Akadémiai elzárkózás

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Mint arról a Magyar Tudományos Akadémia körüzenetben értesített engem és minden más közgyűlési képviselőt, 2020. február 17-től az MTA székházában beléptető rendszer működik. Ennek a lényege az, hogy a szabad bejárás megszűnt az épületbe. Nekem a közgyűlési képviselői igazolványom állandó belépőt is jelent, de akinek nincs ilyen, annak a portán kell majd vendégkártyát kérnie, s ehhez – gondolom – a személyazonosságát is igazolnia kell.

Ilyen rendszer egyébként sok magántulajdonú és közintézményben is működik mindenfelé, így az Akadémia Nádor utcai titkárságán is, de abban azért van némi áthallás, hogy pont a magyar tudomány jelképében is felszerelték ezeket a kapukat. Nehéz nem azt látni benne, hogy a Magyar Tudományos Akadémia – és így a tudósok – elzárkóznak a társadalomtól.

Ezzel én nagyon-nagyon nem értek egyet. Nekem az tetszene, ha az MTA Székháza egyfajta tudomány temploma lenne – a templomokba pedig többnyire bárki szabadon bemehet. Egyébként az MTA Székház lényegi funkcióját a benne lévő rendezvényszervezési lehetőségek adják: Díszterem, Nagyterem, Felolvasóterem, Kisterem, Képesterem. A Kupolaterem már jó ideje le van zárva, mert valahol a megközelítési úton már nagyon rossz az épület állapota. És van még jó néhány kisebb terem is, amelynek a nevét sem tudom felidézni, illetve az alagsorban van egy olyan terem (talán Krúdyról nevezték el), amit eddig semmi más célra nem láttam használni, csak állófogadásra. Tehát ez mind-mind jelentős közönséget is váró rendezvények helyszínének készült. A beléptető rendszer üzembe helyezése szerintem azt üzeni, hogy ilyesmit ezentúl még kevésbé akar az Akadémia.

Március 31-re szervezek egy, a tavalyi periódusos rendszeres előadáshoz hasonló rendezvényt középiskolás diákok számára a Díszterembe. A terem maximális befogadóképességét (320 fő a felső határ) ezentúl komolyabban veszik, ami szerintem már önmagában sem jó hír. A Kommunikációs Főosztály azt mondta, hogy ha egy ilyen rendezvényre nagy közönség várható, akkor előzetes, csoportos regisztrációval megoldják, hogy gördülékeny legyen az épületbe való bejutás. Elég jelentősem kétségeim vannak efelől. Egy jó hír van csak: március 31-ig még több mint egy hónap van hátra; tehát addigra hátha megtanulják, hogyan kell nagyobb közönséget az épületbe engedni ésszerű idő alatt.

2020.02.17.


This template downloaded form free website templates