Könnyen emészthető, humoros tudomány. A 2014-es IgNobel-díjakról

MAGYAR KÉMIKUSOK LAPJA

2014. szeptember 18-án a Harvard Egyetem Sanders-termében huszonnegyedik alkalommal adták át a mulatságos vagy haszontalannak látszó felfedezésekért járó IgNobel-díjakat. Az ünnepség videofelvétele a mostanra már kialakult szokásoknak megfelelően teljes egészében megtekinthető az Interneten.

Az ünnepségre minden díjazott a saját költségén utazik, s ott valódi Nobel-díjasoktól vehetik át az elismerést: tavaly ezek Carol Greider (orvostudomány, 2009), Eric Maskin (közgazdaságtan, 2007), Rich Roberts (orvostudomány, 1993) és Frank Wilczek (fizika, 2004) voltak. A díjátadás már-már kötelezőnek tekintett elemei mind megvoltak: papírrepülő-hajigálás, a mindössze két szóból álló „Welcome, welcome” beszéd, s az idén is bemutattak egy minioperát, ezúttal „What's Eating You” címmel, Mozart zenéjét kölcsönvéve. Az utóbbi években mindig van a díjátadókon egy központi téma is, ez 2014-ben az élelmiszer volt.

Az ünnepségen a következő tudományos eredményeket, illetve megfigyeléseket díjazták:

  • Egy cipő és egy banánhéj, illetve a banánhéj és a talaj közötti súrlódási erőket összehasonlító tanulmányt (fizikai díj, cikk: Tribology Online 2012, 7, 147).
  • Olyan emberek gondolkozásának megértését célzó munka, akik egy pirítós felszínén Jézus arcát vélik felfedezni (idegtudományi díj, cikk: Cortex 2014, 53, 60).
  • Annak igazolása, hogy a későn lefekvő emberek általában narcisztikusabbak, manipulatívabbak és hajlamosabbak a pszichopata viselkedésre, mint a korán kelők (pszichológiai díj, cikk: Personality and Individual Differences 2013, 55, 538).
  • A macskák által a tulajdonosra gyakorolt mentális veszély tanulmányozása (közegészségügyi díj, cikk: PLoS ONE 2013, 8, e70585).
  • Annak bizonyítása, hogy a kutyák vizelés közben előszeretettel vesznek fel a Föld geomágneses vonalaival párhuzamos testtartást (biológiai díj, cikk: Frontiers in Zoology 2013, 10, 80).
  • Annak kimutatása, hogy egy erős lézerimpulzus által kiváltott fájdalomszintre különböző hatást gyakorol az, ha a kísérleti alany szép vagy ronda festményt szemlél a kísérlet közben (művészeti díj, cikk: Consciousness and Cognition 2008, 17, 1152).
  • A pácolt disznóhús terápiás hatásának felfedezése máshogy elállíthatatlan orrvérzések kezelésében (gyógyszertudományi díj, cikk: Annals of Otology, Rhinology and Laryngology 2011, 120, 732).
  • Annak vizsgálata, hogy a rénszarvasok hogyan reagálnak egy jegesmedvének álcázott ember látványára (sarkkutatási díj, cikk: Arctic, Antarctic, and Alpine Research 2012, 44, 483).
  • Újszülöttek bélsarából izolált tejsav kolbászkészítés közbeni, probiotikumként történő felhasználására tett javaslat (táplálkozástudományi díj, cikk: Food Microbiology 2014, 38, 303).

Ezeket a díjakat a cikkek szerzői a színpadon át is vették. Maga a díj a mellékelt fényképen látható: egy ételes tálca rögzített tányérral és evőeszközökkel.

Végül a közgazdasági díjat az Olasz Nemzeti Statisztikai Hivatal kapta azért a világszenzációt jelentő újításért, amely szerint a nemzeti össztermék kiszámításában a prostitúcióból, kábítószer-árusításból, csempészetből és más illegális tevékenységekből származó bevételeket is figyelembe vette. A hivatal részéről senki nem tudta − vagy nem akarta − átvenni a kitüntetést.

Ha valakinek esetleg hiányérzete lenne: a díj odaítélésről döntők alighanem megsejtették, hogy a Svéd Királyi Tudományos Akadémia a 2014-es valódi Nobel-díjat kémiának csak igen nagy jóindulattal nevezhető eredményekért adja majd, így ők egyszerűbb megoldást választottak: 2014-ben nem tudtak − vagy nem akartak − kémia IgNobel-díjat kiadni. Mulasztásukat az idei, jubileumi, 25. díjátadón, 2015. szeptember 17-én tehetik jóvá.

2015.09.08.


This template downloaded form free website templates