ScienceBits

A Magyar Tudományos Akadémia 190., rendkívüli közgyűlése

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Negyvenöt éves lettem én. Meglepetésként költeményt – József Attilától eltérően – sajnos nem tudok írni, de helyette a Magyar Tudományos Akadémia gondoskodott születésnapi ajándékról egy rendkívüli közgyűlés formájában. A Kémiai Osztályon többen vitatták a közgyűlés létjogosultságát, sőt az Akadémia érdekeivel ellentétesnek tartották. De – s ez utólag már igen jól látható – ez csak a csekély kisebbség nézete volt. A legutóbbi rendkívüli közgyűlés 2011. december 5-én volt, a sürgető témát akkor is az akadémiai kutatóintézeti rendszer körül felmerült kérdések okozták; ez most sem volt másként.

Nem épp civilizált dolog, ha valakinek Pécsről délelőtt 10-re Budapestre kell érnie. Noha a hajnal 5 óra 53 perckor induló vonat az 'Intercity' nevet viseli és pótjegyet is kell venni rá, helyfoglalás valójában nincs rajta, és az egyébként jól kinéző vasúti kocsik ilyen hosszú úton kimondottan kényelmetlenek, s bár más vonatokkal ellentétben nem kell Százhalombattán buszra átszállni róla, a menetideje a Déli Pályaudvarig 3 óra 16 perc. A pécsi őslakosok még jól emlékeznek arra, hogy negyven éve a Mecsek-expressz két és fél óra alatt teljesítette ugyanezt a távot…

A rémálmom az volt, hogy odaérünk 10 órára és 10 óra 10 perckor megállapítják, hogy a Közgyűlés nem határozatképes. 10 órakor körbenézve megnyugodva állapítottam meg, hogy ez biztosan nem így lesz: elég tisztesen megtelt az MTA Székház Díszterme. 10 óra 10 perckor hitetlenül néztem a vetítővásznat: a létszámellenőrzésnél ugyanis csak 243-an nyomtak gombot, ami nem volt elég a határozatképességhez. 10 óra 13 perckor fellélegeztem: az Akadémia elnöke először közölte, hogy ennél sokkal többen vették át a szavazókészüléket és újabb létszámellenőrzést kért, amire már 346-an jeleztek; ez bőven határozatképes szám. Utólag meg is néztem: a Kémiai Osztályhoz tartozó szavazati jogú tagok legalább négyötöde ott volt, elvétve akadt csak a jelenléti íven olyan név, amely mellett nem szerepelt aláírás.

Először természetesen mindenféle formaságokon kellett túlesni: levezető elnököt és jegyzőkönyv-hitelesítőket választani, majd a napirendet elfogadni. Abban még ekkor is szerepelt a jelenlegi innovációs miniszter neve (aki egyébként akadémikus is) felkért hozzászólóként. Bennem kezdettől fogva volt afelől kétely, hogy a miniszter személyesen elmenne beszántani az Akadémiát, és ebben végül is nem tévedtem. Egy óra alatt elhangzottak a napirendben rögzített beszámolók, majd amikor a levezető elnök (az MTA egyik alelnöke) megnyitotta a vitát, azzal kezdte, hogy felolvasta a miniszter levelét, amely fél tízkor érkezett, s amelyben lemondta a közgyűlésen való részvételt. Indokként annyit írt, hogy a Közgyűlés napirendjén semmi olyan lényeges és előremutató nincsen, ami hasznos lenne. Ez e levél meghatározó momentuma volt az egész Közgyűlésnek: egyetlen hozzászóló sem próbálta a minisztert vagy (az egyébként igencsak hiányosan ismert) elképzeléseit megvédeni, pedig az MTA-n belül a jelenlegi kormány támogatói is szép számmal akadnak (persze ellenzőkből sincs hiány).

Még a napirendről szóló szavazásokkor nagy többséget kapott az a korlátozás, hogy a vitában egy hozzászólás ne legyen két percnél hosszabb. A vita ijesztően kezdődött, mert az első hozzászóló (az MTA egy volt főtitkára) mindjárt az első mondatában sérelmezte ezt a megkötést és közölte, hogy ő figyelmen kívül hagyja majd. Beszélt is vagy hat percet, de mindez igazából történelmi összefoglaló és tekintélyes mennyiségű önfényezés volt csak, majd megállt, és megállapította, hogy letelt az ideje. Erre a levezető elnök azt mondta neki, hogy ha még két percben a lényegi véleményét is elmondaná a kérdésről, az hasznos lenne. Szerencsére ezt a példát senki nem követte később: mindenki tudomásul vette a kétperces időhatárt, néhányan ki sem használták.

Volt olyan hozzászóló is, aki arról érdeklődött, vajon lehet-e az MTA hitelét súlyosan rontó akadémikust valamivel szankcionálni. Egyébként ez előtte nekem is megfordult a fejemben, hogy a Közgyűlés egyik értelmes célja egyfajta fegyverkezés lehet valamiféle kizárási eljárás alapszabályba való iktatásával. De ezt én magamban el is vetettem: a jelenlegi problémán semmit nem változtatna a miniszter kizárása az MTA-ból (noha minden bizonnyal megérdemelné), a későbbiekben pedig állandó harcok forrása lenne személyes ellentétek mentén.

