ScienceBits

Feljegyzések Tbilisziből

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Ebben a bejegyzésben a 2016-os Nemzetközi Kémiai Diákolimpia eseményeiről számolok be. A terveim szerint minden nap írok egy kicsit, és ha a szállodai/egyetemi WiFi is együttműködik, akkor fel is töltöm az Internetre. A helyszín Tbiliszi, Grúzia fővárosa, ahol korábban még nem jártam.

9. nap (2016.08.01.)
8. nap (2016.07.31.)
7. nap (2016.07.30.)
6. nap (2016.07.29.)
5. nap (2016.07.28.)
4. nap (2016.07.27.)
3. nap (2016.07.26.)
2. nap (2016.07.25.)
1. nap (2016.07.24.)
0. nap (2016.07.23.)
-1. nap (2016.07.22.)
-2. nap (2016.07.21.)
-3. nap (2016.07.20.)
-4. nap (2016.07.19.)

-4. nap (2016.07.19.)

A Kémiai Diákolimpiát Grúziában szervezik az idén. A tudományos szervezőbizottság tagjai a teljes versenyfeladatsort kipróbálják, ezért korábban kell érkezniük. A nyitóünnepség csak július 24-én, vasárnap lesz (ezt hívom 1. napnak), de nekünk már ma, július 19-én Tbiliszibe kellett utaznunk.

Az utazás előzményei váratlanul izgalmasan alakultak. A Turkish Airlines járatain, isztambuli átszállással utaztunk. Azon az isztambuli repülőtéren, ahol nemrég robbantásos terrortámadás volt. Azon az isztambuli repülőtéren, amely a törökországi puccskísérlet másnapján (július 16, szombat, -7. nap az én időrendem szerint) egy bő félnapra teljesen leállt. Persze mi (Budapestről aznap öten mentünk a diákolimpiára) megmaradtuk a nemzetközi tranzitban, ahol az előzményekből az égvilágon semmit nem lehetett észrevenni, csak annyit, hogy ott még ketten csatlakoztak hozzánk a tudományos szervezőbizottság tagjai közül, akik Londonból indultak pár napja, és ők mesélték, hogy Isztambulban szokatlanul rövid sorbanállás után tudták megtekinteni a nevezetességeket. A járatok pontosak voltak, így fél ötkor már Tbilisziben, a repülőtéren vártunk a csomagjainkra.

Ami egyébként elég sokáig tartott. Valami miatt az én nevem alatt feladott bőröndöt (amely egyébként legutolsóként érkezett meg a szalagon) a grúz hatóságok külön vámellenőrzésre jelölték ki. Kata ebbe a bőröndbe csak ruhát rakott, így aztán az ellenőrzés igen rövid volt. Megkérdezték, hogy először járok-e Grúziában (a válasz persze igen volt), majd lefénymásolták az útlevelem lényeges oldalát, és már csatlakozhattam is a többiekhez.

A szervezők egy kisebb buszt küldtek elénk, ez azonnal a verseny színhelyére, a Mezőgazdasági Egyetemre vitt bennünket. Itt egy vacsorával kezdtünk, majd egy kis egyetemi épülettúra után elvittek bennünket a szállodába (Asterion Palace), ahol a nulladik napig lakunk. Megtudtuk, hogy szerdára eredetileg egy első összejövetelt akartak tartani a tudományos szervezőbizottság számára, de még többen csak aznap érkeznek, így érdemes az ülést csütörtökre áthelyezni, közvetlenül a laborfeladatok tesztelése elé. Így hát az első teljes, Tbilisziben töltött napon feladatunk nem lesz.

A lap tetejére...

-3. nap (2016.07.20.)

A tegnapi bejegyzést úgy kezdtem el írni, hogy még egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy fel is tudom tölteni az Internetre. A szállodánkban a WiFi ugyan létezik, de eleinte nem volt hajlandó kommunikálni a számítógépemmel. Egy idő után ezt a problémát sikerült leküzdeni, de ekkor meg végtelenül lassú volt a hozzáférés. A fordulópont az volt, amikor a szobából kimentem a hallba és észrevettem, hogy vagy húszan is számítógéppel ücsörögnek ott. Ebből kikövetkeztettem, hogy a WiFi ott minden bizonnyal sokkal jobban működik, és ez valóban igaznak bizonyult.

A csomagunk miatti kisebb repülőtéri fennakadás azzal a következménnyel járt, hogy ott már nem volt időm grúz pénzt váltani, azt a problémát szerda reggel kellett leküzdeni. A szállodával szemben akadt is egy pénzváltó. Itt szeretnék megemlékezni arról, hogy Grúziában a számok kivételével analfabétának érzem magam: a grúz nyelv ugyanis olyan betűkkel ír, amelyet semelyik másik országban nem használnak. Hogy valami kis kémia legyen a mai történetben is, ezt egy, a Tbiliszi repülőtéren készített fényképpel szeretném illusztrálni, amelyen a hozzám hasonlóan műveletlenek kedvéért három nyelven (és három különböző írásrendszerrel) szerepel az, milyen gyógyszerhatóanyagokat tilos Grúziába bevinni:

Tbiliszi és Budapest között két óra az időeltolódás: reggel nyolctól terveztük a reggelit, de ez ugye a saját időérzékünk szerint még csak hat óra lett volna; nem is sikerült gördülékenyen a kezdés. Ahogy tegnap írtam, a tudományos szervezőbizottság tagjaként ma éppen semmi dolgunk nem volt, ezért városnézésre indultunk Katával. Várostérképet a szálloda környékén nem sikerült szereznem, így a Google Maps oldalt próbáltam kellő részletességgel memorizálni, s így indultunk neki a sétának. Hamar kiderült, hogy a járdák, illetve zebrák hiányának megértése Internetes térképek alapján bizony nem tartozik az erősségeim közé: egy taxis viszont pont megfelelő időzítéssel kérdezte meg, hogy elvihet-e bennünket. Így egy óra séta helyett szűk tíz perc autózással beértünk a városközpontba, ami egyébkén a 30 fok feletti meleg miatt sem volt egy utolsó ötlet. Tbiliszi hegyek közé szorított város: egy kötélpályás felvonóval (Budapesten libegőnek hívják, de ez a szó nekem nem tetszik, mások pedig a cseh/szlovák lanovka szót használják magyarul is, ezzel sem vagyok teljesen elégedett) mindjárt fel is mentünk a belvároshoz legközelebbi hegy tetejére, ahonnan remek kilátás nyílt:

A hegytetőről gyalog mentünk vissza a városközpontba, ehhez több kiépített út is van. Maga a hegy egyébként még mindig bőven Tbiliszi része: a botanikus kert a hegy másik oldalán lévő, viszonylag szűk völgyben található. A város egyik nevezetessége a IV. században alapított Narikala erőd, éppen a sétaút mellett volt, így (kívülről) alaposan megszemléltük.

Tbiliszit egyébként a Mtkvari nevű folyó szeli át, amely a Kaszpi-tenger felé folyik Azerbajdzsánon keresztül (csak ott már a Kura névre hallgat), a fölötte átívelő hidak között igen látványosak is vannak. Talán a legtetszetősebb a fedett, csupaüveg, csak gyalogosoknak épített Béke-híd, amelyről a folyót is hosszan be lehet látni:

Még az indulás előtt, Magyarországon megnéztünk néhány Internetes időjárás-előrejelzést Tbiliszire. Mind egyetértett abban, hogy minden nap 35 fok körüli délutáni hőmérséklet várható, eső pedig legalább két hétig nem lesz. Ehhez képest ma délután megtapasztaltuk, milyen egy futó zárpor a belvárosban: rövid, nedves és a levegő semennyit nem hűl le tőle.

Holnap azért már komoly tennivalónk is lesz: a gyakorlati forduló feladatait próbáljuk ki. Ma reggel összefutottunk a szállodában egy amerikai kollégánkkal, akivel szakmai konferenciákon már többször találkoztunk. A mexikói csapat is megérkezett az olimpiára: a nyolc óra időeltolódás igen komoly dolog, valóban szükséges pár nap akklimatizálódás ahhoz, hogy ne teljesítsen közülük mindenki mélyen a tudása alatt. Sajnos néhány olyan ország viszont nem jön, amely egyébként rendszeres résztvevő. Ausztria egészen kivételes okkal ált elő: az ő külügyminisztériumuk szerint Grúzia nem biztonságos ország, oda osztrák diákok nem mehetnek. Kanada, Portugália, Írország és Belgium sem jön, de ennek más oka van: akkor készítették a költségvetésüket, amikor még Pakisztán volt a helyszín, s oda nem akartak jönni. Grúziába eljö(he)ttek volna, de már nem tudták a nevezési díjat előteremteni (ami egyébként egyáltalán nem nagy összeg, erről még írok egy későbbi napon). Montenegrót a jelek szerint az isztambuli repülőtéren szükséges átszállás riasztotta el az utazástól az utolsó napokban. Így aztán az IChO2016 internetes oldalain lévő adatok szerint 72 küldöttség várható az idén.

