ScienceBits
Lente Gábor blogja
Színpadon a természettudomány
TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK
2016. október 7. és 9. között rendezték a debreceni Agórában a Színpadon a természettudomány című rendezvényt, amely lényegében egy Science on Stage nevű európai fesztivál magyarországi válogatója. Ezen nekem szervezőként, illetve zsűritagként jutott feladat.
Bő két éve kerestek meg azzal, hogy próbáljam meg segíteni Debrecen pályázatát a 2017-es nemzetközi Science on Stage megrendezésére. Ennek része volt az is, hogy 2014 őszén rész vettem a szintén Debrecenben, az Atomkiban rendezett magyar eseményen (ott is voltam zsűritag is). A nemzetközi fesztivált kétévente rendezik, 2015-ben Londonban volt. Ott lett biztos, hogy Debrecen elnyerte a 2017-es rendezési jogot.
A fesztivált lényege, hogy természettudományt oktató (többnyire középiskolai) tanárok mutatnak be újszerű módszereket egymásnak. A bemutató fő eszköze a stand összeállítása, de néhány résztvevő tarthat műhelyfoglalkozást, illetve - az esemény címéhez híven - színpadi bemutatót is. Egy országból a lehetséges résztvevők száma korlátozott. 2017-ben Magyarország rendezőként 40 bemutatóhelyet kapott; a hétvégén azt kellett eldönteni, hogy a mintegy száz kiállítóból ki lesz az a negyven, aki megkapja a lehetőséget.
Az Agórában egyébként viszonylag sokat jártam már, de például az igazgatót csak most, a nyitóünnepségen láttam életemben először. Egy-két eszközt mindjárt be is mutatott: a bűvös kockát kirakó robot elég látványos volt.
A kiállítók nagyjából fele a fizika tantárgyhoz kötődött, de ennek is megvan a világos oka: az egész európai rendezvény Physics on stage néven indult el eredetileg, és a magyarországi válogató szervezésében is az Eötvös Loránd Fizikai Társulat jár élen. Ennek a kapcsán le szeretném írni azt az észrevételemet is, hogy a magyar fizikusok közösségében a jelek szerint az ismeretterjesztésnek sokkal jelentősebb kultúrája van, s benyomásaim szerint a tudományos ismeretterjesztésben nagy szerepet vállaló kutatókat is lényegesen jobban megbecsülik, mint a kémiában.
Persze a zsűrizési feladataim miatt én elsősorban a kémiai standokat jártam körbe, a kémiai műhelyekre és színpadi bemutatókra pedig mindre bementem. A műhelyekkel kapcsolatban maradt bennem egy kis rossz érzés: a háromból, amit láttam, két esetben a hallgatóság létszáma mindössze négy fő volt - engem is beleszámítva. Talán kicsit sok műhely ment együtt párhuzamosan...
A rendezvény elvileg zárt körű, de azért szombat délutánra jöhettek látogatók is. Ehhez előzetesen regisztrálni kellett. A fesztivál weboldala szerint mindenekelőtt tűz- és katasztrófavédelmi okokból korlátozni kellett a résztvevők számát. Ez is hagyott bennem egy kis rossz érzést: a nagy előadóterem még a szombat délutáni színpadi bemutatóra sem telt meg tejesen, a székek legalább egynegyede végig szabad volt. Nem tudom, végül hány látogatót fogadtak, de az épület kapacitása kétszer annyit is elbírt volna, ebben biztos vagyok. Már eleve a fesztivál zárt jellege is furcsa volt egy kicsit, mert két éve az Atomkiban egész biztosan nem volt ilyen korlátozás; bár igazság szerint a látogatók többségét ott az Atomkiban dolgozók és a családtagjaik tették ki.
Szombat este ült össze a zsűri, s végül kiválasztottuk azokat, akik a nemzetközi fesztiválon is kiállíthatnak. Ez 2017. június 29. és július 2. között lesz. Színhelynek persze az Agóra itt már valóban kicsi lenne; a rendezvény a Kölcsey Központban lesz. Eléggé meglepődnék, ha ott is felkérnének valamilyen közreműködésre, tehát valószínűleg bejutni sem fogok rá.
2016.10.09.