Egyébként még mindig nem vagyok meggyőződve arról, hogy a miniszter a kormány osztatlan egyetértésével csinálja azt, amit csinál; elképzelhetőnek tartom, hogy a kormányfőt egyszerűen nem érdekli a dolog és ráhagyja a miniszterre. Már a nyáron is elmondtam többeknek, hogy szerintem ezzel a miniszterrel tárgyalni hiba: inkább teljes elzárkózással kellene próbálkozni, mert ez a kormány többi tagjában azt a benyomást keltené, hogy a felelős miniszter igazából nem is ért az ilyesmihez. A legnagyobb súrlódási pont az, hogy a miniszter a 2019-es költségvetési törvényben szerepelő MTA-támogatás dologi részét vissza akarja tartani az ő megnyilatkozásai szerint addig, amíg a kutatóintézet-hálózat átalakítása lényegileg előre nem halad. Természetesen ebbe senki nem egyezhet bele az Akadémián. Igen furcsa országban élünk: egy miniszter azt gondolja, hogy politikai eszközként megszeghet egy parlament által jóváhagyott törvényt…

A hozzászólók közül többen javasolták, hogy a Közgyűlésnek meg kell köszönnie az Akadémia elnök tevékenységét, illetve fel kellene hatalmaznia az elnökséget arra, hogy a miniszter levelére válaszoljon. Ez meg is történt. Utána elfogadtuk a három előre előkészített határozati javaslatot is. Utoljára egy, az orvosi osztályhoz tartozó akadémikus nyújtott be egy határozati javaslatot, amely egyrészt támogatja az innováció és kutatásfejlesztés ügyét, másrészt kimondottan elmarasztalja a kormányt ezzel ellentétes cselekedetei miatt. Ennek előterjesztése során a kezdeményező a tudományos társadalomban eluralkodó félelemről beszélt, idézett néhány (nagyon is ide tartozó) sort a szózatból, és emlékeztetett arra, mi történt 1948-ban az Akadémiával. Korábban nem tudtam volna elképzelni, hogy az Akadémia közgyűlése egy ennyire szókimondóan kormánykritikus határozatot elfogadjon (annak idején a CEU melletti kiállásról szóló, de közvetlenül a kormányt el nem marasztaló határozatot ugyan elfogadták, de korántsem elsöprő többséggel), de december 6-án a miniszter levele gondosodott arról, hogy ez az indítvány bő 60%-os támogatást kapjon.

A Közgyűlés utolsó határozata után az elnök valamennyivel személyesebb hangra váltott, s elmondta a résztvevőknek, miért nem mond le annak ellenér sem, hogy ezt neki tudóstársai és a családja is javasolta már – eltérő okokból. Megható volt ezt hallgatni, s többször meg is tapsolták egy-egy mondatát. Azt hiszem, a leglényegesebb gondolat az volt, hogy a jelen helyzetben az ő lemondása inkább elősegítené az MTA intézményhálózatának feldarabolását, és nem pedig akadályozná azt.

A Közgyűlés lezárása után elmentem a sajtótájékoztatóra is. Az elnök itt tudta meg az egyik újságírótól, hogy a miniszter rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Közgyűlés idejében, ahol azt mondta, megállapodott az Akadémia elnökével abban, hogy visszatartja a kutatóintézetek dologi költségeire szánt támogatást. Ezt az elnök azonnal cáfolta: elmondta, hogy szerda délután a minisztériumból valóban kapott egy emlékeztetőt, amiben ez szerepelt, de azonnal azt válaszolta rá, hogy szó sincs ilyesmiről, ő ebbe soha nem egyezett bele. Azt hiszem, ezek az események tökéletesen alkalmasak arra, hogy kettejük között a viszony súlyosan megromoljon.

Egyelőre nehéz belegondolni abba, mi lesz januártól. A kutatóhálózat költségvetését a minisztériumhoz rendelték, tehát a miniszter megteheti azt a törvénytelenséget, hogy csak a béreket adja meg az intézeteknek, a dologi költségeket nem. Egy ilyen helyzetben én vezetőként biztosan azt tenném, hogy mindenkit hazaküldenék addig, amíg a helyzet nem változik: a fizetést úgyis megkapják, a munkavégzéshez viszont nincsenek meg a feltételek.

Az nem lepett meg, hogy a Közgyűlés utolsó, 13/2018. (XII. 6.) számú, kormánykritikus határozatáról a sajtótájékoztatón egyáltalán nem volt szó. Az elnök helyében én is hagytam volna, hogy a sajtó maga találja meg majd az Interneten.

A sajtótájékoztató miatt az ebédre csak nagyon későn értem le, már alig voltak ott a Közgyűlés résztvevői. A tavaszi beszámolómban írtakkal ellentétben most nem fogyott el a kaja…

2018.12.06.