ScienceBits

Díszdoktoravatás Veszprémben: Kenso Soai

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

A Soai-reakcióról szóló szimpózium pénteki napján (szeptember 4-én) a program Kenso Soai díszdoktorrá avatása volt a Pannon Egyetemen. Felsőmocsoládról, a konferencia helyszínéről busz vitte a résztvevőket Veszprémbe. Mint kiderült, a Doctor Honoris Causa cím átadására az alkalom a Pannon Egyetem Mérnöki Karának tanévnyitója volt.

Egyetemi tanévnyitón emlékeim szerint utoljára 1992-ben voltam, amikor felvettek Debrecenbe, akkor még a Kossuth Lajos Tudományegyetemre, vagyis több mint két évtizede. Ez valamennyire véletlen is, de talán jól tükrözi azt a tényt, hogy nem vagyok valami nagy híve a formális ünnepségeknek. A veszprémi Mérnöki Kar egy-két oktatójától is hallottam azt a véleményt, hogy ez az esemény leginkább az újdonsült egyetemisták szüleinek fontos.

A tanévnyitó előtt egy elég érdekes párbeszéd akaratlan fültanúja voltam. Két, szervezői kitűzőt viselő, fiatalabb úr beszélt egy náluk tapasztaltabb hölggyel arról, hogy az elsőéves hallgatólányok egyikének az öltözete (szerintük) túlságosan is hiányos ahhoz, hogy kezet fogjon a reaktorral. A hölgy láthatóan egyfajta felettesük volt, s egyetlen oldalpillantással eldöntötte, hogy a ruha még elfogadható...

Az ünnepségen katonazenekar játszott, utólag megtudtam, hogy a veszprémi légierő-zenekar volt, s közreműködésükért nem kaptak honoráriumot: a felettesük egyszerűen kivezényelte őket. A Mérnöki Kar egyébként nem lebecsülendő méretű aulája talán egy kicsit szűkös is volt egy ilyen zenekarnak, szabad téren talán kellemesebb lett volna a zenéjük.

A tanévnyitó első órájában négy gyémánt- és negyven körüli aranydiplomást köszöntöttek, a Pannon Egyetem történetéből következően mindannyian vegyészmérnökök voltak. Egy szűk percben mindenkinek ismertették a szakmai életútját is. A díszdoktoravatás miatt ott lévő jó húsz nemzetközi, magyarul nem beszélő vendégnek ez minden bizonnyal dögunalom volt. Az életutakból néhány érdekes tény viszont megragadt bennem: az egyik gyémántdiplomás például 300 körüli szabadalom szerzője volt. Az aranydiplomások egyike (vegyészmérnök létére) tizenkét éven át dolgozott Balatonalmádi polgármestereként; egy másik díjazott egy, a rendszerváltás után felszámolt nagy állami vegyipari cég pénzügyi vezetője és egyben utolsó alkalmazottja volt; a névsorban utolsók egyike pedig a péti lőpor- és nitrogliceringyártást irányította: a szakértelmére nem kell jobb bizonyíték annál, hogy elérte a nyugdíjas kort.

Ezután jött Kenso Soai díszdoktorrá avatása. Röviden ismertették a tudományos pályafutását és érdemeit, majd a rektor és a dékán egyesült erővel átadták neki az oklevelet. Ez a rész angolul folyt, de a díjazottnak nem kellett megszólalnia.

Az utolsó bő félórában hallgatói kitüntetéseket adtak át, illetve az elsőévesek mindannyian kezet foghattak a rektorral és a dékánnal, akik emiatt jó sokszor mondták el a „polgárrá fogadom” szókapcsolatot. Az elnökség be-, illetve kivonulása alatt a katonazenekar a Gaudeamus igitur kezdetű dalt játszotta, ami kicsit furcsa volt, mert ez nekem jellemzően ballagási dal.

Ha a külföldi vendégek számára az ünnepség tömény unalom is volt, a rektor kellemes ebéddel kárpótolta őket. Ezen már a veszprémi kémiaoktatók jelentős része is részt vett. A rektorról kiderült, hogy a nevemhez azonnal a Száz kémiai mítosz című könyvet kapcsolja, noha szinte biztos vagyok benne, hogy még soha nem találkoztunk személyesen. Nem állítom, hogy ez az asszociáció rosszul esett volna, sőt...

Kettőtől Kenso Soai szűk egy órás előadást tartott kutatásairól, igazi japános udvariassággal megemlítette a témakörben más kutatók által elért jelentősebb eredményeket is, s rólam sem feledkezett meg. Ezután hat helyi kutató mutatta be saját területét néhány percben. A rendezvény négy óra körül ért véget, legalább is Veszprémet ekkor hagytuk el.

Nem mentünk nagyon messzire, Tihanyban hosszabb megállót tartottunk. Megnéztük az apátsági templomot (kívülről), majd a mellette lévő kávézót (ezt eléggé belülről); ennek a teraszáról igen szép kilátás nyílt a Balaton keleti részére. Itt rengeteg fénykép készült. A 2010-es rendezvényen készítettek olyan fotót, amelynek a címe „Kenso Soai és én” is lehetne (a Természet Világában a Soai-reakcióról írt cikkemben bárki megtekintheti a képet); ezúttal sem hagytam ki az alkalmat. Kora este, már majdnem napnyugtakor szeltük át komppal a Balatont, majd visszatértünk Felsőmocsoládra.

2015.09.04.