A lap tetejére...

-2. nap (2016.07.21.)

Ma aztán nem voltunk híján a tennivalóknak. De előbb visszatérnék a résztvevő országok listájára és számára, amivel a tegnapi feljegyzést fejeztem be. Mára kiderült, hogy Törökország sem lesz itt a diákolimpián. Az ok annyi, hogy Erdogan elnök megtiltotta az állami alkalmazottaknak, hogy elhagyják az országot; tehát a diákok még csak-csak eljöhetnének, de a kísérőtanárok semmiképpen.

Ma reggeli után indultunk be a Mezőgazdasági Egyetemre, ahol az olimpia laboratóriumi és elméleti feladatait csinálják majd a diákok. A diákoknak nagyjából ennyi kötött elfoglaltságuk lesz, de a kísérőtanároknak és a tudományos szervezőbizottságnak azért ennél jóval több.

Ma a laborfeladatokat próbáltuk ki. Összesen húszan vállalkoztunk arra, hogy valóban versenykörülmények között, ugyanazokkal az eszközökkel végigcsinálunk mindent, amit a diákok fognak. Az egyetlen különbség annyi volt, hogy a viszonylag kései kezdés miatt a laborforduló két része között nekünk hosszabb szünetünk volt, mint a diákoknak lesz, mert ebédet is ekkor kaptunk. Magukról a feladatokról persze most semmit nem írhatok; ezt majd kedd este teszem meg, akkorra már nyilvános lesz az egész.

Még kedd este megismertük az egyetemi kampusz népszerű bentlakó kutyáját, aki Kampusza névre hallgat. Igen barátságos mindenkivel, és kémiai feladatokhoz is bizonyára kitűnő szimata van. A bizottságot mindenesetre végigszagolta. Ma is láttuk őt, de csak viszonylag távolról.

Késő délután és este, a vacsora után megbeszéltük a laborfeladatok tapasztalatait. Ez nem egy rövid program: adott harmincnál egy kicsit több ember, akik közül legalább húszan azt hiszik magukról, hogy értenek az ilyen feladatokhoz (én is ebbe a csoportba tartozom); ebből az alaphelyzetből aztán még a lehető legjobban előkészített feladatok esetében is kerekednek viták. Így aztán este tíz is elmúlt, mire visszaindultunk a hotelbe.

Vacsora közben azt is megtudtuk, hogy az eredetileg tervezettnél egy nappal hamarabb, már holnap átköltözünk a másik szállodába. Az nemcsak a tudományos szervezőbizottság lakhelye lesz, hanem a csapatokkal érkező kísérőtanároké is, és az olimpia eseményeinek elég nagy része valójában ott lesz majd. A holnapi napunk így még hosszabb lesz, mint a mai.

A lap tetejére...

-1. nap (2016.07.22.)

Ma reggel a tegnapinál egy órával korábban, és a hotelváltás miatt már a csomagjainkkal együtt mentünk az egyetemre. Út közben megtudtam azt is, hogy Grúzia külpolitikailag is igencsak eltökélt a diákolimpia-szervezés mellett: a részt vevő országok küldöttségei - egy elnöki rendeletnek köszönhetően - mindannyian vízummentesen léphetnek be az országba. Akkor is, ha az adott országot Grúzia éppen nem ismeri el önállónak (Tajvan és Koszovó). Ilyet nemcsak Magyarországról nem tudok elképzelni, hanem az Európai Unió más tagjairól sem.

Ahogy vártam, a tegnapinál hosszabb és keményebb napunk volt. Egy dugó miatt nem értünk kilencre az egyetemre, így kb. negyed tízkor kezdtük az elmélet feladatok megoldását a versennyel majdnem azonos körülmények között. A leglényegesebb különbség az, hogy míg a diákok az anyanyelvükön kapják a feladatlapokat, a próbát most mindenki angolul csinálta. Persze a feladatok még most sem nyilvánosak, ezért a jövő hét csütörtök délutánja előtt nem írhatok róluk semmi konkrétat. A elmélet rész öt óra, a végére a legtöbbeknek már igencsak elege lesz belőle.

Az időrendhez igazodva ma az ebéd csak negyed háromkor kezdődött. Az étterembe tartva megint megláttuk az egyetem Kampusza névre hallgató kutyáját, s ezúttal lefényképezni is sikerült. Ebéd után kezdődött a második fázis, a javítás. Az egyik feladatot élesben Katával ketten javítjuk, természetesen most is ezt kaptuk meg a próba után. Ez igen fontos lépés, mert ilyenkor még sok minden váratlan dologra fény derülhet. Miután minden feladat ki van javítva, a tudományos bizottság igen kimerítően megtárgyalja a szövegeket és a megoldási útmutatót. Itt még rengeteget apró változás van és a délelőtti tapasztalatok alapján az is egyértelművé vált, hogy rövidíteni kell néhol, mert a teljes feladatsort gyakorlatilag senkinek nem sikerült végigcsinálnia. Sok megfogalmazási kérdés is itt dől el, ehhez ugyancsak jól jön, hogy a tudományos bizottságnak van néhány angol anyanyelvű tagja is (egy brit és két amerikai).

Ez a megbeszélés még vacsora után is folytatódott, mi több: még holnapra is maradt belőle bőven. Kilenc után nem sokkal hagytuk abba, s a busz ezúttal már a másik szállodába vitt bennünket. Ez Tbiliszi városközpontjához közelebb van, mint az előző, a neve Holiday Inn. Legalább egy klasszissal elegánsabb is. Ahhoz képest, hogy egyszerre odaállítottunk vagy harmincan a bejelentkezéshez, igen gördülékenyen és gyorsan mentek a dolgok. Szobát a 11. emeleten kaptunk, de a liftben még 21-es gomb is van. Ebből jöttem csak rá, hogy a szálloda épülete bizony toronyház, mert már bőven sötétben értünk oda. Holnap majd megnézzük egy kicsit részletesebben is. A diákolimpia végéig itt lesz a szállásunk, mit több: az események egy jelentős része is a Holiday Inn különböző termeiben lesz majd. A szobánk ablakából remek kilátás nyílik a hotel medencéjére, ezt este ki is világítják.

A lap tetejére...

0. nap (2016.07.23.)

Ma igen mozgalmas napunk volt, s az előzőktől eltérően ez nem csak feladatmegoldásról és -készítésről szólt. Az is kiderült számomra, hogy nem én vagyok az egyetlen magyar, aki blogot ír Tbilisziből: a Mezei néző nevű, alapvetően színházi írásokra koncentráló oldalakon is van diákolimpiai beszámoló.

Egy kicsit visszatérve az olimpia időrendjéhez: a mai napot azért számozom nulladikként, mert holnap van a megnyitó, azaz az első nap. A csapatok jelentős többsége ma érkezett Tbiliszibe. Mindjárt reggelinél össze is akadtunk a magyar csapat két kísérőtanárával, akiket már korábbról is jól ismertünk, például 2008-ban, a budapesti diákolimpián is nekik jutott az a feladat, hogy kimaradjanak a szervezésből és a magyar csapat felkészítésével foglalkozzanak. Ők ma hajnalban értek Tbiliszibe, tegnap esten nyolc körül indultak Magyarországról és hozzánk hasonlóan Isztambulban szálltak át.

A Diákolimpiáknak külön napilapja van, ennek a címe Catalyzer. Az idei első száma ma jelent meg, a résztvevőket üdvözli és Grúziáról ír le egy-két dolgot. Szereztem is egy számot belőle. 2008-ban a budapesti diákolimpián én is írtam pár rövid cikket a a Catalyzer-be, a legtöbbet a ’Molecule of the Day’ rovatba egy-egy érdekes vegyületről. Ez volt az elődje a Magyar Kémikusok Lapjában a Vegyészleletek rovat hónap molekulája című részének.

