ScienceBits

Pro Scientia aranyérmek

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

November 19-én, csütörtökön adták át a Pro Scientia aranyérmeket. Ezt az ünnepséget az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) kétévente tartja. 2011-ben és 2013-ban is részt vettem rajta, bár ehhez a saját érdemeimnek nem túlságosan sok köze van. Meghívót ugyanis elsősorban úgy lehet kapni, ha egyetemi oktatóként az ember témavezetője egy olyan hallgatónak, aki megkapja a Pro Scientia aranyérmet. Igaz, 2013-ban mestertanári kitüntetést is kaptam, így aztán lehetne azt mondani, hogy valamennyire a saját jogomon hívtak meg, de valójában ehhez a kitüntetéshez is az kell, hogy TDK-konferenciákon jól szerepeljen néhány olyan diák, akinek formálisan a témavezetője vagyok. Vagyis a hallgatók megszerzik az elismerést − nekem.

Az ünnepség 11 órakor kezdődött, a helyszín pedig az Akadémia díszterme volt. Valami okból nagyon nem akartak világosságot a teremben: az összes ablakon le voltak húzva a sötétítők, s a teremvilágítás is eléggé takarékon ment. Így aztán saját fényképet csinálni nem igazán lehetett. Annyi igaz, hogy az ünnepség közben ez nem is lenne szerencsés, a hivatalos fotós amúgy is megörökítette az összes kitüntetettet.

Az eddigi szokásoknak megfelelően most is amellett a hallgató mellett kaptam helyet, akinek a témavezetője voltam. Virág egyébként maga is írt bejegyzést az ünnepségről a saját blogján. A másik oldalamon is olyan diák ült, akit ismertem: egykor a Debreceni Egyetemen kapott vegyészmérnök BSc diplomát, de a TDK-konferencián már a Műegyetemen végzett munkájával ért el első helyezést. Ehhez képest a két témavezetője közül az egyik az ELTE-n, a másik a Szegedi Tudományegyetemen dolgozik.

Négy éve emlékeim szerint az ünnepséget rendkívüli módon elnyújtották, három óránál is lényegesen hosszabb volt. A 2013-as és az idei rendezvényen már nem volt ilyen probléma. Ami viszont nem változott és bennem jelentős visszatetszést kelt, az a következő furcsaság: Az ünnepség elsősorban a kiemelkedő eredményeket elérő diákok elismeréséről szól. Ők az idén 47-en voltak (a Kémiai és Vegyipari Szekcióból összesen négyen). Mindenki magával hozta a témavezetőjét, akik szintén kitüntetést kaptak. Mind a 16 szekcióban az elnököt és a szervezésben főszerepet játszó oktatót is elismerték valamivel, plusz 54-en kaptak mestertanári címet. Van néhány egyéb kitüntetés is, mind oktatóknak. Vagyis egy alapjában véve sikeres diákokról szóló ünnepségen a kitüntetett tanárok száma háromszorosa a hallgatókénak. Úgy tűnik, elismerésre méltó egyetemi tanárból lényegesen több van, mint diákból.

A diákok szempontjából volt egy váratlan és igen kellemes bejelentés is: a szponzor úgy döntött, hogy százezer forint helyett az idén kétszázezer lesz a Pro Scientia aranyérmesek jutalma.

Ha már itt tartunk, egy kicsit szeretnék arról is elmélkedni, hogyan is kapja meg valaki ezt a Pro Scientia díjat. Az alapfeltétel az, hogy első díjat kell nyerni valamelyik országos TDK-konferencián. Ezután pályázatot lehet beadni az OTDT-hez, amelyben minden eddig elért dokumentálható tudományos eredményt (cikk, előadás, poszter...) össze kell szedni. Azt már többször is kifejtettem, hogy mennyire nem értek egyet a TDK-konferenciákon a díjosztás tényével. A TDK-díjak elnyerésében igen jelentős a véletlen szerepe, így a Pro Scientia díjakéban is az. Ha viszont csak onnan nézem a dolgot, hogy a díjra pályázó első helyezettek közül hogyan választanak, akkor már nem ennyire rémes a kép. A döntés két testületi lépcsőben történik, elég alapos összehasonlítás révén, az egymással nem egyszer nehezen összehasonlítható teljesítmények gondos mérlegelésével. Ez persze jellegzetesen azzal jár, hogy az OTDT „hivatalos” szempontjait részben vagy egészében elvetik, de ebben én nem érzek nagy problémát, mivel a cél az aranyérmek igazságos odaítélése.

Az ünnepség végén, akár két vagy négy évvel ezelőtt, az Akadémia alagsorában, a Krúdy-teremben volt állófogadás. Ezt akár elegánsnak is lehetne nevezni - az én (egyébként bevallottan kifinomulatlan) ízlésemnek túlságosan is az. Mivelhogy az ünnepség nagyjából háromszáz résztvevőjéből tíznél is kevesebbet ismertem személyesen, így talán érthető, hogy megmaradtam az ő szűk körükben. Összességében elég valószínűtlen, hogy még egyszer valaha is ilyen ünnepségre kapjak meghívót. Pont ugyanezt gondoltam két évvel ezelőtt. Meg négy éve is...

2015.11.19.