról egyre csökkentettük az időtartamot. Ez a kellemetlen döntés egyrészt nagy segítséget jelentett az anyagi háttér megteremtésében, mert így itt elegendő volt kisebb erőfeszítést tenni; másrészt olyan szempontból is indokoltnak bizonyult, hogy még az előzetes jelentkezésekhez képest is jelentős számú lemondás érkezett. Végül összesen 18 bemutató volt a magyar fesztiválon.

Számomra a rendezvény elsősorban magyar fesztivál, ahol tanárok mutathatják meg egymásnak a saját kreatív tanítási technikáikat. Másodsorban pedig válogató a nemzetközi Science on Stage fesztiválra. Magyarország oda hétfős delegációt küldhet. Így aztán szeptember 18-án ezt a csapatot is ki kellett választanunk.

A program reggel kilenckor indult egy szerény megnyitóval. A bemutatóra vállalkozó tanárok mindegyike összeállít egy-egy standot, ez a fesztivál lényege. Néhányan tarthatnak színpadi bemutatót, illetve műhelyfoglalkozást is. Az utóbbiból összesen hat, az előbbiből öt volt szombaton. Délelőtt volt a „nyílt nap”, vagyis a fesztivál nyilvános része. Itt elvileg bárki részt vehet, és néhány gyermekes család valóban fel is tűnt.

Az előzetesen kiírt program utolsó műhelyei nagyjából négy órakor értek véget, s öttől már az eredményhirdetésre is sor került. Mind a 18 résztvevő ugyanazt az ajándékcsomagot kapta, plusz még mindenki választhatott magának egy könyvajándékot is. Talán a korábbiaknál jóval kevésbé volt a fesztiválnak versenyjellege, de igazából én ettől egyáltalán nem voltam boldogtalan.

2021.09.18.


Comment Box is loading comments...
This template downloaded form free website templates