Délelőtt megint bementünk az egyetemre és megvitattuk az elméleti feladatsor hátralévő részét. Egy után egy kicsivel végeztünk is, s az ebédet követően visszajöttünk a szállodába. A szállodában éppen nagyüzem volt: a konferenciákhoz hasonlóan itt is van regisztráció, ez zajlott változó intenzitással.

A tudományos bizottság tagjai is kaptak regisztrációs csomagot. Ez egy hátizsák, benne toll, ceruza, jegyzetfüzet, egy kis segítség a Grúziában való tájékozódáshoz és még néhány apróság. A regisztrációkor kaptunk külön meghívót a nyitóünnepségre, illetve ott lehetett feliratkozni egy esti programra, ami operalátogatás volt. Erről a tervről már az előző napokban is hallottunk és a feliratkozók száma alapján elég népszerűnek is bizonyult.

A délutáni órákat nagyrészt a szobánkban töltöttük. Öt óra felé lementünk a közelben lévő élelmiszerboltba (egyébként Spar, nekem nem kell kerülnöm a cégek megnevezését). Itt többek között találtam és vettem egy kis grúz teát is. Az egyetlen gond vele az, hogy filteres (ami ritkán jelent kiemelkedően jó minőséget a teák világában), de még itt leszünk egy darabig: remélem, találok mást is.

Azeri fekete teából viszont volt filterekbe nem csomagolt változat is, ebből is vettem. Grúz teáról már hallottam korábban is, mi több, otthon is veszek és iszok grúz keveréket. Nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy a márkanév valóban azt jelenti, hogy Grúziában termett, van például ’Irish breakfast’ névre hallgató fekete teám is, erről már többször is elsütöttem azt a viccet, hogy remélhetőleg nem Írországban szüretelték. Azeri teáról viszont még soha nem hallottam.

Az operába este hatkor indultunk. A szállodától busszal mindössze tíz perc az út. Az operalátogatás szervezője lefoglalt egy rakás jegyet, ezeket az előadás előtt vettük meg. Katával ketten egy ötfős társaságban voltunk: a tudományos bizottság egy amerikai és egy magyar tagja volt még velünk, plusz az amerikai csapat vezető kísérőtanára. Az opera épületét egyébként nemrég újították fel, valóban jól is néz ki.

A mű, amit meghallgattunk, a leghíresebb grúz opera. A címe Abesalom és Eteri, a zeneszerző Zacharia Paliashvili. Az első bemutatója a ma is játszott formájában 1919-ben volt. Azt olvastam a Wikipédián, hogy egyes részleteit a grúz himnuszba is átvették. Az operahallgatás közben gyorsan összeszámoltam, hogy a mai napon a grúz lett a hatodik nyelv, amelyen valaha is egy operát végighallgattam. Az első két felvonást egyben játszották le, a harmadik és a negyedik előtt viszont volt szünet. Este hétkor kezdődött és már fél tizenegy körül járt, mire véget ért. Elég kellemes zene volt, a balettrészletek különösen szépek voltak. A Nemzetközi Kémiai Diákolimpia résztvevői közül vagy harmincan jöttek el rá, például a teljes magyar csapat is (mármint a négy diák).

A szállodába tizenegy körül értünk vissza. A holnapi nap sem lesz könnyű: de ez már egy másik történet lesz...

A lap tetejére...

1. nap (2016.07.24.)

Tegnap kaptam egy érdekes e-mail üzenetet. Az írója az 1970-es, vagyis a harmadik Kémiai Diákolimpián volt magyar csapattag. Az első olimpiát 1968-ban szervezték az akkori Csehszlovákiában, a másodikat egy évvel később Lengyelországban, így a harmadik az első olyan volt, amelyet Magyarország rendezett (Budapesten). Utána még háromszor volt hazánk a házigazda: 1975-ben (Veszprém), 1987-ben (ismét Veszprém), majd 2008-ban (Budapest).

Ennyi kis történelem után vissza a mai eseményekhez: ma volt a megnyitó. Ez az egész diákolimpián talán a legszínesebb és legemlékezetesebb esemény. 2008-ban, amikor Budapesten a tudományos bizottság tagjai voltunk Katával, sajnos nem tudtunk elmenni rá, mert az ELTE épületében akadt más dolgunk. Most viszont semmi ilyesmi nem akadályozott bennünket.

A nyitóünnepséget a Rusztaveli színházban rendezték, ez pont az operaház mellett van. A hivatalos kezdési időpont délelőtt tizenegy óra volt, de a busz már egy jó órával előtte letett bennünket a bejáratnál. Ekkor már hatalmas és nagyon színes forgatag volt az utcán és az előcsarnokban. A csapatok többsége már ott volt, sokan közös fényképeket is csináltak. Ilyenkor én is mindig kihasználtam az alkalmat, így aztán vagy tíz-tizenkét csapatról is van fényképem. Ahogy a rendes olimpiákon, itt is van a csapatok többségének valamiféle egyenruhája, amit elsősorban pont a megnyitóra vesznek fel. Ez igen változatos: van, akiknél csak egy közös, diákolimpia feliratú pólót jelent az egyenruha, az Ázsiából érkezők többségénél egyenöltönyt, de néhány ország egészen feltűnő, jellemző öltözéket terveztet. Nekem a nigériaiak ruhája tetszett a legjobban, illetve a kirgizek viseltek igen feltűnő, mással össze nem téveszthető kalapot.

A színházteremben mindenkinek névre szóló helye volt, ehhez a jegyet még tegnap, a regisztrációkor kaptuk meg. Az enyém eredetileg jó pár sorral Katáé mögött volt, de szerencsére sikerült megoldani, hogy egymás mellett üljünk.

A megnyitó műsora igen látványos volt. Hogy a hangulatot is megpróbáljam érzékeltetni, néhány fényképet is felteszek ide, de ez csak előzetes, Magyarországra visszatérve teljesebb fényképalbumot is csinálunk majd Katával.

A legtöbb ország egy nagyméretű zászlót is hozott. Ahol lehetett, ezt ki is tették maguk elé.

A megnyitó elsősorban kulturális program volt: a hivatalos részen kívül grúz népzene és néptánc. Nem volt olyan hosszú, hogy unalmas legyen, és mind a táncosok, mind a zenészek nagyon értették a dolgukat. Megtudtuk például azt, hogy az 1970-es években a Voyager űrszondákon elhelyezett aranylemezen lévő kilencven perces hangösszeállításban van egy grúz népdal is, ennek a címe Tchakrulo. Ez képviseli a földi zenét többek között Beethoven V. szimfóniájával vagy Chuck Berry Johnny B. Goode-jával együtt.

Az egész programban az a művész tetszett nekem a legjobban, aki homokból rajzolt élőben különböző képeket (angolul „sand artist”-nek nevezték). Az éppen rajzolt képet kivetítették a színpad mögötti képernyőre, s hihetetlenül gyorsan készített igen szép képeket, nagyon érdekesen alakította át egyiket a másikba. Volt összesen négy hivatalos beszéd, az első a grúz oktatási miniszteré. Őszintén szólva ezt igen tiszteletre méltónak tartottam: az oktatásért felelős volt és jelenlegi magyar miniszterek egyikéről sem tudom elképzelni, hogy egy ilyen nyitóünnepségre beül a nézőtérre, aztán mindenféle kísérőemberek nélkül felmegy a színpadra, s elmond angolul egy ötperces, értelmes, politikai szándékoktól teljesen mentes beszédet.

A leghosszabb egyedi programpont a csapatok bemutatása volt. Ez úgy zajlott, hogy minden országnak elmondták a nevét, s erre a csapat zászlót tartva vagy zászlókat lobogtatva felállt, s mindenki megtapsolta őket. Egy-egy csapatra fél percnél is kevesebb idő jutott, de igen gördülékenyen ment az egész, és az éppen soron lévő csapatot mindig megvilágították a színházban. A homokrajzoló minden egyes ország zászlaját elkészítette és a négy versenyző nevét is kiírta.

Igen felemelő érzés volt a megnyitón részt venni, s ugyan a „világbéke” vagy „nemzetek közötti barátság” kifejezések hordoznak egyfajta naiv felhangot, itt és most mégis új értelmet nyertek. A megnyitón egyébként az egyes országból érkező diákok és mentorok el is búcsúztak egymástól: legközelebb csak csütörtökön találkozhatnak majd.

