ScienceBits

A képviselői felelősségről – Mikszáth Kálmán szobra mellett

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

A 2019 decemberi osztályülésről írott beszámolómban már megemlítettem, hogy vitát okozott az a tény, hogy az Interneten írok arról, ami ezeken az üléseken történik. Ez a vita természetesen nem volt valami kellemes a számomra, de másoknak sem feltétlenül lehetett az, mert az osztályülés hivatalos emlékeztetőjébe már lényegében be sem került. A decemberi írásom végén viszont azt ígértem, hogy visszatérek még az ügyre, most ezt szeretném megtenni.

Az a tény, hogy én egy nagyobb közösség (a Fizikai Kémiai Bizottság) tagjai által megválasztott képviselő vagyok a Magyar Tudományos Akadémia Közgyűlésében, ha a leírt szabályok szerint nem is, de erkölcsileg feltétlenül jár bizonyos kötelezettségekkel azok felé, akik megválasztottak engem. A 2000-es évek első évtizedében is volt olyan közgyűlési képviselő (az ELTE egyik professzora), aki rendszeresen beszámolt az osztályülésekről, bár ezt e-mail formájában tette és beszámolói lényegesen tényszerűbbek voltak, mint az a szándékosan szubjektív hang, amely az én írásaimat jellemzi. Mi több, abban az időben az azóta már nem frissített ChemoNet oldalaira még az osztályülések hivatalos emlékeztetői is felkerültek, néhány ilyen a 2004 és 2012 közötti időszakból mind a mai napig nyilvánosan olvasható (http://chemonet.hu/osztaly/archivum/). Szerintem egy köztestület működésének átláthatósága ma is ezt követelné meg, ehhez egyébként magán az mta.hu oldalon is van külön ebből a célból készített oldal (https://mta.hu/vii-osztaly/osztalyulesek-105584).

Fájdalmas emlékeket is felidéztek bennem a decemberi osztályülésen elhangzottak. Még a Debreceni Egyetemen egyik kollégám a Szenátus választott tagja volt, és a Természettudományi és Technológiai Kar oktatóinak rendszeresen megírta azt, hogy mi történt a szenátusi üléseken. Levelei tartalmazták a saját véleményét is, de még mindig nem voltak annyira szubjektívek, mint az én osztályülési vagy közgyűlési beszámolóim. A Kar akkori dékánja egy idő után megtiltotta neki, hogy ilyen beszámolókat írjon. Persze erre a dékánnak semmilyen formális joga nem volt, de a kollégám éppen az egyik tanszék vezetője is volt, így tökéletesen megértem, hogy nem szólt vissza a dékánnak, mint ahogy én az osztályelnöknek az Akadémián – az ő helyzetében én is így tettem volna.

Azért ebben a bejegyzésben pozitívabb dolgokról is szeretnék írni. Az MTA Székházában az osztályüléseknek helyet adó Elnöki Tanácsterem bejáratához igen közel éppen a számomra egyik legkedvesebb magyar író, Mikszáth Kálmán mellszobra áll. Talán nem árt felidézni, hogy Mikszáth országgyűlési képviselő is volt, s írói hírnevét éppen a politikusokról, miniszterekről, miniszterelnökökről, illetve az országgyűlésben zajló eseményekről írt karcolatai alapozták meg. Az írások persze attól lettek nagyon népszerűek, hogy inkább humorosak és a végtelenségig szubjektívek voltak, mint tényszerűek. Persze az én írói tehetségem közelébe sem ér Mikszáthénak, de ebből a történetből számomra az a fontos, hogy utólag már senkinek sincs kétsége afelől, hogy az általa írt karcolatoknak fontos társadalmi szerepe volt.

Egyébként Mikszáth a Magyar Tudományos Akadémiáról is rendszeresen írt kimondottan támadó vagy legalább is csipkelődő hangú írásokat. Az irodalomtörténet szerint ezek fő oka Gyulai Pál akadémikus személye volt, aki rendszeresen írt méltatlanul kritikus hangon Jókai Mór tevékenységéről. Mikszáthot aztán 1889-ben megválasztották az Akadémia levelező tagjának, ami tulajdonképpen véget vetett az ellenségeskedésnek. Azt azért halkan megjegyzem: Jókai Mór és Mikszáth Kálmán művei ma is közismertek, de Gyulai Pálról ugyanezt már nem lehet elmondani.

Mikszáth Kálmánt számomra még rokonszenvesebbé tette az, amit a tiszaeszlári vérvád kapcsán újságírói tevékenységéről megtudtam. Ez egy borzalmas bűntényről szólt: egy keresztény lányt Tiszaeszláron rituálisan meggyilkoltak, és a tettel a helyi zsidó közösséget vádolták meg. A jogi eljárás 1882-83-ban zajlott Nyíregyházán, és a magyarországi antiszemitizmus későbbi alakulására is nagy hatással volt. Mikszáth a helyszínről írt olyan tudósításokat, amelyek miatt az egyik oldal antiszemitának, a másik oldal zsidóbérencnek kiáltotta ki. Pedig csak annyit csinált, hogy nem alkotott véleményt az ügyről a részletek megismerése nélkül; vagyis megvárta a bizonyítékokat, csak azután jutott arra a következtetésre, hogy a zsidók megvádolása politikai koholmány. (Egyébként a vádlottakat végül a bíróság is felmentette.)

Ha már említettem az Akadémia Székházában lévő Mikszáth-szobrot, akkor annak a feliratáról is hadd írjak pár szót: Praesens imperfectum, perfectum futurum.

Ez a jelige Mikszáth egy már majdnem elfeledett művében fordul elő, amelynek a címe A szökevények. Hogy mit is jelentett ott pontosan, azt tudjuk meg néhány idézetből:

"Abban az évben építették fel városunkban a rozzant, leégett kollégium helyére a csinos új épületet, s azt a feliratot tették a homlokzatára: »A haza minden előtt.«

– No, most már minden világos – kiáltá az öregúr s kenetesen hozzátette: – Áldassék érte a seregeknek ura, hogy az alma ennyire elgurult a fájától! (Odanyújtotta neki a nagy tenyerét.) Mindent tudok, mindent értek már, legyen hát úgy, hogy én gondoltam ki azt a feliratot."

2020.02.07.