Az MTA Kémiai Osztályának elektronikus ülése 2020 júniusában

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

2020. június 16. történelmi nap volt az Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Osztályának életében: ekkor volt először elektronikus osztályülés. Tulajdonképpen túlságosan sok megtárgyalni való nem volt, de a tanácskozás még így is nagyon átfedett az egy órával később kezdődő közgyűlési előadásokkal.

Előtte a Kémiai Doktori Bizottság már tartott ilyen ülést, és más akadémiai testületek is újrakezdték a munkát elektronikus módszerekkel. Talán emiatt is nem volt lényegi technikai probléma a szervezéssel. Ez a korábbi ülés márcsak ezért is fontos volt, mert a végeredményt az Osztályülésnek is jóvá kellett hagynia, ez meg is történt.

Kitüntetés-javaslatokról kellett még szavazni: az Eötvös József Koszorúra kettő, a 2021. évi Széchenyi-díjra egyetlen jelölés érkezett. Az utóbbiról természetesen nem volt vita, az előbbiről viszont viszonylag szoros volt a szavazatarány. Azonban az ülés alatt végzett elektronikus szavazás nem számított határozatnak, ehhez az Osztályülés után az Akadémia elektronikus választási rendszerébe is be kellett lépni.

Volt viszont egy kellemetlen meglepetés is: márciusban tanácskozás nélkül hoztunk határozatot a könyvek és folyóiratok támogatásáról, itt a jelek szerint jelentősen lecsökkent a felhasználható keret, mert a négy pályázó könyvből csak az első kettőnek jutott támogatás, a harmadik és negyedik helyen állókról majd az újonnan megválasztandó elnök dönt saját, elnöki keretének a felhasználásával.

Az ülés váratlan hosszát elsősorban az okozhatta, hogy a résztvevők közül sokan már régóta nem találkoztak egymással még online sem. Az ülés rendezéséhez szigorú szabályokat hozott az Akadémia: elvileg mindenkinek ki kell jelentenie, hogy illetéktelen nem nézi és hallgatja a tanácskozást nála. Erre valaki megjegyezte, hogy az unokája időnként bejöhet a szobába. Az elnök válasza az volt, hogy ő nem is illetéktelen…

2020.06.16.


This template downloaded form free website templates