Mi a mentorokkal együtt az Egyetemre mentünk, ahol ebéd után a laboratóriumok ellenőrzése zajlott. A keddi laborforduló előtt mindenki megnézheti, hogy a saját diákjainak hol kell dolgoznia majd, s ha valamit nem talál rendben, akkor észrevételeket tehet. Igazából minden laborba három grúz felügyelő van beosztva, de a tudományos bizottság tagjainak jelenléte is hasznos lehetett, ha esetleg valakinek konkrétabb kémiai tartalmú kérdése is lenne. A teljes ellenőrzés megvolt egy óra alatt, utána buszokkal visszamentünk a szállodába.

A mentorok itt megkapták a laborfeladatok pontos leírását. Este hattól kezdődött a feladatszerzőkkel való megbeszélés. Ez úgy zajlott, hogy mind a három feladat szerző- és javítócsapata leült egy asztal egyik oldalára, a másik oldalra pedig egy-egy ország mentorai ülhettek kérdezni vagy észrevételeket tenni. Itt különösebb szerepem nem volt, de pár percre azért lementem a terembe: elég nagy volt az érdeklődés mindhárom feladatnál.

Este nyolckor kezdődött a mentorok tanácskozása, ennek az angol neve ’jury meeting’. Ekkor minden küldöttség mentorainak jelenlétében újra megbeszélik a feladatokat, a feladatlap szövegét, s formális szavazással jóváhagyják ezeket. Ez gyakran éjszakába nyúló folyamat, most kb. negyed tizenkettőre ért véget. Ahogy írtam, a tudományos bizottság is csinált ilyesmit már korábban, a feladatok kipróbálása után. Sok olyan dolog előjött, amit már valaki akkor is javasolt, de a feladatszerző nem vette figyelembe. Az egyik ilyen eset egy sokak szerint felesleges, igazából a gyakorlathoz nem kapcsolódó elméleti kérdés törlése volt. Végül is a szavazatszámolás szerint 29:27 arányban az a vélemény nyert, hogy maradjon. A második jelentős esetben viszont a mentorok hatalmas többséggel leszavazták a feladatszerző véleményét a megoldások javítását illetően. Így aztán megszületett a laborfeladatok feladatlapjának hivatalos angol változata. Este tizenegy után már éppen ideje volt.

A lap tetejére...

2. nap (2016.07.25.)

A tegnapival ellentétben ma nagyon is nyugalmas napunk volt. Vasárnap éjfél előtt nem sokkal megszületett a laborforduló feladatainak hivatalos angol szövege, és ma minden delegáció ezt fordította a saját diákjai anyanyelvére. Ehhez Budapesten 2008-ban mindenki ott a helyszínen kapott számítógépet, az idén viszont arra kértek a mentorokat, hogy hozzanak magukkal saját laptopot. Minden ország kapott egy asztalt abban a teremben, ahol tegnap a mentorok gyűlése volt; ez így bizony elég szűkösnek bizonyult.

Tegnap estére az is kiderült, hogy az idén összesen 67 ország hozott diákokat. Ez persze egy csekély visszaesés a tavalyihoz képet (75 ország), de a helyszín körüli jelentős viszontagságok ismeretében még így is szerencsésen nagy. Most néztem utána annak, hogy Grúzia egyébként 2014-ben küldött először csapatot a diákolimpiára: elég nagy elkötelezettséget mutat, hogy két évvel később már ennyire későn, beugróként is elvállalták a szervezést.

A fordítást elvileg mindenki a hivatalos angol verzió alapján végzi. Azok az országok is fordíthatnak, ahol egyébként a diákok anyanyelve angol; ők általában a lehetőségekhez mérten a saját nyelvhasználatukhoz igazítják a szöveget. Vannak olyan nyelvek, amelyre sok ország fordít, ilyen például a spanyol vagy az orosz (a szovjet utódállamok jelentős része nem a saját hivatalos nyelvét használja a diákolimpián, például a moldávok is oroszul olimpiáznak a román helyett), a terem berendezését eleve úgy tervezik meg, hogy az ilyen országok egymás mellé kerüljenek. A svájciakkal elvileg az is előfordulhatna, hogy négy nyelvre kellene fordítani a négy diáknak, persze ők is együttműködéssel segítenek magukon: németre, franciára és olaszra egyébként is fordít más. A 2008-as olimpián meg is kérdeztem a svájci mentortól a dolgot: akkor volt éppen egy rétoromán anyanyelvű diákjuk, de ő a másik három hivatalos nyelv egyikén csinálta a feladatokat (abban sem vagyok biztos, hogy kémiát Svájcban rétorománul tanult). A lengyel-cseh-szlovák hármas is közvetlenül egymás közelében ült, potenciálisan valamennyire ők is tudnak segíteni egymásnak. Végül aztán vagy néhány ország, mint például Thaiföld, Japán, Korea, Örményország (és persze Magyarország is), akiknek mindent egyedül kell megoldaniuk. A magyar mentorok mesélték, hogy őket igen figyelmesen a finnek mellé szokták rakni, hátha néhány szavunk kezdőbetűje azonos...

A fordítás elég jó hangulatban telt. Sok ország hoz valami kis ajándékot, amit aztán osztogatnak a többi résztvevőnek. Én a japánoktól kaptam egy olyan tűzőgépet, amelybe nem kell kapocs. A felirat szerint öt lapot még egymáshoz lehet rögzíteni vele. Az izlandiak egy nagy doboz csokoládét tettek ki arra az asztalra, ahol egyébként kávét vagy teát lehetett készíteni.

A két magyar mentor munkáját elég sokan hátráltatták, mert a jelentős számú egyéb magyar résztvevők közül sokan (Katát és engem is beleértve) lényegében tennivaló nélkül maradtunk mára. Így aztán többször is tiszteletünket tettük a magyar asztalnál.

Délután elkezdtünk egy előre nem várt problémát megoldani. Katával ketten ugyanis nem hoztunk piros tollat, és a próbafeladatsor javításához nem is kaptunk. Ma azt hallottuk, hogy ez valószínűleg élesben is így lesz. Így aztán a szállodából elindultunk abba az egy irányba, amerre nem kellett széles utcán átkelni, azzal a szándékkal, hogy megkeressük az első írószerboltot.

Elég sokat mentünk. Ha szemceruzát, sampont vagy esetleg mobiltelefont akartunk volna venni, akkor néhány perc alatt végeztünk volna. De toll nem akadt sehol. Egy sikertelen bő óra után vissza is mentünk a szállodába (egyébként most le is fényképeztem az épületet) és stratégiát változtattunk. Az Interneten próbáltunk Tbilisziben írószerbolt nyomaira bukkanni. Nem voltak meggyőzőek a találatok. A szálloda recepcióján annyi mindent javasoltak, hogy ezt egy udvarias „nem tudom”-ként lehetett csak értelmezni. Az első darab piros tollat egy fénymásolóbüzletben sikerült vennünk, de ott ez egyben az utolsó eladó toll is volt. Végül a szállodabejárattól mintegy ötven méterre (ebből vagy harminc elég veszélyesen nagy autóforgalommal terhelt), egy utcai árusnál láttuk meg azt, amit kerestünk. Vettünk is belőle tízet, hátha másnak is kell.

Este még egyszer ellátogattunk a mentorokhoz a terembe: nyolc körül még elég élénk nyüzsgés volt.

A lap tetejére...

3. nap (2016.07.26.)

A mai napról szóló beszámolómat egy, a Mezei néző blogról kimásolt idézettel szeretném kezdeni. Előzetes magyarázatként annyit írnék le, hogy a szerző nem kémikus, de sok Kémiai Diákolimpián járt már:

"Az ezüstérmességgel kapcsolatban tovább szilárdult az elméletem: azt gondolom, hogy azok az emberek vannak igazán oda ezért az olimpiáért, akik egykor ezüstérmet szereztek a versenyen. Szinte minden mentor ilyen, valami hiányérzetük maradhatott nyilván és megragadta őket az a hangulat, ami ilyenkor kialakul."

Én is ezüstérmes voltam 1992-ben...

Ma volt a laborforduló napja. A diákoknak és a laborokban felügyelőknek ez korai kezdést jelentett, de Katával ketten egyik csoportba sem tartoztunk bele. Viszont ma feloldódott a feladatok titkossága, így már lehet róluk írni és a laborok tesztelésekor elkészített fényképek közül is be tudok néhányat mutatni.

