ScienceBits
Lente Gábor blogja
Periódusos rendszer kifulladásig
TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK
Lehet, hogy kezd már unalmassá válni, de megint a periódusos rendszer évére szeretnék visszatérni. 2019-ben ennek kapcsán elég sok mindent csináltam: magyarul és angolul írtam folyóiratcikkeket, részt vettem egy nagy méretű fali periódusos rendszer tervezésében azért, hogy minden középiskolába az új táblázat kerülhessen ki, illetve terveztem kártyanaptár méretű periódusos rendszert is a Pécsi Tudományegyetem Kémiai Intézetének népszerűsítsére. És persze rengeteg előadást tartottam a témakörben. Az év első felében még egy-egy ennek kapcsán tartott előadásomról külön-külön blogírásban számoltam be, az ősszel ez már nem lett volna ésszerű, mert annyi helyen voltam. Mindenhová meghívásra mentem, de a célközönség jellemző átlagéletkora igen változatos volt.
A dátumokra azért még emlékszem:
- október 21-én Szolnokon a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
- november 13-án Kecskeméten egy délelőtt két előadást is tartottam, az egyiket a Református Gimnáziumban, a másikat a Bányai Júlia Gimnáziumban
- november 16-án a Műegyetem Gyerekegyetem című rendezvényén
- november 19-én ismét a Műegyetemen a kísérletbemutató verseny döntőjén
- november 20-án Pécsett, a Pécsi Akadémia Bizottság Kémiai Szakbizottságának szervezésében
- november 21-én délután kétszer is egymás után Debrecenben, az elsőt a Vegyipari Szakgimnáziumban, a másodikat a Debreceni Egyetem Professzori Klubjában
- december 7-én délelőtt kétszer a mohácsi Kisfaludy Gimnáziumban
Ha mindent összeszámolok, az idén 19 alkalommal tartottam valamilyen módon előadást a periódusos rendszerről, s volt 4 olyan nap is, amikor négy órán belül kétszer is. Valószínűleg ezért kaptam meg november 19-én a Műegyetemen a Magyar Kémikusok Egyesülete elnökasszonyától a periódusos rendszer magyarországi nagykövete kitüntető címet.
Ha mindent összeszámolok, az idén 19 alkalommal tartottam valamilyen módon előadást a periódusos rendszerről, s volt 4 olyan nap is, amikor négy órán belül kétszer is. Valószínűleg ezért kaptam meg november 19-én a Műegyetemen a Magyar Kémikusok Egyesülete elnökasszonyától a periódusos rendszer magyarországi nagykövete kitüntető címet.
A fenti térkép azt mutja be, hogy 2019-ben az ország mely részein tartottam periódusos rendszeres előadást.2019.12.07.