ScienceBits
Lente Gábor blogja
Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Vándorgyűlése Sopronban
TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK
A jelek szerint a periódusos rendszer éve nemcsak a kémikusokat érdekli, hanem a fizikustársadalomnak is jelent valamit. Ha jól emlékszem, a Magyar Kémikusok Egyesülete elnökasszonyának köszönhetem, hogy a legnagyobb hazai fizikuskonferencián is meghívott előadó lettem az idén. Érdekes egybeesésnek lehettem az idén a szemtanúja: a kémikusok egyesülete négy évente rendez országos konferenciát, a fizikusoké háromévente. A periódusos rendszer évében, 2019-ben viszont mind a kettő volt; kis matematikával ki lehet számolni, hogy ilyesmi tizenkét évente történik.
Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Vándorgyűlését Sopronban rendezték augusztus 21 és 24 között. A programban igen előkelő hely jutott nekem: a megnyitó és díjátadások után elsőnek a Társulat tiszteletbeli tagjává választott kutató előadása szerepelt, de ő az előző nap lemondta a részvételt, így lényegében az első tudományos előadás megtartásának lehetőségével együtt még az eredetileg tervezettnél egy kicsit több időt is kaptam emiatt.
Így aztán augusztus 21-én elvezettem Pécsről Sopronba. Volt egy kis nehézségünk a Soproni Egyetem megfelelő épületének azonosításában, így aztán a konferencia megnyitása előtt mintegy fél perccel értünk a helyszínre. Szerencsére viszonylag sok díjat adtak át, ezért volt egy kis idő még az előadásom előtt.
A periódusos rendszerről egyébként már annyi helyen tartottam előadást az idén, hogy biztosan nagyon unalmas lehetne annak, aki mindet végighallgatja. Kata, a feleségem már a dia megjelenésekor elég pontosan tudja, hogy mit fogok mondani róla. Sopronban megpróbáltam fizikusok számára "áthangszerelni" kissé az előadást: az átlagosnál jobban kiemeltem azt, ha egy-egy, a periódusos rendszer történetében fontos tudós fizikus volt eredeti képzettsége szerint, nem kémikus kémikus.
Egyébként 2019 Eötvös emlékév is, mert Eötvös Loránd 100 éve, 1919-ben hunyt el. Így a periódusos rendszerről szóló előadásom, valamint egy kávészünet után három előadásban is róla emlékeztek meg. Ezzel a délutáni program le is zárult. Az emlékév tiszteletére érméket is készítettek, ezekből – meghívott előadóként – én is kaptam.
Este volt még egy bankett. Ez nemcsak az evés-ivásról szólt, volt színpad is: itt egy olyan fizikatanár műsorát hallgathattuk meg, aki operaénekes is egyben, majd egy hosszabb előadás következett négy neves fizikusról, akik valamilyen módon kötődtek Sopron városához. Ezután a vacsora egy átlagos kémikuskonferenciához képest kimondottan visszafogott volt (két főétel közül lehetett választani), de ez számomra nagyon is rokonszenvessé tette a szervezést: nem volt felesleges pazarlás.
Remélem, nemcsak bennem maradtak pozitív benyomások a Fizikus Vándorgyűlésről, hanem az ott résztvevők számára is sikerült a kémikusokat kedvező fényben feltüntetnem.
2019.08.21.