Az első feladat minőségi analitika volt. Kaptunk öt ismeretlen oldatot és egy listát tíz vegyületnévvel. Minden ismeretlen oldatban pontosan kettő volt a felsorolt vegyületek közül, ezeket kellett azonosítani úgy, hogy salétromsav és nátrium-hidroxid oldatát lehetett használni, illetve a tíz vegyület oldatát külön is megkaptuk. Erre volt összesen 100 perc.

A második feladatnál halogenidionok koncentrációját kellett meghatározni. A fluoridionhoz színképzési tesztet és ismert koncentrációjú mintákkal való összehasonlítást használtunk (az egyik fenti kép ennek a végeredményét mutatja úgy, ahogy nekem sikerült összehozni), a kloridionhoz pedig visszamérésen alapuló argentometriás titrálást. Ehhez az ezüst-nitrát-oldal koncentrációját külön lépésben kellett meghatározni, ami nyilván csak az elvégzendő feladatok számát növelte, mert értelme nincs sok, hiszen szilárd ezüst-nitrátból tömegméréssel elvileg lehet pontos koncentrációjú oldatot készíteni.

A harmadik feladat nekem nem különösebben tetszett, idő hiányában nem is csináltam meg a próbavizsgán. A feladatlap megadta 14 különböző, illatanyagként használt szerves vegyület képletét, ezekből kaptunk ismeretlen mintákban összesen nyolcat. Négy különböző tesztreakciót kellett elvégezni mind a nyolc anyaggal, és így azonosítani őket. A második és harmadik feladatra együtt 200 perc volt és még 15 perc olvasási idő. A harmadik feladatot csak a második befejezése után lehetett kezdeni.

Amikor ezeket a sorokat írom, a laborfeladatok hivatalos angol nyelvű leírása még nincs fent az Interneten, de remélhetőleg hamarosan elérhető lesz. Az olimpiai után elvileg minden fordítás, így a magyar is hozzáférhető lesz ugyanitt. A balra lévő fényképen a japán fordítás egy oldala látható, ezt tegnap délelőtt fényképeztem, de csak most teszem fel, mert egyébként az élelmes japán diákok a blogomról néhány órával a verseny előtt megismerhették volna a laborfeladat-leírás egyik oldalának mintegy felét...

Közben a Holiday Inn szállodában is zajlott az élet: a mentorok reggel vehették át az elméleti feladatok tervezetét. Ebédkor hallottunk híreket arról, hogy két diák (egy norvég és egy új-zélandi) is megbetegedett tegnap: valamilyen vírusfertőzést kaphattak el, ami aztán olyan hasmenést okozott náluk, hogy kórházban kötöttek ki. Délre már jó hír is volt: délelőttre mind a ketten kiheverték a dolgot, és délután három órától kezdve külön megcsinálhatták a gyakorlatot.

Délután kettőkor kezdődött az egyéni megbeszélés a feladatszerzőkkel. Ilyen a vasárnapi programban már volt a laborral kapcsolatban, csak most nem három, hanem nyolc asztalra volt szükség (remélem, azzal még nem szegem meg a titoktartási fogadalmamat, hogy leírom: nyolc elméleti feladat lesz). Katával ketten a kettes feladat gazdái vagyunk. Úgy néztem, pont erről a feladatról volt a legkevesebb egyeztetés: nagyjából 15 küldöttséggel beszélhettünk összesen a négy óra alatt. Néhány változtatást így is tettünk, de elég sok üresjárat volt. A feladatunkban lévő egyik ábrát viszonylag kellemetlen módszerrel módosítottam: az Internetről leszedett, szabad felhasználású grafikus fájlból kellett egy kis vonalkát kitörölni; ezt igazából pixelenként lehetett csinálni.

Este nyolckor kezdődött a mentorok második gyűlése. Ez gyakorlatilag ugyanolyan forgatókönyv szerint ment, mint az első gyűlés, viszont a nyolc feladat túl sok lett volna egyetlen ilyen alkalomra, ezért a megbeszéléshez két csoportra oszlottunk: az egyikben a feladatlap első, a másikban pedig a második felének a végleges változatát vitatták meg és hagyták jóvá. Katával ketten az első félhez csatlakoztunk, mert az általunk gondozott feladat ebben volt: meg is örökítettem azt a pillanatot, amikor ennek a szövegét elfogadták. A mögöttünk ülő távol-keleti mentorok egy alkalommal láthatóan nagyon boldogok voltak, ennek oka pedig az volt, hogy a délutáni javaslatuk alapján még az esti megbeszélés kezdete előtt módosították az egyik feladat szövegét. Összességében igen gördülékenyen haladt az egész folymat, fél tízre be is fejeztük mind a négy feladatot. A másik csoport ekkor még csak másfél feladaton volt túl.

A lap tetejére...

4. nap (2016.07.27.)

A tegnapi este későbbi részének a történetét csak ma reggel hallottam. A mentorok megbeszélésén az 5-8. feladatok jóváhagyását csak valamivel éjfél előtt fejezték be, és néhány olyan változtatást is megszavaztak, amelyet a tudományos bizottság tagjai elég nevetségesnek tartottak. Azt szokták mesélni, hogy ezek a megbeszélések nem egy olimpián hajnali kettőig-háromig is eltartottak, de sem 2008-ban, sem az idén nem tapasztaltam ilyesmit. Az, hogy a tegnap délutánt a mentorokkal való külön-külön feladat-megbeszéléssel töltötték a szerzők és feladatjavítók, a jelek szerint tényleg lerövidíti az esti folyamatot.

Ma a mentorok az elméleti feladatokat fordították, erről nem is mutatok be képet, mert pont olyan volt, mint a gyakorlati feladatok fordítása. A szöveg persze lényegesen hosszabb, de ez igazából nem azt jelenti, hogy nincs elegendő idő rá, hanem azt, hogy kevesebb időt szúrnak el apró részletkérdésekkel. Délelőtt Katával benéztünk egy kicsit a fordítóterembe, de látszott, hogy igazából semmi hasznosat nem tudunk ott csinálni, így megint elkezdtük inkább a várost járni egy kicsit.

Amikor legutóbb próbáltam, akkor Tbiliszi autóbuszvonalairól nem tudtam az Interneten latin betűkkel is információt is szerezni, ez ma sikerült. A térképen láttunk egy érdekesnek tűnő parkot, s azt is felfedeztük, hogy a 85-ös busz egyenesen odavisz a szállodától. Út közben egy hatalmas plakáton megláttuk a Nemzetközi Kémiai Diákolimpia emblémáját, pedig ez már elég messze volt a tényleges helyszínektől.

A park tényleg érdekes volt, de a fő dolog, amiért oda akartunk menni, nem működött. Most két térképem van Tbilisziről, az egyik szerint a parkból indul egy kötélpályás felvonó a közeli hegy tetejére, a másik szerint nincs ilyen. A helyszínen azt tapasztaltuk, hogy mindkét térképnek igaza van: a kötélpálya valóban ott van, de a felvonót használni nem lehet, mert felújítják. Így aztán csak a parkban néztünk körbe egy kicsit. Katának nagyon tetszenek Tbilisziben az erkélyek, majdnem minden városrészben előfordulnak. Fényképeztünk is belőle jó néhányat.

A parkból a belvárosba akartunk menni, de annyi előrelátás már nem volt bennem, hogy megnézzem, melyik busz jár arra. Szerencsére a buszmegállóban volt valaki, aki beszélt angolul és a helyi közlekedésben is járatos volt, ő segített nekünk. Az Interneten találtam valahol információt arról, hogy van egy nagyon kellemes teabolt a Szabadság térből (Liberty square, grúz betűkkel lenne igazán tisztességes leírni, de erre nem vállalkozom) kiinduló egyik kisebb utcába. Nem volt egy különösebben hivalkodó hely, de azért csak megtaláltuk.

Az Internetes forrásom a tulajdonos nevét is megírta: Shota Bitadze. Amikor bementünk, két férfi volt benn, akikről úgy gondoltam, hogy apa és fia lehetnek. A fiú jól beszélt angolul, ő mutatott nekünk egy-két valódi grúz fekete teát, végül én kétfajtából vettem 50-50 grammot. A falon volt két oklevél is, amelyeket idén júniusban állítottak ki Szöulban egy Tea Masters Cup International nevű eseményen. Az egyik Shota Bitadze nevére szólt, a másikon pedig Giorgi Bitadze volt a név: ebből kikövetkeztettem, hogy a fiút Giorginak hívják. A boltban egyébként a világ sok részéről származó tea volt, meg régi, még szovjet időből származó teásdobozok is. Olyan is volt közöttük, amelyhez nagyon hasonló az otthoni teásdoboz-készletemben is van. Giorgi elmondta, hogy a tea, amit vettem, a saját, biomódszereket használó ültetvényükön termett Grúzia nyugati részén. Kár, hogy nem tudunk elmenni oda, egyszer szívesen megnéznék egy ilyen ültetvényt.

