ScienceBits

Elbúcsúzó, szép üzenet

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

2018. február 12-én ezt az egy mondatot írtam ki a facebook-oldalamra:

„Mától két világtalan balfácánnal kevesebb dolgozik a Debreceni Egyetemen.”

Elnézést kérek attól, aki nem teljesen érti, hogy miért pont ezeket a szavakat használtam, de ebben az írásban részletesebben kifejteni nem akarom. A tény ennyi: a feleségemmel, Katával együtt saját kérésünkre áthelyeztek bennünket a Pécsi Tudományegyetemre.

Természetesen sokan és sokat kérdeztek már az okokról, az alkalomnak megfelelően válaszoltam is ezekre a kérdésekre az alkalomtól függő megjegyzésekkel, az egyik visszatérő mondatom ez volt: „A Debreceni Egyetemet az utóbbi időben már nagyon nem lehet szeretni.”

Nem létezik olyan munkahely, ahol mindig mindennel elégedettek az ott dolgozók. Az én apró morgolódásaim időnként még az ezen a blogon megjelenő írásaimba is elértek. Megpróbáltam törekedni arra, hogy ezek próbálják kicsit mókásan felfogni a dolgokat, ne személyeskedő vagy politikai értékítéletet közvetítsenek. A közvetlen politikai tartalmú írásoktól két okból is tartózkodni próbálok.

Az első az, hogy én naivan azt remélem, hogy blogom olvasóinak nézetei igen széles skálán mozognak. Senkinek nem szeretném elvenni a kedvét azzal, hogy esetleg az övével szögesen ellentétes politikai tartalmú véleményt fejtek ki.

A másik ok az, hogy félek.

Igen, félek.

De nem attól félek, hogy a véleményem miatt esetleg valamiféle jelentős hátrány vagy akár támadás is ér. Politikai kérdésekben az Interneten mindenféle írást lehet találni elég változatos írói tehetségű (és képességű) szerzőktől. A vélemények ilyen széles tárházában nem látom azt, hogy én mi olyasmit tudnék az olvasóknak mondani, amit előttem néhány tucatnyian már ne mondtak volna. Attól félek tehát, hogy ha ilyesmivel próbálkoznék, akkor az írásaim nem lennének eredetiek.

Akkor tehát maradjunk ennyiben: ebben az írásban nem azt szeretném elmagyarázni, hogy miért akartam otthagyni a Debreceni Egyetemet. Egyszerűen csak néhány kollégától szeretnék búcsút venni negyedszázados debreceni pályafutásom után.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a távozási szándékom nem teljesen új keletű, már 2014-ben próbálkoztam brit és ír egyetemeken állást találni. Ezt a tényt nem vertem éppen nagydobra, de különösebben titkot sem csináltam belőle senki előtt. Akkor nem sikerült, és közben az is kiderült, hogy a családi kötödések is erősebbek az életemben, mint korábban sejtettem volna. Pécsre már 2016-ban hívtak, s az elmúlt ősszel olyan események sora történt Debrecenben, amelyek újra eszembe idézték ezt a meghívást.

A legjobban azt a néhány tucat kollégával való szakítást sajnálom, akiket őszintén kedvelek. Talán nem önhittség azt gondolni, hogy ez az érzés a legtöbb esetben kölcsönös. Nem volt lehetőségem rá, hogy mindenkitől személyesen búcsúzzak el. Persze, Pécs és Debrecen között a távolság azért még nem kozmikus, de ezentúl nem leszünk nap mint nap részesei egymás életének. Mindenkinek kívánom, hogy alakuljanak a dolgok jelentősen jobban annál, mint amerre éppen haladni látszanak.

Debrecenben rengeteg hallgatót tanítottam, csak az általános kémia előadáson évente 300-350-et. Általában külön is kértem, hogy erről írják meg a véleményüket a Markmyprofessor.com weboldalon. Az évek alatt mintegy háromszázan tettek eleget ennek a kérésnek, a vélemények túlnyomó többsége annyira hízelgően pozitív, hogy azt már elhinnem is nehéz. A legszebb búcsúajándékot három hallgatótól kaptam az utolsó általános kémia vizsga után: egy kézzel készített periódusos rendszert, amelybe a portrémat is belerajzolták. Erre szeretnék majd évek múlva is emlékezni, és nem másra.

Ha bárki el szeretne érni, az e-mail-címem ezentúl:

lenteg@gamma.ttk.pte.hu

2018.02.12.