ScienceBits
Lente Gábor blogja
Országos Tudományos Diákköri Konferencia a Műegyetemen
TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK
Ha visszatekintek, az OTDK-konferenciáról már két éve és négy éve is írtam. Akkoriban az ellenérzéseimet is kifejtettem. Őszintén szólva nem sejtettem, hogy valaha is OTDK-zsűriben szerepet vállalok, de Pécsett változott a hozzáállásom, leginkább "a szükség törvény bont" alapon. (Hasonlóan – bár különböző okokból – változott a hozzáállásom a talárviseléshez is: a debreceni soha nem volt rajtam, a pécsi már kétszer is.)
Az idei konferencián alighanem mindenki megtapasztalhatta, hogy váratlanul sok anyagi támogatást sikerült szerezni a rendező intézménynek: és amennyire tudom, ez nemcsak a Kémiai és Vegyipari Szekcióra igaz, hanem általánosságban is. Ez egyrészt igen szerencsés dolog, másrészt viszont semmi nem garantálja, hogy két év múlva is ugyanígy lesz a következő OTDK-n, de ez a tény még nem akadályozta meg azt sem, hogy egy-két anyagi következményekkel is járó újítást most úgy vezessenek be, hogy az a következő eseményekre is kötelező legyen.
Az előadások mind a Műegyetem Q épületében voltak: ez az ELTE Természettudományi Karához közelebb van, mint bármely régi műegyetemi épülethez. Így legalább volt alkalmam megnézni, hogy bizony ez az új épület jól néz ki.
Három tagozatot hallgattam végig, egyet zsűrikötelességből, egyet debreceni témavezetőként és pécsi oktatóként, egyet meg azért, mert nem volt jobb dolgom. Sajnos továbbra is az jellemző az OTDK-ra, hogy konferenciaszerepet vajmi kevéssé tölt be. A résztvevőket versenyzőknek tekinti a többség, ezért például a közönség alig-alig kérdez az előadások után. Zsűritagként ezért nekem is minden egyes előadás után kellett kérdést feltennem, olyankor is, amikor meglehetősen kevéssé éreztem magamhoz közel állónak a témát (vagyis nyolcból nyolc esetben).
Az idén egyébként átestem a TDK-ló másik oldalára, mert a Biológia Szekcióban is elvállaltam egy zsűritagságot, ez április közepén lesz majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Január óta tudom, hogy ebben az intézményben jelentős rendszerbiológiai kutatások is folynak, az általam írt kémiai szakkönyvek közül pedig kettő címében is ott van a rendszerbiológia.
2019.03.22.