ScienceBits

A Magyar Tudományos Akadémia 192., rendkívüli közgyűlése az enyészet birodalmában

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Vörösmarty Mihályról azt tanultam, hogy a magyar irodalomban ő az enyészet költője. A Magyar Tudományos Akadémia 2019-es rendkívüli közgyűlésére ezért ő minden bizonnyal rendkívüli művészi értékű rímes szózatot írt volna. Sajnos már több, mint 160 éve meghalt, ezért az olvasó kénytelen lesz az én prózai beszámolómmal beérni.

December 2. vitathatatlanul a tél kezdete volt az országban. Azt már reggel magam is tapasztaltam, hogy az éjszaka esett minimális hó a vonatközlekedést maga alá temette. Ennek volt hatása a közgyűlésre is: a sok késő képviselő miatt az eredetileg kiírtnál egy bő negyedórával később kezdtük el a programot. Azt már akkor is érzékeltem, hogy ez a kis késés nagyon is szükséges volt ahhoz, hogy meglegyen a határozatképesség: az elnök első bejelentése szerint 311-en vették át a szavazógépet, de az első létszámellenőrzéskor csak 221-en nyomtak gombot (ez a fajta első szavazási bealvás egyébként elég rendszeres a közgyűléseken). Egy perccel később a másodiknál már 329-en, ez kb. 50-nel több, mint a szavazásra jogosultak fele, úgyhogy indulhatott az esemény. A létszám aztán délre 380 fölé is emelkedett. A debreceni kollégák például olyan vonattal jöttek, amelynek fél kilenc után pár perccel kellett volna Budapestre érnie, ehhez képest már bőven elmúlt fél tizenkettő is, mire az MTA Székházába értek. Persze a napirendi pontokról is szavazni kellett, s az már ekkor eldőlt, hogy a legmegosztóbbnak ígérkező, az akadémiai funkciók és egyéb politikai-állami szerepvállalás összeférhetetlenségének kimondásáról szóló indítványról nem lesz vita, mert a közgyűlés szűk 60%-os többséggel elutasította ennek napirendre vételét. Ekkor úgy gondoltam, hogy ennek köszönhetően normális időben lesz majd az ebéd. Tévedtem.

Miután mindenféle bizottságokról és ügyrendi javaslatokról szavaztunk, az első napirendi pont az MTA elnökének beszámolója volt az őszi eseményekről, mindenek előtt persze a kutatóhálózat elcsatolásával kapcsolatban. A végén ő is elmondta, hogy mind a mai napig nem érti, és a kormány, illetve a kormányt támogató akadémikusok sem indokolták meg mindeddig, hogy a hálózat miért és hogyan működne jobban az MTA-tól függetlenül, mint az MTA közvetlen felügyelete alatt. Egy későbbi hozzászólásban valaki ki is mondta azt, ami nekem is a fejemben járt: a sajtóban azért szép számmal lehetett hallani olyan akadémikusok nyilatkozatait, akik elég egyértelműen támogatták a kormányzati terveket, de egyikőjük sem volt hajlandó a közgyűlésen is megszólalni (akár most, akár korábban). Erről a napirendi pontról lehetett volna vita, de csak egyetlen hozzászólás volt, valójában az sem ebben a témában, így a közgyűlés rövid úton el is fogadta az elnök beszámolóját.

Annál inkább volt vita az Akadémia újonnan megalkotott küldetésnyilatkozatának napirendi pontjában. Itt az elnök jóval hosszabban beszélt előterjesztőként, mint ami indokolt lett volna. Különösen azért volt számomra furcsa a helyzet, mert maga a beterjesztett küldetésnyilatkozat egyébként elég triviális; nehezen lehetett elképzelni, hogy bárkinek lényegi kifogása legyen ellene. Ez így is volt, ennek ellenére egy órát is jóval meghaladó vita lett a dologból. Az első hozzászóló mindjárt figyelmen kívül hagyta a három perces, a közgyűlés által egyébként nagy többséggel megszavazott időkorlátot: mondanivalóját versidézetekkel is elég komolyan meghintette. Szerencsére később már gyakorlatilag mindenki betartotta az időkorlátot, legfeljebb néhány másodperccel lépték túl, néhány hozzászóló pedig még egy percet sem beszélt.

A hozzászólok közül néhányan egy-egy részletkérdésben a küldetésnyilatkozat szövegének megváltoztatását javasolták. Az egyetlen lényegi javaslat az volt, hogy a küldetésnyilatkozatban szerepeljen az, hogy a Magyar Tudományos Akadémia nem érzi magáénak a hittudományt. A módosítások közül ez volt az egyetlen, amelyről szavaztunk is, ezt nagy többséggel támogatta a közgyűlés. A hozzászólók túlnyomó többsége viszont valójában nem a napirendi pontról mondta el véleményét, hanem minimális mázba öntve a saját sérelmeiről, esetleg ilyen-olyan tapasztalatairól és javaslatairól beszélt. Időnként voltak személyeskedő megjegyzések is; ebből az az egy tetszett, amelyben egy idősebb kémikus az Innovációs és Technológiai miniszter jelenlétét hiányolta, aki egyébként maga is tagja a Magyar Tudományos Akadémiának, de a hozzászólás elhangzásakor már nem volt jelen (korábban még igen, de ez számomra csak az MTA oldalaira feltett fényképekből derült ki).