Ezután még sétálgattunk egy kicsit a belvárosban. Egy ajándékboltokkal teli utcán találtunk olyan üzletet is, ahol voltak grúz teák. Ekkor tudtam meg, hogy zöld teát is készítenek Grúziában. Ebből is vettem egy dobozzal, ezúttal sokkal elitebb csomagolásban, fadobozban. A fadoboz hátuljáról megtudtam, hogy a teát Shota Bizadze termesztette, és még az is ott volt, hogy ő 2011 óta foglalkozik teaárusítással. Lehet, hogy a boltjában kellett volna zöld teáról is kérdeznem? Valahogy nekem annyira természetes volt eddig, hogy a zöld tea kína és japán sajátsága. Thaiföldi és vietnami teából ittam már oolongot (ezt a zöld teával ellentétben egy kicsit fermentálják, de nem annyira, mint a fekete teát), de a világ többi részéről eddig még mindig csak fekete teát láttam. Otthon megkóstolom majd.

A belvárosból kivételesen nem busszal, hanem metróval mentünk vissza a szállodába. Ez a metró − aligha váratlanul − szovjet stílusú: jó mélyen van a föld alatt. Azt hallottam, hogy azért tervezték ilyenre (a budapesti 2-es és 3-as metrót is), hogy nukleáris háború alatt több százezer embernek lehessen óvóhely. El is gondoltam a dolgot: mondjuk Budapest lakosságának jelentős része túlél egy atomtámadást, de fenn a város teljesen elpusztul. Kinek lesz kedve feljönni? A metróval kapcsolatos furcsaság volt még, hogy a kocsikban semmiféle információ nem volt Tbiliszi közlekedési hálózatáról, még a metróvonalakról sem.

Este a vacsoránál néhány amerikai kollégához csatlakoztunk. Beszélgettünk is velük vagy másfél órát. Elvileg ma a mentorok számára ’happy hour’ lesz. Ez persze alkoholfogyasztást jelent, így számomra a legkevésbé sem vonzó. Arról nem is beszélve, hogy holnap felügyelnünk kell majd az írásbeli fordulón, s ez elég korai kelést jelent.

A lap tetejére...

5. nap (2016.07.28.)

Ma reggel kilenctől kezdődött az elméleti forduló. A tudományos bizottságból néhányan felügyeltünk, elvileg értünk fél nyolcra kellett volna jönnie a busznak. Ez egy kicsit lazára sikerült, valójában negyed kilenckor indultunk. Az összes kész feladatlapot is mi vittük magunkkal.

Már reggelinél hallottam, hogy egy eleinte lázat, majd később hasmenést okozó vírus az olimpia résztvevőiből sokaknak problémát okozott. Szerencsére egy szűk nap alatt mindenkinél elmúltak a tünetek, de ennek volt olyan következménye is, hogy az elméleti fordulót 13-an csak délelőtt 11-kor kezdték reggel kilenc helyett. Ketten közülük reggel még kórházban voltak, de ők sem akarták elszalasztani a lehetőséget. A túlnyomó többségnek ez élete egyetlen diákolimpiája. Sajnos a teszt írása közben is akadt egyvalaki, aki belázasodott.

Én az 1-es számú teremben felügyeltem: itt 44 diáknak volt hely, ebből 42-t használtak. Montenegró valójában nem jött, de a döntés olyan későn született, hogy a diákjaiknak a helye megvolt. Az én termemből még egy örmény diák hiányzott, ő valószínűleg a 13 beteg egyike volt. A 42 diákból összesen hat volt lány: izraeli, indonéz, kínai, costa ricai, dán és litván. Úgy láttam, ez többé-kevésbé tükrözi a teljes olimpiára érvényes fiú-lány arányt is.

Ahogy már írtam, a diákok mind az anyanyelvükön kapják a feladatokat. Megoldáshoz viszont szükség esetén kérhetik az eredeti angol verziót. Ezt az én termemben hárman is megtették az első órában: a costa ricai, a ciprusi és a kínai csapat egy-egy tagja, érdekes módon pont egymás mögött ültek. A kínai kétszer is elkérte az eredetit. Később a holland, indonéz, horvát és moldáv diák is élt ezzel a lehetőséggel. Érdekes volt megfigyelni, hogy a finn diákon dán póló volt 2016-os évszámmal. Eltartott egy kis ideig, mire rájöttem, hogy ezen a 1st NChO felirat valószínűleg a Nordic Chemisty Olympiad kifejezést jelenti, az öt zászló pedig Dánia, Finnország, Svédország, Norvégia és Izland.

Ismétcsak feloldódott egy hírzárlat, most már írhatok az elméleti feladatokról is:

Az 1. feladat a nitrogén fluorvegyületeiről szólt, az NF₃ reakcióiról, az NF₄⁺ kation vegyületeiről, az N₂F₂ molekuláról volt benne szó, végül a legnehezebb részben az (NF₄)₂XeF₈ ionvegyületet kellett azonosítani.

A 2. feladat (ezt javítjuk majd Katával) a réz(I)oxid kristályszerkezetét és lehetséges előállítási módszereit járja körül. A végén viszonylag részletes elektrokémiai számításokat is kellett csinálni.

A 3. feladat a jodidionok koncentrációjának meghatározására volt kihegyezve klasszikus jodometriás, potenciometriás, majd egy kinetikai elven működő módszer felhasználásával. Ennek az utolsó részét igen ötletesnek gondoltam.

A 4. feladat kinetika volt: szerves anyagok oxidációja peroxodiszulfátionnal, majd gyógyszerhatóanyagok hidrolíziskinetikája. Ezt kicsit rutinszerűnek éreztem, bár a hidrolízis pH-függésének értelmezésénél volt benne ötlet, de ezt egy kicsit le kellett butítani azért, hogy középiskolás diákok számára is megválaszolható legyen a kérdés.

Az 5. feladat két ókori festékanyag, az egyiptomi kék és a kínai kék összetételének meghatározásáról szólt. Ezeket réztartalmú ásványokból, homokból és kalcium-karbonát vagy bárium-karbonát felhasználásával lehet készíteni, a különböző reakciókban megadott sztöchiometriai adatok alapján lehetett a képleteket meghatározni.

A maradék három feladat szerves kémia. A 6. egy Grúziában honos növényben megtalálható gyógyszerhatóanyag totálszintézisét járta körül, a szerkezet engem emlékeztetett a morfinéra. Itt különböző köztitermékeket és reakciópartnereket kellett azonosítani. Ennek a feladatnak a fordításából a horvát mentorok kihagyták az egyik ábrán a fontos reagenst: ezt az én termemben ülő diák vette észre. Ezután elmentem a csapat maradék három tagjához, és javítottam az ő feladatlapjukat is.

A 7. feladat nagyon hasonló volt, csak itt az Anzemet márkanéven árult gyógyszer szintéziséről volt szó. Meglehet, kábítószeres hangulatban voltam a feladat olvasásakor, de ennek a szerkezete meg a kokainéra emlékeztetett.

A nyolcadik, utolsó feladat egy cukorszármazék D-glükózból való szintézisének részleteire kérdezett rá. Itt értettem meg, mit nem szerettek a keddi mentorgyűlés által bevezetett módosításokból. Előfordult ugyanis, hogy a feladatok leírásából kiszedték az ott szereplő feleletválasztós kérdést, és azt csak a válaszlapra írták fel. Így aztán a feladatlap önmagában nem érthető meg. Szerintem pont így lett egy kicsit zavaros a feladat.

Az 1., 2. és 8. feladat szerzője magyar, a 3. és 6.-é amerikai, a 4.-é indiai, az 5.-é orosz, a 7.-é brit.

Az elméleti forduló befejezése után az egyetemen ebédeltünk, majd visszajöttünk a szállodába. Itt elkezdték fénymásolni a feladatlapokat, és amikor az első néhány ország megvolt, el is kezdtük a javítást. Ez most nagyon intenzív időszak lesz.

A lap tetejére...

6. nap (2016.07.29.)

