ScienceBits

Én a vízilovakkal vagyok…

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Április második felében jelent meg korábbi ismeretterjesztő írásaim gyűjteménye Vízilónaptej és más történetek kémiából címmel a Typotex Kiadó gondozásában. A könyv születésének története elég kalandos lett, valamennyit fel is elevenítek itt belőle.

Az egész sztori 2015 őszén kezdődött, amikor a Typotex Kiadó ügyvezető igazgatója küldött nekem egy e-mail-t azzal a javaslattal, hogy a blogomon megjelent érdekesebb írásokat adjuk ki egy kötetben. Persze a mai Magyarországon abban nem szabad bízni, hogy az eladott példányok meg is termelik a kiadás költségeit: támogatóra van szükség. A Magyar Tudományos Akadémia minden évben ír ki könyvpályázatot, a Kiadó elképzelése az volt, hogy ezen nyerünk majd.

Őszintén be kell valljam, elsőre nem győztek meg. Habár egy önálló könyv megjelentetése minden írástudó számára vonzó gondolat, mégsem voltam biztos abban, hogy folyóiratokban nyomtatásban, a blogomon pedig elektronikusan már megjelent írások újrakiadása jó ötlet lenne. Emellett volt valamennyi képem az akadémiai könyvtámogatásról is: azt még a Száz kémiai mítosz kapcsán tanultam meg, hogy gyakorlatilag csak kész kéziratokkal lehet pályázni, tervekkel nem. Ebben a konkrét esetben ez nem volt probléma, hiszen a cikkek és blogbejegyzések már rég megszülettek, de ugyanakkor azt is gondoltam, hogy ha nekem kellene ilyen könyvtámogatásokról dönteni, akkor biztosan fontos szempontom lenne az is, hogy melyik nem jelent még meg sehol. Emellett abban sem bíztam, hogy az elsősorban személyes kapcsolatokra alapozva működő Kémiai Osztályon bármilyen támogatást kapnék kívülállóként. Fogalmazzunk úgy, hogy 2015-ös benyomásom szerint eleve megvolt az a csoport, amelynek a tagjait ilyen esetben támogatni szokták.

Ezeket az ellenérzéseket néhány órán belül meg is írtam az ügyvezető igazgatónak. Válaszként ő felhívott telefonon. Azon a héten éppen Budapestre készütem más okok miatt, így aztán beleegyeztem egy személyes találkozóba. Ennek az eredményeképp megértettem, hogy nekem tulajdonképpen alig kell tennem valamit a pályázat megszületése érdekében, ezt a minimális energia-befektetést pedig a Kiadóval való kapcsolat kialakítása érdekében talán akkor is érdemes megtenni, ha magát a pályázatot egyébként teljesen esélytelennek látom.

Közben megválasztottak közgyűlési képviselőnek, ezért picit több közvetlen információt kezdtem kapni a Kémiai Osztályról. A könyvtámogatásokról a 2016. februári osztályülésen döntöttek; én először meghívót a márciusira kaptam. Tehát a döntéshozatalkor nem voltam ott, viszont az ülés emlékeztetőjét már megkaptam. Összesen hat pályázat érkezett (nem számolva a folyóiratokat, mert ezeket teljesen külön kezelik), mind a hatot támogatásra javasolta az osztály: négyet az osztály saját keretének terhére, kettőt pedig a külön elnöki keret terhére. Ez utóbbi párosban volt az én kötetem is, másodikként (az első egy akadémikus angolul már megjelent ismeretterjesztő munkájának magyar kiadása volt). Az események végül is bizonyos szempontból igazolták az előzetes várakozásaimat, mert - bár számomra csak később vált világossá - ez a döntés a Kémiai Osztályon utolsó helyre sorolta az én pályázatomat. (Azt azért szeretném egyértelművé tenni, hogy ezt én már akkor sem gondoltam igazságtalannak.)

A 2016 márciusi osztályülés előtt néhány órával volt annak a bizottságnak az ülése, amely összakadémiai szinten döntött a könyvpályázatokról. Itt a beszámoló szerint a Kémiai Osztály minden pályázóját támogatták, beleértve az elnöki keretre javasoltakat is. Ezek az eredmények egy hónapon belül meg is jelentek az MTA weboldalán, de a dokumentumban az elnöki keretről nem volt szó. Telt-múlt az idő, júniusban elfogyott a türelmem, s megkértem az osztály szakreferensét, hogy nézzen utána a pályázatoknak. Ő azonnal segített, de a bennfentes hír rossz volt: mégsincs elnöki keret. Ezt én persze kissé búsan vettem tudomásul, de azzal vígasztaltam magam, hogy sem engem, sem az olvasókat nem érte különösebben nagy veszteség. Ezt meg is írtam a kiadónak. Ők válaszul azt kérték, küldjem el a véglegesített kéziratot.

November elején váratlan fordulat történt: a Kiadó jelentkezett azzal, hogy megkötötték a szerződést a könyv kiadására az Akadémiával. A 2016-os megjelenés persze tarthatatlanná vált így, de a 2017 áprilisában esedékes Nemzetközi Könyvfesztivál reális célkitűzésnek tűnt, és addigra valóban a boltokba is került a kötet. Erről a tényről én a szüleimtől értesültem először: egy péntek este mondták telefonon, hogy ők Egerben már vettek három példányt. Másnap Szegedre indultunk, s egy hódmezővásárhelyi könyvesboltban én is megtettem az első kísérletet. Az eladótól megkérdeztem, érkezett-e a héten Vízilónaptej című könyv. A válasz egyszerre volt negatív és pozitív:

- Biztos vagyok benne, hogy nem. Ezt a címet megjegyeztem volna.