Egy elég éles hozzászólásban valaki a MTA Kommunikációs Osztályának tevékenységét is megtámadta azért, mert az intézményhálózat elcsatolásának kérdésében csak az Akadémia álláspontját ismertette, a kormányét nem. Ezt egy másik hozzászóló kommentálta azzal, hogy az mta.hu bármit szívesen leírt volna a kormányzati érvek közül, de soha nem kaptak ilyesmit. Az egyik elnökjelöltként emlegetett tudóst is érte személyes támadás, ő szerintem a legjobb lehetőséget választotta azzal, hogy egyáltalán nem reagált (pedig végig ott volt).

Olyan hangulata volt az egész közgyűlésnek, mintha az MTA-n belül nagyon is létező, nem egyszer személyes hátterű ellentétek kiéleződtek volna az utóbbi időben, s mivel igazából nem volt min vitatkozni a küldetésnyilatkozattal kapcsolatban, ezért ez a feszültség került a felszínre. Az, hogy a szerintem nagyon is elavult gondolkodású, személyi összetételében is súlyosan elöregedett Akadémiát hogyan lehetne a 21. század valóságába átráncigálni, alig-alig érdekelte a résztvevőket.

A napirendi pont tárgyalása végül is egy órakor ért véget azzal, hogy a küldetésnyilatkozatot kisebb módosításokkal nagy többséggel elfogadtuk. Ekkora még volt hátra három napirendi pont, de tekintettel a hosszúra nyúló vitára, a levezető elnök elrendelt egy kis szünetet. Erről visszatérve szerencsére még mindig megmaradt a határozatképesség. Ezután jött az a pont, ami miatt feltétlenül szükséges volt rendkívüli közgyűlést összehívni: az alapszabály és az ügyrend módosítása. Ezekben a dokumentumokban ugyanis rengeteg hivatkozás volt az intézményhálózatra, amelyeket a megváltozott törvények miatt törölni kellett. Ezzel kapcsolatban nem is volt különösebb vita. A II. Osztály tett három módosító javaslatot, ebből egyet fogadott el a Közgyűlés.

Kicsit nagyobb vita volt a MTA által elismert kiváló kutatóhely címről, de itt sem igazából a lényegről, hanem az elnevezésekről. A közgyűlés végül is egy pici szövegmódosítással jóváhagyta az elnökségi javaslatot. Utolsó napirendi pontként vita nélkül elfogadtuk az elnök úr javaslatát, amely alapján a közgyűlés megköszönte a Titkárság munkatársainak áldozatos munkáját. Érdekes módon 16 ellenszavazat itt is: meggyőződésem szerint ezek jelentős része egyszerűen nem találta el az ’igen’ gombot.

A közgyűlésen egyébként – nekem meglepetésként – találkoztam a Kémiai Osztály két tiszteleti tagjával is. Ők magyar származású tudósok, akik hosszú ideje külföldön élnek és ott értek el kiemelkedő eredményeket. Meghívják őket az osztályülésekre és a közgyűlésre is, de szavazati joguk nincsen sehol. Nekem "mezei" közgyűlési képviselőként időnként még csak-csak kell szavazógombot nyomnom, de nekik aztán végképp semmi funkciójuk nincsen, számukra dögunalom lehet az egész. Az egyik ilyen tiszteleti tag egyébként éppen mellettem ült, s először volt MTA közgyűlésen. Ezért aztán időnként próbáltam neki magyarázni, hogy kinek milyen szerepe van, vagy egy-egy ügynek mi az előzménye. Utólag jöttem rá, hogy meg sem kérdeztem tőle, érdekli-e őt a véleményem.

Szokás szerint elmentem a közgyűlést követő sajtótájékoztatóra is. Ezt fél egyre hívták össze eredetileg, de már negyed három is volt, mire elkezdődött. Ahogy írtam, magát a közgyűlést a szolid enyészet hangulata itatta át, a sajtótájékoztató viszont egyenesen depresszióközeli élmény volt. Először is újságíró jóval kevesebb volt a szokásosnál, alig-alig lézengtek a Felolvasóteremben, állandóra felállított kamerát csak egyetlen egyet láttam. Az elnök úr röviden ismertette a közgyűlésen történteket és a határozatokat, majd kérdezni lehetett: ezzel a lehetőséggel mindössze hárman éltek. Így messze a leggyorsabb közgyűlés utáni sajtótájékoztató volt azok közül, amelyeken én is részt vettem.

A viszonylag kevés közgyűlési résztvevőnek és az elhúzódó vitának egyetlen áldásos következménye volt: az ebédből még a sajtótájékoztató utánra is maradt. Nemcsak nekem, hanem feltehetően az enyészetnek is...

2019.12.02.