ScienceBits

Újabb pillantás a kristálygömbbe

MAGYAR KÉMIKUSOK LAPJA

„Nagy baj gyógyítja a kicsit.” Ezt írja Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényének egyik fejezetcímében. Talán a Magyar Kémikusok Lapjában bocsánatos bűn, ha a világjárvány nagy bajának közepén is észrevesszük és címlapra is tesszük a magyar kémia kis baját, amelyet az elmúlt évek felsőoktatási jelentkezési és felvételi adatai mutatnak minden korábbinál egyértelműbben. És talán nem is olyan kicsi.

Az ok egyszerű: a járványt még a pesszimista előjelzések szerint is magunk mögött tudjuk majd néhány hónap múlva (az utóhatásait persze nem), de a címlapon lévő grafikon hosszú évekig kísérteni fog bennünket. Főleg az én generációmat: mi még 20 év múlva is szeretnénk egyetemi kémiaoktatásból megélni, s az addig eltelő időben az intézmények vezetésének felelőssége is nagyrészt ránk hárul majd.

Ennyire pesszimista hangulatot árasztó grafikon utoljára 2018 márciusában szerepelt a címlapunkon, akkor a Magyarországon dolgozó kémiatanárok ijesztő korfáját mutattuk be. Azóta az új Nemzeti Alaptanterv tovább csökkentette a kémiára fordított kötelező óraszámot, illetve általános iskolákban bizonyos helyzetben elfogadhatónak mondta ki azt, ha nincs is kémia nevű tantárgy. Az e havi címlapgrafikon a kémia és vegyészmérnök alapszakokra jelentkezők teljes (országos) számának alakulását mutatja be 2011 és 2020 között. A kémia alapszakon az elmúlt években már mindenki hozzászokott a folyamatos erózióhoz. A vegyészmérnök alapszakon viszont a tavalyi számokhoz viszonyítva 25%-ot is meghaladó csökkenés nagyon kellemetlen újdonság. Ha a teljes évtizedet nézzük, a két szak egyikére első helyen összesen jelentkezők száma 43%-kal csökkent, jóval nagyobb arányban, mint a demográfiából következne: ugyanebben az időszakban a 18 éves korosztály létszáma is csökkent ugyan, de csak 20%-ot.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a magyar kémiaoktatás bő két évtizede tartó hanyatlása új szakaszba ért: míg a középiskolákban az egyre súlyosabb tanárhiány lesz a jellemző a 21. század harmadik évtizedében, aminek megjósolható végkifejlete a mindenki számára kötelező kémia tantárgy megszűnése lesz; addig az egyetemek kémiai intézetei ugyanebben az időszakban a diákok hiányával fognak küzdeni, s egymással folytatnak majd az eszközökben egyre kevésbé válogatva harcot a csökkenő számú jelentkezőkért.

Az a sajnálatos tapasztalatom, hogy mind a középiskolai tanárok, mind az egyetemi oktatók között meglehetősen sokan olyan ábrándokat kergetnek, hogy a változások visszafordíthatók, csak ennek az okos módját kell valahogy kiötleni. Én ebben nagyon-nagyon-nagyon nem hiszek. A feladat mindkét intézménytípusban a kármentés, az alkalmazkodás lehető legkevésbé fájdalmas módjának megtalálása. Eretnekség kijelenteni, de a közoktatásban el kell eresztenünk azt, hogy mindenkinek kémiát akarunk tanítani. Azokra kell majd koncentrálnunk, akik eleve fogékonyak a természettudományok iránt. Eretnekség kimondani, de a felsőoktatásban az egyetlen racionális megoldás a kémiaképzést folytató intézmények számának csökkentése. Mi több: azt is megkockáztatom, hogy a hagyományok ellenére a 21. században már nincs értelme külön vegyész és vegyészmérnök szakmáról beszélni – legalábbis az alapképzésben semmiképpen.

2020.06.01.