ScienceBits

Csillagpark Szlovákiában

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Május első hétvégéjén kirándulni mentünk a debreceni Magnitúdó Csillagászati Egyesülettel. A cél ezúttal a tavalyinál (a Zselicben lévő Sötét Égbolt Rezervátumnál) egy kicsit közelebb volt: Szlovákia legsötétebb vidékére mentünk. Ezt ezúttal szó szerint kell érteni, északi szomszédunknál a Polininy Csillagparkban a legjobbak a csillagászati megfigyelésekhez a körülmények.

A szlovák-lengyel-ukrán hármashatár közelében lévő, 1997-ben alapított Polininy Nemzeti Park amúgy is kivételesen ritkán lakott terület (kb. 500 négyzetkilométer mintegy 3000 állandó lakossal); ez már önmagában is jó kezdés a fényszennyezés csökkentéséhez. A csillagpark 2010-ben jött itt létre, alig egy évvel a zselici után. A legközelebbi viszonylag nagyobb város Homonna (szlovákul Humenné), ez útba is esett, és meg is álltunk. A település legnagyobb nevezetessége egy kastély, amely a főtér közelében van, de sajnos idő csak arra volt, hogy kívülről nézzük meg.

A Csillagpark látogatóközpontja Kiskolon (Kolonica) mellett van. Itt van egy planetárium is, az állandó kupola mérete éppen megegyezik a Zselicben vagy Pécsett lévőével. Ami különleges: a vetítő nem digitális, hanem hagyományos. Ilyet már láttam többet is, szűk húsz éve még csak ilyenek léteztek a világ planetáriumaiban. De igazából nem ez a látogatóközpont erőssége, hanem a rengeteg távcső. A legnagyobb közülük egy méter átmérőjű, majdnem pont akkora, mint Magyarországon a legnagyobb, amely a Piszkéstetőn van. Szlovákiában viszont akad nála egy nagyobb a Magas-Tátrában.

A nagy távcső történetéről is egész sok mindent megtudtunk: Odesszában készült, s a nagy tükrét a hatalmas méret miatt Szlovákiában sehol nem lehet karbantartani (ezt én egyfajta újrafényezésként értelmeztem magamban), ezért az évek során romlik a teljesítőképessége. Mostanra ez a folyamat addig jutott, hogy egy nagyjából 80 centis, tökéletes állapotú tükörnek felel meg.

A látogatás időzítése egyszerre volt szerencsés és szerencsétlen. A vendéglátóval az időpont-egyeztetés csak úgy jött össze, hogy a Hold az első negyedben volt, vagyis a napnyugta utáni csillagászati megfigyeléseket a fényével akadályozta. Viszont sikerült egy felhőmentes május eleji szombat estét kifogni. Ez nem lehet nagyon gyakori arrafelé, másnap például délelőtt majdnem végig esett az eső. Az egyesületi tagok közül többen hozták a saját távcsövüket is, ezeket is ki lehetett próbálni.

Vasárnap délelőtt az UNESCO Világörökség-listáján is megtalálható Poloniny Nemzeti Parkban a csillagászattal kapcsolatos kiállítóhelyeket jártuk végig. Ezek nagyrészt információs táblák, de maguk a helyek is érdekesek. A csillagos égbolt park láthatóan komolyan veszi a nemzetközi együttműködést: több helyen is vannak más országok hasonló intézményei irányába mutató táblák a távolságot is kiírva. Itt tudtam meg, hogy a Hortobágyi Csillagoségbolt-parktól mindössze 190 kilométerre vagyunk. A kiállítóhelyek egyikéről remek kilátás nyílik az 1980-as években feltöltött Starina víztározóra, amelyet – egyébként a világon elterjedt szokást követve – néhány (ebben az esetben pontosan hét) falu feláldozásával hoztak létre annak idején. Ma egész Kelet-Szlovákia, így távol eső nagyvárosok, például Kassa vagy Poprád ivóvíz-ellátását teszi biztonságossá. Ez elég meglepő, mert területét tekintve egyébként nem is annyira nagy; az alig negyven kilométerre délre lévő zempléni Széles-tó (Zemplínska šírava) például legalább tízszer nagyobb vízfelülettel rendelkezik.

Egy másik érdekes kiállítóhely éppen az északi negyvenkilencedik szélességi körön volt. Nem mintha ez bármilyen szempontból kitüntetett lenne a Földön, de a földrajzi szélesség távcsövek beállításánál például alapvető fontosságú információ. Az utolsó megállóhelyen egy csillagászati tanösvényt is kialakítottak, de ezt sajnos nem lehetett végigjárni az eső miatt.

Közben egy meteorithullás helyszíne is útba esett: a knyahinyai meteorit 1866. június 9-én érkezett meg a Föld felszínére délután öt óra előtt négy perccel, mintegy 1200 darabban. A legnagyobb tömege kb. 280 kg volt, azt az Ukrajnában lévő Knyahinya faluban találták meg, innen kapta az egész a nevét. A kiállítóhelyen a szétesés előtt elképzelt állapot 1:2 arányú modelljét is meg lehetett nézni. Ez a szám okozott is egy kis félreértést: nem volt mindenkinek egyértelmű, hogy a modell vajon nagyobb vagy kisebb-e az eredetinél. A meteort bemutató tábla szerint az eredeti átmérője három méter körül lehetett, úgyhogy szerintem inkább a modell lehet a kisebb (azaz a valóságos méret fele). Arról nem is beszélve, hogy a modellkészítésnél a kicsinyítés elég természetes eljárás, a nagyításnak viszont kevés ésszerű okát tudom elképzelni.

2017.05.06.