Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Kémiai és Vegyipari Szekciója Miskolcon

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Már két éve is írtam az Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról. Kétévente rendezik, így idén tavasszal megint sor került rá. A helyszín most a Miskolci Egyetem volt, amely Debrecenből szűk másfél órás autózással elérhető. Ennek az lett a következménye, hogy az idei részvételem nagyjából egy óra hosszúságúra korlátozódott: mindösszesen négy előadást hallgattam meg.

Arról már többször is írtam, hogy mennyire nem értek egyet azzal, hogy tudományos konferenciából versenyt csinálnak. Ez a véleményem az utóbbi időben semennyit nem változott. Mi több, az idén az volt a határozott érzésem, hogy súlyosbodott a jelenség. Nem segített, hogy az általam meghallgatott tagozat elnöke számomra elég ellenszenves felfogásban tette a dolgát: nem szekcióelnök akart lenni, hanem pontozóbíró. Az elején még fel is hívta az előadók figyelmét arra, hogy „az időtúllépésért pontlevonás jár…”. Saját megjegyzései elég sematikusak voltak, néha az előadás vagy a dolgozat általa vélelmezett hibáit sorolta fel (ezzel senki nem próbált vitatkozni, pedig időnként én még késztetést is éreztem rá). A zsűri eleinte úgy gondolta, hogy a TDK-dolgozat bírálóinak a kérdéseit megkapták az előadók, de a valóság ennek az ellenkezője volt. Ugyan láttam már rosszabbat is az elnöki műfajban, de nem túl sokat. Habár magát a tagozatot ’Reakciókinetika és katalízis’ címmel szervezték, a három zsűritagból kettőnek igen kevés tapasztalata volt ezen a kutatási területen. A probléma eredetét meg tudom érteni: egyre nehezebb zsűritagokat felkérni. Az idén engem is megkörnyékeztek (ennél ékesebb bizonyíték nem kell arra, hogy nem mindenki olvassa a blogomat), de természetesen a TDK-val szembeni súlyos ellenérzéseim miatt gondolkodás nélkül nemet mondtam rá.

Persze ha ennyit panaszkodom, akkor az olvasóban joggal merül fel a kérdés, hogy miért is voltam már oly sokszor TDK-dolgozat témavezetője (zsűritagként még soha nem vállaltam szerepet, ezután sem fogok). Nos, az ok annyi, hogy - a megvalósítás minden hibájával együtt - még mindig úgy látom, hogy érdeke a hallgatóknak az, hogy részt vegyenek az OTDK-n: későbbi céljaik elérésében ez sokszor segít. Például a Debreceni Egyetem tehetséggondozó programjában (DETEP) kreditpontokat kapnak érte, plusz pont jár érte a PhD-felvételiknél, illetve a Pro Sciencia aranyérem elnyerésének is az egyik feltétele az OTDK I. helyezés.

Arra mindenkit megpróbálok felkészíteni, hogy versenyként teljesen igazságtalan az egész; hogy aztán ez az igyekezetem mennyire sikeres, az már más kérdés.

2017.03.30.


This template downloaded form free website templates