Ez a megjegyzés volt az első arra utaló jel, hogy a Kiadó igen bölcsen választott címet (az én ötletem egész más lett volna). Hódmezővásárhely sem maradt egyébként szégyenben az ügyben, mert azt azért meg tudták mondani, hogy Szegeden hol tudunk venni a könyvből.

Azt gondolná az ember, hogy ezzel véget is ért a történet. Azonban egy könyvet el is kell adni (kivéve, ha a szerző fizeti a megjelenés minden költségét). A könyvkiadóknál ezt persze igen jól tudják, külön marketingszakemberek foglalkoznak ezzel. Ez a munka akkor hatékony, ha én is részt veszek benne mindjárt kétféle módon is: könyvbemutatókat, illetve médiaszerepléseket vállalok.

Az első könyvbemutató Budapesten volt május 9-én (éppen a Magyar Tudományos Akadémia Közgyűlésének második napján). A helyszín Budán a Móricz Zsigmond körtér közelében lévő Zypernowski ház volt. Mintegy 20-25-en jöttek össze, nagyjából a társaság felét ismertem korábbról. Voltak köztük hárman, akiket még Debrecenben tanítottam az egyetemen. Tartottam egy kb. félórás bemutató előadást, aztán Schiller Róbert beszélt nagyjából ugyanennyit a könyvről. Előfordult már, hogy a Természet Világa és a Magyar Kémikus Lapja hasábjain én ajánlottam az ő egyik könyvét, ennek köszönhetően Róbert ki is használta az alkalmat arra, hogy kettőnket „dícsérőpár” néven kezdjen emlegetni. Vagy húsz-huszonöt kötetet dedikáltam is; volt egy résztevő, aki egymaga kilencet vásárolt. A bemutató után a Kiadó képviselői azt mondták, hogy jól fogyott a könyv. Kíváncsi lennék rá, mit mondanak akkor, ha ezt nem így gondolják...

Közben az első rádióinterjún is túl voltam, a Klub Rádió készített könyvajánlót. Egy hónappal később ugyanebben a rádióban egy másik műsorban is kérdeztek kémiai dolgokról. Azóta a Trend FM-nek és a Kossuth Rádiónak is nyilatkoztam, az előbbi még nem ment adásba, az utóbbi a június 18-i Szonda magazin részeként elhangzott. Az M5 televízió Mindenki Akadémiája című műsorába is kaptam meghívást, július közepén készítjük majd a felvételt.

Az kezdettől fogva világos volt előttem, hogy egy könyvbemutató Debrecenben több embert vonzana, mint Budapesten. A Fórum bevásárlóközpontban lévő Libri könyvesbolt üzletvezetőjét egy jól sikerült Science Café előadás révén ismertem meg néhány éve, tőle kértem segítséget. Így a bolt május 23-án adott otthont a bemutatónak; ezt az eseményt nemcsak én, hanem a Libri marketingesei is hirdették. Mintegy 35-en jöttek össze: ez egy félórás, beszélgető bemutató volt, a Debreceni Egyetem egyik sajtóreferense, Béres Zsuzsa moderálásával.

Itt a résztvevők zömét azért ismertem, de akadt közöttük olyan is, akit már elég régen nem láttam. Az egyik volt kollégám elhozta alig egyhónapos lányát is, nála fiatalabb olvasójelöltet igen nehéz lenne találni.

Ekkor azt gondoltam, hogy most már igazán alaposan bemutattam a könyvet a nagyközönségnek, de úgy tűnik, ez csak a bemelegítés volt: Június 8 és 11 között rendezték az ünnepi könyvhetet, a debreceni szervezők ide is hívtak egy könyvbemutatóra. Itt azért érezhető volt, hogy rengeteg hasonló esemény van rövid időn belül, szombat délután öt órakor mindössze hatan kezdtünk beszélgetni a Butiq kávézóban. Közben azért még jöttek néhányan, és a végén itt is dedikáltam egy pár kötetet.

A könyvhét korábbi emlékeim szerint mindig könyvsátrakkal járt, ez az idén Debrecenben sem maradt el. A Vízilónaptej… a Libri sátorában volt kapható. A bemutató ideje alatt majdnem kifogytak a könyvből, valószínűleg ennek köszönhető, hogy hirtelenjében egy dedikálást is meghirdettek hat órától. Itt már csak egyetlen érdeklődő akadt, miközben a szomszédos asztalnál még hosszan kígyózott a várakozók sora.

A Debreceni Egyetemen is vállaltam egy bemutató előadást (június 22.), és már kora őszre is egyeztettem egy ilyen rendezvényt az óbudai Platán könyvtárral (szeptember 14.). A könyvem aligha kerül majd a legnépszerűbbek közé Magyarországon, de az az érzésem, hogy a legtöbbet bemutatott mű címért zajló képzeletbeli versenyben igen jó esélyekkel indulna…

2017.06.10.