Tegnap éjszakába nyúlóan feladatokat javítottunk, és a ma délelőtt is ezzel ment el. Igazából nem a diákok által írt példányokat javítjuk: mindegyikről csináltak két másolatot, az egyiket kaptuk mi, a tudományos bizottság feladatjavítói, a másikat pedig az adott ország kísérőtanárai. Az eredeti lapokat félreteszik, hogy ha bármi nem lenne egyértelmű a másolatokon, akkor az legyen a döntő.

Nem tudom, megfordult-e már a blogolvasó fejében az, hogy a javítás egy nemzetközi versenyen elég érdekes probléma. Már írtam róla, hogy mindenki az anyanyelvén kapja a feladatok és az anyanyelvén készíti a megoldást is. Létezik matematikai diákolimpia is, ott lényegében a kísérőtanárok megbíznak egymásban: például mindenki elhiszi a magyar tanároknak, hogy az ő diákjai eddig vagy addig jutottak a megoldásban. Kémiából más a helyzet: a feladatlapot kell úgy összeállítani, hogy ki lehessen javítani a nyelv ismerete nélkül is. A folyamatot három, még kijavításra váró dolgozattal szeretném illusztrálni: az első koreai, a második iráni, a harmadik pedig izraeli, így a blog olvasói közül valószínűleg kevesen értik meg a szöveget:

A kémiai képletek abszolút nemzetköziek, reakcióegyenleteket is latin betűkkel ír az egész tudományos világ. Emellett a számokat és latin betűkkel írt mértékegységeket is könnyű felismerni. Vagyis a feladatokat mind úgy kell megtervezni, hogy a diákok által beírandó válaszok csak ezekből álljanak. Lehet még persze feleletválasztós kérdéseket (A, B, C...) is feltenni, de ezzel az eszközzel nem érdemes túl sokat élni. A válaszokat mindig egy kijelölt téglalapba kell beírni. A fenti három példában a felül lévő téglalapban két lehetőség közül kellett választani, a középen lévő táblázat minden egyes sorába egy jelet tenni, illetve az alul lévő téglalapba az A és B betű után egy-egy számot beírni.

Ennek a szükség szülte diákolimpiai stílusnak az a következménye, hogy a legjobb, legtöbb kreativitást igénylő feladatokat gyakran nem is lehet ezen a versenyen feladni, mert nem lehet ehhez a stílushoz igazítani őket a lényeg elvesztése nélkül. Néha − kicsit humorosan, de korántsem teljesen komolytalanul − azt is szoktuk mondani, hogy egy diákolimpiai feladathoz a diák részletes megoldási útmutatót is kap. A teljes feladatsorban arra is kell ügyelni, hogy mindenkinek legyen valamennyi sikerélménye. Ez nem is olyan könnyű, mert a különböző országokból érkezők felkészültsége nagyon különböző. Esetleg előfordul az, hogy X országból érkező diák nevetségesen könnyűnek talál egy kérdést, amin az Y ország versenyzői keményen megizzadnak. Végül figyelni kell arra is, hogy a verseny tényleg kiválassza a legjobbakat, tehát legyen olyan feladat is, amelyet tíz-tizenöt diáknál több nem tud lényegében jól megoldani. Ha ezt a kritériumot nem teljesíti egy feladatsor, akkor fordul elő az, hogy egyetlen eltévesztett számjegy tíznél több helyezéssel vetheti vissza egy diák végeredményét.

Délután lazítottunk egy kicsit, majd segítettünk a pontok számítógépes fájlokba írásában. Este nyolctól a mentorok újabb tanácskozása kezdődött. Először a következő évek Nemzetközi Kémiai Diákolimpiáiról volt szó: jövőre Thaiföldön lesz, utána pedig az 50. olimpiát Csehország és Szlovákia rendezi közösen. 2019-ben Párizs, 2021-ben Oszaka lesz a helyszín, 2020-ra pedig még nincs végleges döntés. A tanácskozáson az olimpia vezetőtestületébe (Steering Committee) négy új tagot választottak. Más is történt még késő este, de erről majd holnap írok.

A lap tetejére...

7. nap (2016.07.30.)

A mai nap egyetlen programpontja az arbitrálás volt. Sajnos nem tudok jobb magyar szót mondani a folyamatra, egymás között is mindig így nevezzük. A dolog lényege az, hogy − miután a feladatlapokat a tudományos bizottság tagjai is javítják, illetve minden egyes ország mentorai kijavítják a saját diákjaik munkáját − a két független javítás után meg kell egyeznünk abban, hogy hány pontot is ér egy-egy megoldás. Ennek már régóta finomított módszere van. A mentorok megkapják a tudományos bizottság által javasolt pontszámokat. Ezeket összehasonlítják a sajátjaikkal, s ha nem értenek egyet, akkor feladatonként néhány percet egyezkedhet a két fél.

Az idén először arra kérték a mentorokat, hogy a tudományos bizottság által kiadott listán jelöljék be, hol szeretnének több pontot (kevesebbet természetesen senki nem akar ilyenkor). Ezek a lapok nagy részben tegnap röviddel éjfél előtt kerültek vissza hozzánk. El is kezdtük nézegetni a pontokat/feladatokat, de hajnal egy óra előtt nem sokkal arra a belátásra jutottunk, hogy így nem lehet jelentősen rövidíteni a személyes találkozást. Így a szombat nagy részét ezek a beszélgetések vitték el. A hatvanhét ország hét csoportba volt beosztva, minden csapatnak volt egy nagyjából egyórás idősávja, amikor jöhettek egyeztetni. A mi feladatunknál az országok kb. fele elégedett volt azokkal az eredményekkel, amelyeket mi kihoztunk, itt a mentorok egyszerűen csak aláírják, hogy egyetértenek. Nagyjából ugyanennyi küldöttséggel beszélgettünk. Az esetek elég jelentős részében az a végeredmény, hogy még adunk egy-két pontot. Így aztán létrejönnek a végleges pontszámok.

Kilenctől délután ötig hét ilyen egyórás idősáv volt, de ebben viszonylag sok az üresjárat, amit a mi feladatunknál az is okozhatott, hogy eleve viszonylag jószívűen pontoztunk. Egyetlen olyan ország volt csak, amellyel a vitánk a tíz percet meghaladta. Volt egy olyan csapat is, akik pont az utolsó idősávba voltak beosztva, és minden feladatnál nagyon sokat vitatkoztak: nagyjából fél öttől majdnem hatig csak arra vártunk, hogy velük is beszéljünk.

Este nyolctól volt a mentorok negyedik gyűlése. Már tegnap este is volt arról szó, hogy a második gyakorlati feladatnál egy titrálás esetében három laborban a többitől jelentősen eltérő eredmények születtek. Tegnap este már szavaztak arról a mentorok, hogy ennek ellenére nem akarnak változtatni a feladaton. Mára részletesebb adatokat is kaptunk a problémákról. Erről már délelőtt is volt szó a tudományos bizottság tagjai között, s a versenyben résztvevők egyenlőségének fenntartására azt javasoltuk, hogy ezt a részfeladatot töröljék a végső eredményből. Elég hosszas vita következett, amelyhez sokan hozzászóltak, és néhányan különböző megoldási javaslatokkal is előálltak. Végül szavazásra tették fel a kérdést. Tegnap este összesen két ország szavazott arra, hogy változtatni kell a kiértékelésen a probléma miatt. Ma már tizenkettő értet egyet ezzel, de ez még mindig nagy kisebbség. Vagyis (legalább is az én értelmezésem szerint) a túlnyomó többséget nem érdekelte különösebben az, hogy igazságos legyen a verseny. Ez azért nem volt valami épületes.

Ezután az arbitrálás során egyeztetett pontokat utoljára még egyszer egyeztették a mentorok a szervezőkkel, majd következett az éremhatárok meghúzása. A szabályok szerint a diákok 8-12 %-a kap aranyérmet, 18-22 %-a ezüstöt, 28-32 %-a pedig bronzérmet, de a pontos éremhatárokat csak az eredmények ismeretében húzzák meg. Ennek nagyon is ésszerű oka van: ennyi résztvevőnél az egymás utáni helyezések között igen kicsi különbségek is előfordulnak, és azt senki nem akarja, hogy 0,01 %-ban különböző teljesítményekért a diákok különböző színű érmet kapjanak. Így olyan helyen kell meghúzni a határt, ahol két egymást követő diák között viszonylag nagy a különbség (mondjuk 0,1 %-nál többre így sem szabad gondolni). Persze az egészet úgy kell csinálni, hogy az abszolút pontszámok ismeretlenek maradjanak a mentorok számára, mert ha ezeket is látnák és felismernék a saját diákjaik teljesítményét, akkor a legnagyobb pontszámú ezüstérmest adó ország mentorai biztosan ragaszkodnának ahhoz, hogy eggyel több aranyérmet adjanak ki.

