ScienceBits

A Magyar Tudományos Akadémia 188. Közgyűlése

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Tavaly már beszámoltam az Akadémia rendes közgyűléséről. Képviselői megbízatásom összesen három évre szól, így az idén is kaptam meghívót, s így lesz jövőre is. A tavalyi közgyűlés kétnapos volt, de a második napra a tudományos előadásokon kívül nem maradt semmi, így én csak az elsőn vettem részt. Az idei alkalom a többféle program miatt háromnaposra nyúlt, és végig ott is voltam.

Az idei közgyűlésen tisztújítás is történt, vagyis megválasztottuk az MTA új vezetését, ezért is volt hosszabb a tavalyinál. A kezdés nem volt olyan nagy ívű, mint tavaly – egyetlen politikus sem jött el, így az ünnepi rész is kamerák nélkül zajlott. A Díszterem így is megtelt, de szerencsére a sajtómeghívóból tudtam, hogy a Nagyteremben kivetítve is lehet követni az eseményeket. Ez sokkal nyugalmasabb volt. Ráadásul arra is bizonyítékot kaptam ezzel, hogy az osztályreferensek a részvételi lap aláírása után is megpróbálják számon tartani a hozzájuk tartozó képviselőket, mert az ünnepi rész zárása előtt néhány perccel feljött értem a Nagyterembe valaki azért, hogy megmondja, ideje lemenni. Addigra a Díszteremben bőven szabadultak fel helyek.

A Munkaközgyűlés első szavazása mindjárt el is döntötte az egyik legélesebb kérdést: egyéni javaslattal ugyanis valaki azt indítványozta, hogy a Közgyűlés adjon ki a CEU-t (Central European University alias Közép-európai Egyetem) támogató nyilatkozatot. Ezt 248 igen szavazattal 96 nem ellenében felvettük a napirendbe, s már ekkor világossá vált, hogy el is fogadjuk majd. Ebédig elég pörgősen mentek a dolgok, de a délután a vártnál hosszabb vitákat hozott az Alapszabály módosításáról. Pihenésként egy szünet után meghallgattunk egy Kodály-darabot egyetlen cselló előadásában, a zenemű végére viszont már annyian elmentek, hogy a Közgyűlés határozatképtelenné vált. Lefelé ballagva a Díszteremből hallottam jó pár olyan véleményt, hogy ilyesmi az elmúlt húsz évben még nem fordult elő. Természetesen én ebben azért nem lehetek annyira biztos, mindenesetre elég rossz fényt vetett az Akadémiára, akadémikusokra és persze a közgyűlési képviselőkre is. Tizenöt napirendi pont maradt másnapra. Este azért kiküldtek egy kör-e-mailt arról, hogy mindenki megjelenésére számítanak kedden is. Ebben külön hangsúlyozták, hogy az Akadémia elnökének megválasztásában nemcsak az akadémikusok, hanem a választott közgyűlési képviselők is szavaznak. Efelől azért lehetett kétség, mert az akadémikusok megválasztásába az utóbbiaknak semmi beleszólása nincsen, így elég logikus felvetés, hogy akkor az elnökválasztásba miért lenne. De mégsem így működik a dolog.

Kedden a hétfőn elmaradt pontokat viszonylag hamar sikerült pótolni. Ekkor került sor a CEU-val kapcsolatos nyilatkozat elfogadására is, amely nagy többséget kapott: 273 igen szavazattal ment át 137 nem ellenében, vagyis szűk kétharmados többséggel. A javaslatról egyébként nem volt vita; ezt bölcs gondolatnak tartottam, mert nagyon sok idő elment volna vele. Inkább csütörtökre hirdettek meg egy teljes vitanapot a CEU ügyéről.

