Az MTA Kémiai Osztályának ülése 2017 decemberében

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Az utóbbi időben elég rendszeresen elmegyek az osztályülésekre; az idén egyedül a januárit hagytam ki. Az év végi ünnepekre való tekintettel a decemberi összejövetelt a hónap második hetében tartották.

Már az októberi ülés emlékeztetőjének egyébként teljesen rutinszerű elfogadásában volt számomra egy kis fennakadás. Ugyanis olyasmi is szerepelt az emlékeztetőben, amire én nemcsak hogy nem emlékeztem, hanem határozottan úgy emlékeztem, hogy nem az történt, amit a beszámoló írt. Mindez már vagy két héttel az ülés előtt kiderült, mert a szakreferens írt nekem azzal, hogy októberben az osztály megszavazta, hogy jelöljenek a Közoktatási Elnöki Bizottság tagjai közé (ez nemrég jött létre az MTA-n). Ezt nagyon-nagyon furcsálltam, mert én úgy tudtam, hogy „csak” egy közoktatással foglalkozó bizottságot hoztam létre a Kémiai Osztályon belül. Az osztályüléseken egyébként még jegyzetelek is a telefonomba, és a jegyzeteimet az emlékeztetővel összehasonlítva jöttem rá, hogy ennél a napirendi pontnál valami furcsa dolog történt: én ugyanis azt írtam le, hogy a Közoktatási Elnöki Bizottság kémikus tagját is beszavazták az általam vezetett bizottságba. Az osztályüléseken általában egy hosszú asztalnak az elnöktől lehető legtávolabbi végén ülök, így előfordulhat, hogy nem mindent hallok tisztán (bár van hangosítás), de ilyen félreértést én eddig nem gondoltam elképzelhetőnek.

Mindenestre a tény ilyen formában került a két résztvevő által hitelesített emlékeztetőbe, úgyhogy furcsa érzésekkel bár, de elfogadtam a dolgot. Egyébként semmi kifogásom nem lett volna a bizottsági tagság ellen, de még ha dilemmáztam volna is ilyesmin, az élet megoldotta a helyzetet, ugyanis a Közoktatási Elnöki Bizottság elnöke nem akart új tagot felvenni. Végül azzal zártam le magamban az ügyet, hogy még szerencse, hogy nem a harmadik világháborúról döntött a Kémiai Osztály…

Tavasszal nagy aggodalommal vették észre azt, hogy kémiából nagyon kevés MTA doktori eljárás van folyamatban. Őszre alaposan átrendeződött a helyzet: decemberben újabb négy pályázat elindításáról kellett vélemény mondani a szeptemberi öt új jelentkező után. Volt egy a pályázók közül, akit nem támogatott sem a Doktori Bizottság, sem az Osztály; ilyen nem történik túl gyakran.

A végén még szavaztunk két különböző kitüntetés-jelölésről. Mindkettőnél csak egyetlen javaslat érkezett, így vita egyáltalán nem is volt. Az ülést pezsgős koccintás zárta – ebből én szokás szerint (önként) kimaradtam.

2017.12.12.


This template downloaded form free website templates