Természetesen így is az az érdeke mindenkinek, hogy minél több érem legyen, így aztán szinte soha nem fordul elő, hogy a résztvevők 11 %-ánál kevesebben kapnak aranyérmet. Az idén a számok: 264 résztvevőből 30-an (11,4 %) kapnak aranyérmet, 57-en (21,6 %) ezüstöt és 83-an (31,4 %) bronzot. Holnap, az eredményhirdetésen derül majd ki, kik is ezek.

A lap tetejére...

8. nap (2016.07.31.)

A mai nap délelőttje nagyon rövidre sikerült: fél tizenkettő volt, mire megreggeliztünk. A délután programja viszont igencsak sűrű volt: kettőkor indulás a záróünnepségre, amely háromtól negyed hatig tartott, aztán a díszvacsorára mentünk át, amelynek fél kilencre lett vége.

A záróünnepség persze díjátadó is volt egyben. Már tegnap este mondták, hogy nagyon pontosan kell kezdeni, mert ott lesz a grúz miniszterelnök is. Ez valóban így is volt, és ez azzal is járt, hogy a színházba bemenet biztonsági ellenőrzésen kellett átjutnunk. A csomagokat nem géppel, ha emberekkel, egyesével nézték át, a fényképezőgépeket mind bekapcsoltatták, de ez valahogy nem igazán tartotta fel a bejutást. Ugyanaz a miniszter is ott volt, aki a megnyitón beszédet mondott. Grúziai miniszterelnöke a nézőtéren ült a többiek között, kíséretet nem lehetett látni vele. Jó angolsággal mondott egy rövid beszédet az első zeneszám után, aztán még egy rövid idő elteltével a miniszterrel együtt távozott. Érdekes volt, hogy csak ő és a miniszter mentek ki ekkor a teremből, egyetlen biztonsági ember sem kísérte őket.

A műsor néhány ismert filmzenével kezdődött, a legelső közülük a Csillagok háborúja jellegzetes címzenéje volt. A két műsorvezető ugyanaz volt, mint egy hete a nyitóünnepségen. Néhány különböző zeneszám és rövid beszéd után elkezdték az érmek átadását: ez visszafelé megy, tehát utolsóként azt hívták a színpadra, aki a legjobb lett az egész versenyen. A négy magyar diák nagyon hasonló pontszámot ért el, mindannyian ezüstérmet szereztek. Az aranyérmeket a szokásosan jól szereplő országok vitték haza: Kína négyet, Oroszország hármat, Vietnam és India kettőt-kettőt. A legjobb diák azonban nem ezekből az országokból került ki, hanem Romániából.

A díjkiosztáson mindenki felvitte a színpadra a saját zászlaját, ha egy csoportban több diák is volt egy nemzetből, akkor ők közösen tartották a zászlót. A legnagyobb tapsot az a grúz diák kapta, aki országa történetének első érmét szerezte Kémiai Diákolimpián.

A záróünnepség után buszokkal mentünk a díszvacsora színhelyére, ez egy elegáns étterem volt a Mezőgazdasági Egyetem közelében. A teljes Magyarországról érkezett küldöttség egy asztalhoz került, így a diákokkal is beszélgettünk egy kicsit, miután gratuláltunk nekik. Vacsora közben a thaiföldi küldöttség bemutatott egy kedvcsináló videót a 2017-es rendezvényhez. Ezt egy kis nemzetközi barátkozás követte: megismertük például az izlandi csapat egyik diákját, aki egyébként magyar. A szülei akkor költöztek Reykjavíkba, amikor egy éves volt, minden iskoláját ott végezte el, illetve még mindig végzi. Ugyan az izlandi csapat tagja volt itt az olimpián, egyelőre még nem izlandi állampolgár (de rövidesen az lesz).

Az eredeti program szerint a díszvacsora este tízig tartott volna, de már jóval korábban indultak visszafelé a buszok. Nem bántam annyira nagyon, mert holnap már hajnali négy előtt indulunk a repülőtérre.

A lap tetejére...

9. nap (2016.08.01.)

Ha valaki kelt már hajnali háromkor azért, hogy elérjen egy repülőgépet, az aligha őrzi a legkellemesebb emlékei között az indulás tényét. Velünk már korábban is előfordult ilyesmi, de ez semmivel nem teszi könnyebbé a dolgot. Tíz perccel négy óra előtt volt a szállodánál a busz, amely kivitt bennünket a repülőtérre. Egészen pontosan nem egy, hanem két busz volt, mert sokaknak kezdődött igen korán a mai nap.

Amikor közel két hete megérkeztünk Tbiliszibe a repülőtérre, nem tűnt valami forgalmas helynek, délután négytől éjfélig tíznél is kevesebb járat érkezése volt kiírva a monitorokra. A kora reggeli órákban viszont legalább harminc gép indult valahova, ezek közül egyik volt a miénk Isztambulba. Mint kiderült, a Kémiai Diákolimpia igen intenzíven képviseltette magát ezen a járaton. Eleve tizenöten voltunk magyarok, a teljes cseh, szlovák és nigériai csapat és a tudományos bizottság két indiai tagja is ezzel a géppel utazott, összesen kb. negyvenen.

Sajnos nem volt alkalmam arra, hogy a Kaukázus magasabb részeit megnézzem Grúziában (pedig ez érdekelt volna), de a ma reggeli repülés egy picit kárpótolt, mert a gép jobb oldali ablakain át elég jól látszott a hegylánc. Aztán ahogy nyugat felé tartottunk, egyre távolodtak a magas hegyek. Isztambulba reggel nyolcra értünk, elég párás volt az idő, a tengert csak a leszállás előtt egy szűk perccel lehetett észrevenni alattunk.

Az átszállásra nagyon hosszú idő volt, csak délután háromkor indult a budapesti gép. A magyar küldöttség többi tagja ezalatt bement Isztambul belvárosába, de nekünk nem volt kedvünk hozzá. Még nincs két éve, hogy egy konferencia miatt egy szűk hetet voltunk itt, a legfőbb látnivalókat akkor megnéztük, a nagyvárosokat pedig eleve nem szeretem különösebben. Így aztán a repülőtéri ücsörgés tűnt a vonzóbb alternatívának. A tudományos bizottság két indiai tagja is ezt a megoldást választotta azzal a különbséggel, hogy az ő járatuk Mumbaiba csak este nyolckor indult. Persze az is lehet, hogy ők nem léphetnek be Törökországba vízum nélkül. A nigériaiakat is láttuk csendben várakozni, az ő gépük Lagosba egy órával a miénk előtt szállt fel.

A repülőtéren újabb eredményes teaexpedíciót vittünk véghez. Törökországban is termesztenek teát, ezt már korábbról is elég jól tudtam. Találtunk is egy üzletet, amely török termékekre specializálódott, itt volt tea is. Mi több, a korábbi emlékeimhez képest jóval nagyobb volt a kínálat: fekete teából itt is csinálnak már Earl Grey ízesítésűt, és török zöld teát is lehetett kapni. Vettünk is egy doboz fekete és egy doboz zöld teát.

Egy órával a járatindulás előtt találkoztunk a magyar küldöttség többi részével. Ők is azt tapasztalták, mint két hete az Angliából érkező kollégáink: turista alig van a városban, ezért mindenhová könnyű bejutni. Egy egész pici késéssel szálltunk le Budapesten. Itt a csomagfelvételkor még akadt kellemetlen meglepetés: a nagyobbik bőröndünk nem érkezett meg. A jelek szerint Isztambulban maradt. Most van egy ígéretünk arra, hogy holnap vagy holnapután kézbesítik majd nekünk Debrecenbe.

A beszámolóm lezárásaként jó lett volna valami elegáns és mélyen szántó gondolatot találni. Úgy látszik, ez vagy eleve nem erősségem, vagy a hajnali kelés viselt meg nagyon, mert nem sikerült. Nem mindennapi dolog Kémiai Diákolimpián részt venni: ezt eddig is tudtam, és ezután sem változik a véleményem. Köszönöm, ha valaki időnként követte a napi írásaimat.

Utólagos kiegészítés: A bőröndünk egyébként két nappal utánunk érkezett meg.

2016.07.19.-2015.08.01.