Ezután a tisztújítás kezdődött meg: itt egy csomót kellett szavazni, de minden elég egyszerű volt, csak nagy ritkán fordult elő, hogy egy tisztségre két, egymással versenyző jelölt lett volna. Lovász Lászlót kb. 90%-os támogatással választották újra elnöknek. Az egyetlen lényegi kérdés az egyik alelnöki poszt volt. Pesszimista várakozásom beigazolódott - a kémikus jelölt kapta a kevesebb szavazatot. Az ő jelölésének elősegítését a Kémiai Osztály elnöke többször is kérte, de végig az volt az érzésem, hogy a tavalyi akadémikusjelölés jelentős blamáját nem felejtette még el a közvélemény: ahogy már írtam róla, tavaly a Kémiai Osztály az MTA Természettudományi Kutatóközpontjának volt főigazgatóját rangsorolta a harmadik helyre akkor, amikor az ő neve elég sokat szerepelt a sajtóban igen negatív környezetben, mert vezetése alatt majd egymilliárdos hiányt halmozott fel az intézet. Ennek a tekintélyromboló hatása aligha múlik el egyetlen év alatt.

Kedden a várakozásomnál gyorsabban mentek a dolgok: az eredeti kiíráshoz képest egy óránál is kisebb csúszással fejeződött be a tisztújítás. A Tudományos Újságírók Klubján keresztül megkaptam a sajtómeghívót is, ebben kedd délre sajtótájékoztató volt kiírva. Ezt is meghallgattam, ha már ott voltam a helyszínen. Itt minden most (újra)választott akadémiai vezető részt vett, de szinte csak Lovász László beszélt. A legtöbb kérdés természetesen a CEU-t támogató nyilatkozattal kapcsolatban volt. Az akadémiaelnök már a kezdet kezdetén kiállt az egyetem mellett, és felajánlotta, hogy közvetít a kormány és a CEU között. Az újságírók egyike megkérdezte, kapott-e erre a felajánlásra valamilyen választ. Lovász László erre azt válaszolta, hogy kapott, de beszélni nem szeretne róla, mert még folyamatban van az ügy.

A sajtótájékoztató után, vagyis igen erősen megkésve, ebédelni indultam. Még pont találtam annyi maradékot, amennyivel jól lakhattam. Néhány ismerős kémikus beszélgetésébe kapcsolódtam be, ezzel eléggé el is ment az idő. Itt hallottam azt a pletykát is, hogy Lovász László milyen választ kapott a CEU-s felajánlására: Nem sokkal az ügy előtt egy befolyásos kormányzati politikus magánbeszélgetésen négy-öt milliárd forint plusz támogatást ígért az MTA-nak a költségvetésből. Lovász László közvetítési ajánlatának hatására ez visszament egymilliárdra…

Szerdán is akadt még közgyűlési tennivalóm: délután volt a fiatal kutatók fóruma. Ennek még nincs hagyománya, az idén rendezték meg először. Elvileg minden osztály meghívhatott rá a saját területéről fiatal kutatókat, de ez nem működött valami gördülékenyen. Elég későn küldtek ki értesítéséket, mindössze négy-öt nappal előre. Emellett én az 1973-as születési dátumommal és másfél éves professzori múltammal a jelek szerint még belefértem a „fiatal” kategóriába…

Két témáról volt szó, az egyik az Open Access publikálási modell terjedése, a második a fiatalok európai akadémiája (Young Academy of Europe, YAE)). Az első téma kutatóként és folyóirat-szerkesztőként is eléggé érdekel, úgyhogy előre be is jelentkeztem egy rövid hozzászólással. A vitaindító előadást a nemrég megszüntetett Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok egyik volt elnöke tartotta. Saját hozzászólásom mondanivalójának kialakításában nagy szerepe volt annak, hogy - véleményem szerint - ő rendkívül kiegyensúlyozatlan képet próbált adni: szerinte a nagy kiadók uralják a tudományt, extrém nagy hasznot érnek el a tudományos publikációkon, és ezért ellenérdekeltek az Open Access terjedésében. Így aztán én az ördög ügyvédje lettem, ellenérveket kezdtem felhozni. Egy későbbi blogbejegyzésben talán írok is majd erről a témáról részletesen.

2017.05.08.