ScienceBits

Az MTA doktori védések nyilvános „vitájáról”

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Egy korábbi írásomban már véleményt mondtam az MTA doktori értekezések korlátozott társadalmi hasznáról. November 3-án tartották Gáspár Attila kollégám értekezésének nyilvános vitáját, ezért helyénvalónak érzem, hogy ha magáról a vitáról is leírom egyébként már elég régen változatlan gondolataimat.

A védés helyszíne különleges volt, legalább is számomra. Nem gondoltam, hogy a Magyar Tudományos Akadémiának Budán a Várban is van épülete, azt pedig még kevésbé, hogy ott MTA doktori védéseket is tartanak. Az épület címe Országház utca 28., a terem neve pedig Díszterem - valóban rá is szolgál erre.

Egy MTA doktori értekezés nyilvános vitája igen szigorúan szabott forgatókönyv szerint megy. Először a jelölt kb. húsz perces előadásban ismerteti legfontosabb eredményeit, majd a három bíráló olvassa fel véleményét, egyenként általában tizenöt-huszonöt perc alatt. Ezután a jelölt mondja el az előzetesen írásban megakapott bírálatokban lévő kérdésekre adott válaszait. A következő körben a bizottság tagjai és a jelenlévők tehetnek fel kérdéseket. Ezekre nem azonnal, hanem utólag, az összes kérdés elhangzása után kell válaszolni.

A saját védésemen (2013-ban) az előre le nem írt kérdések is megelőzték a bírálatokra adott válaszaimat, ez még rosszabb volt. A hallgatóságnak nem különösebben könnyen követhető az, hogy a kérdés és a rá adott válasz között időnként akár egy óránál is több idő telik el - ki emlékszik még a kérdésre ennyi idő után? Arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi forgatókönyv a legkevésbé sem emlékeztet engem vitára: a vitában érveknek és ellenérveknek kellene elhangozniuk gyorsan és logikus sorrendben − ehhez képest még az is korlátozott, hogy a kérdést feltevő személynek egyetlen viszontválaszra van joga. A vita egyébként a tudomány igen fontos része; ezekkel a merev formalitásokkal és korlátozásokkal pont az egész haszna vész el.

A jelöltnek is könnyebb lenne, ha minden kérdésre azonnal válaszolhatna. Az írásban előre megkapott bírálatoknál általában nem nagy ügy a válasz, mert azt egyébként is le kell írni előre, de a csak élőszóban elhangzó kérdéseknél elég komolyan kell jegyzetelni ahhoz, hogy értelmesen lehessen rájuk válaszolni egy óra múlva. Persze a jelölt csak egyetlen ember a teremben ilyenkor, s ráadásul éppen neki kell bizonyítania rátermettségét: igazából az ilyen művitával szembeni fő ellenérzésem az, hogy a hallgatóság számára egyszerre követhetetlen, unalmas és haszontalan.

A Debreceni Egyetemen volt már olyan doktori védés, ahol a bíráló még a véleményének a felolvasását is megszakította azért, hogy a jelölt a bírálatban éppen elhangzó kérdésre válaszolni tudjon, de persze ez csak egyetlen alkalom volt (de ott következetesen így ment végig a vita). Az viszont már elég általánossá vált az utóbbi időben, hogy az élőszóban elhangzó kérdésekre a választ azonnal várják. Vajon minek kell(ene) történnie ahhoz az Akadémián, hogy a vita ott is ezt a gyakorlatot kövesse?

2015.11.03.