A periódusos rendszerről a Multiverzumban

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Augusztus utolsó hetében váratlan médiafeladatom akadt: a Magyar Kémikusok Egyesületének ügyvezető igazgatója hívott azzal, hogy az M5 csatornán a periódusos rendszerről kellene beszélni egy kicsit. 2019-ben, a periódusos rendszer évében elég sok előadást tartottam erről, így most is engem talált meg a feladat.

Mint kiderült, az M5-ön új részekkel vasárnap délutánonként jelentkező Multiverzum című műsor készített mindenféle rendszerekről egy adást, és ebben akartak néhány percet a periódusos rendszerről is forgatni. A Magyar Televíziónak Pécsett is van stábja, ők jöttek el hozzám a Természettudományi Kar épületébe. Egy szűk órán át forgattunk, ebből vagy húsz percet beszéltem, illetve mutattam nekik egy pár különböző periódusos rendszert. Persze azt már akkor is tudtam, hogy ebből elég rövid anyag megy majd le a tévében.

Előre megtudtam, hogy szeptember 19-én megy majd adásba ez a rész, úgyhogy aznap délután kivételesen élőben néztem az M5-öt. A Multiverzum egy adása általában négy-öt önálló, kb. ötperces blokkból áll, aznap éppen mi kaptuk az első ilyet. Megmértem: az én szavaimat 63 másodpercig lehet hallani. Azt már a forgatáskor is tudtam, hogy nem egyedül hozzám jöttek ebben a témában, az adásból derült ki, hogy a másik nyilatkozó tudós Kiss László volt: ő kapta az év ismeretterjesztő tudósa kitüntetést augusztus végén, ahogy arról ezen a blogon be is számoltam. Ő egy olyan periódusos rendszert mutatott be, amelyben az elemek a keletkezésükhöz vezető magreakciók alapján voltak csoportosítva; ilyet még nem láttam korábban.

Aligha mondhatni azt, hogy bő egy perc a tévében nagy ügy egy olyan világban, ahol magyar nyelvű tévécsatornából is van vagy száz és mindegyik éjjel-nappal ad valamit. De azért mégiscsak egy csekély médiafigyelem a kémia számára: ezt nem szabad lebecsülni. Jó lenne, ha több jutna belőle.

2021.09.19.


Comment Box is loading comments...
This template downloaded form free website templates