Az első csillagászfilmem

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

November 25-én érdekes elfoglaltságom volt: megtettem a csillagfilmes karrierem első lépéseit. Még debreceni éveim alatt tagja voltam a Magnitúdó Csillagászati Egyesületnek. Egy ottani csillagásztól kaptam információt a „Planetáriumok és bemutató csillagvizsgálók szerepe az oktatásban VII.” elnevezésű rendezvényről, amelynek első (pontosabban a program szerint nulladik) napja a Zselici Csillagparkban volt. Ott már jártam egyszer bő két éve, és a program is érdekesnek ígérkezett. Írtam is egy levelet egy pécsi csillagásznak, aki nemcsak szívesen befogadott a rendezvényre, hanem még azt is felajánlotta, hogy elvisz Pécsről a helyszínre. Így vasárnap reggel kellemesen, utasként tettem meg a szűk órányi autóutat, amely a házunkat elválasztja a Zselici Csillagpark látogatóépületétől.

A délelőtti és kora délutáni program egyszerű volt: filmkészítést tanultunk. A Microsoft egy amerikai csillagásztársulattal összefogva kifejlesztett ugyanis egy nagyon is kifinomult programot, amelyben elég rendszerezetten hozzá lehet férni az Interneten található egyébként óriási mennyiségű csillagászati fényképhez. A program neve World Wide Telescope (WWT), s segítségével az egész világegyetemben úgy lehet mozogni, mint egy webes térképen. Sőt, a mozgás nemcsak térben értendő, hanem időben is! Így első példáként megnéztük a 2081. szeptember 3-i, Magyarországról is látható teljes napfogyatkozást – több módon is.

A program támogatja a filmkészítést is, s nem is olyan nehéz megtanulni a dolgot, bár egy kis kezdeti segítség nem árt hozzá. Ezt a rendezvényen meg is kaptuk; mintegy 15-en dolgoztunk, mindenki a saját számítógépén. Amikor már valamennyire ráéreztünk a dologra, mindenki csinált egy saját filmet is. Én először azzal próbálkoztam, hogy visszamenjek i.e. 1178. április 16-ra, mert – mint arról korábban már írtam – ez pontosan az a nap, amikor Odüsszeusz megölte a kérőket Ithakában, s aznap teljes napfogyatkozás is volt (ez utóbbi biztos, az előbbi már nem annyira). Sajnos ez a film-tervem nem sikerült, mert sehogy sem tudtam időszámításunk kezdete előtti dátumot beállítani. Próbálkoztam úgy is, hogy i.sz. 1-ből indulva megpróbáltam 1 évet lépni visszafelé: nos, ettől következetesen lefagy a WWT.

Ha ez nem sikerült, a másik ötletem az volt, hogy a Marson kellene szétnézni. Nemrég megnéztem újra a Mentőexpedíció című filmet; innen jött az ötlet, hogy a Mars felszínén az Acidalia Planitian kellene körbenézni. Ez néhány próbálkozás után sikerült is, így alig négy órával azután, hogy először hallottam a WWT programról, már el is készült az eső filmem, amely mindössze negyven másodperc, azaz 1200 képkocka. (Hogy azért nem értek hozzá teljesen, azt mi sem mutatja jobban, minthogy a YouTube-on 50 másodperc lett belőle. Lehet, hogy az általam beállított másodpercenkénti 30 képkocka helyett automatikusan 24-et játszik a Youtube?)

Ez a film egyébként dómos vetítőre készült, ami nem teljesen véletlen: a délutáni programban a Zselici Csillagpark planetáriumában meg is lehetett nézni a filmeket. Persze a teljes aznapi "termés" nem haladta meg a tíz percet, a bemutatók nagy része már előre elkészült. A debreceni csillagászismerősöm hozott két új anyagot, de az idő nagy részében külföldön készült planetáriumi filmeket néztünk, amelyeket Magyarországon is forgalmaznak az Utazó Planetárium révén.

Természetesen az Utazó Planetárium képviselői is ott voltak a rendezvényen. Megnéztünk öt, egyenként kb. húsz perc hosszúságú filmet, ebből négy már szinkronizálva is volt. Fel is tűnt nekem, hogy az egyik szinkronhang Kautzky Armandé volt (ő többek között Pierce Brosnan, avagy az előző James Bond állandó magyar szinkronhangja is). Meg is kérdeztem az ott lévőktől, hogy őt hogyan lehet ilyesmire rávenni. A válasz elég magától értetődő volt: meg kell fizetni.

Délutánra a planetáriumi bemutatókra még jópáran érkeztek, ekkor már lehettünk közel harmincan. A pécsi csillagászkolléga nemcsak elvitt reggel, hanem vissza is hozott. Nagyon kellemes időtöltés volt a nap. Este szerveztek közös vacsorát is, de erre én már nem éreztem energiát. Egyébként az összejövetel "igazi" programja másnap, hétfőn volt nagyrészt előadásokkal, de oda sajnos az egyetemi óráim miatt már nem tudtam elmenni.

2018.11.25.


This template downloaded form free website templates