ScienceBits

A Galilei-múzeum

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Firenzében az EuropaCat2017 tudományos konferenciától függetlenül is elég sok látnivaló akad. Mint rájöttem, ezek koncentrációja az általam ismert városok közül feltehetően éppen itt a legnagyobb: szerintem két hetet is simán el lehetne tölteni úgy, hogy az ember folyamatosan valami szépet és híreset néz, de közben soha nincs harmin perc sétánál messzebb a szálláshelyétől. Persze emiatt ahhoz is hozzá kell szokni, hogy mindenhol rengeteg turista van és időnként a nevezetesebb helyekre való bejutáshoz elég sokat kell várni.

Ebben a bejegyzésben a Galileo Galileiről elnevezett tudományos múzeumról szeretnék írni. Ez Firenze központjában, az Arno folyó partján van, az épület szomszédos az Uffizi képtárral. Itt sem várni nem kell a bejutáshoz, sem nagy turistaáradatra nem kell számítani: minden bizonnyal Firenze egyik legcsendesebb közintézménye lehet. A látogatásunk keddre esett, amikor a múzeum már délután egykor bezárt, de ez egyáltalán nem hagyott hiányérzetet bennem; amúgy is nagyjából három óra alatt telítődni szoktam a látványosságokkal, bármilyen nevezetesek is legyenek (ezt a hatást – szégyen, nem szégyen – az Uffiziben is tapasztaltam magamon).

A Galilei-múzeumot nem Galileo Galilei házaként vagy élettörténetének bemutatásaként kell elképzelni: a XVI-XVII. században használatos természettudományos eszközök vannak itt kiállítva. A névadó azért Galilei, mert ő nagyrészt Firenzében élt és dolgozott – noha egyébként a nem túl távoli Pisa városában született. Persze, ha már ez a helyzet, akkor az általa kifejlesztett eszközök közül is sok látható a gyűjteményben, illetve a nevezetes kísérleteinek (például a szabadesés tanulmányozása) is meg lehet találni a részletes magyarázatát.

A múzeum három emeletet foglal el, a kiállítások zöme az elsőn és a másodikon van. A berendezés nagyrészt tematikus, kisebb részben időrendi. Láttunk hatalmas földgömböket és elég meglepő tájolású világtérképeket; a tengeri navigációhoz egykor használt – eleinte kevésbé, majd később többé kifinomult – műszereket; órákat, barométereket és még számtalan más eszközt. Galilei a csillagászati felfedezéseiről is nagyon nevezetese, így aztán a távcsőgyűjtemény is elég nagy volt. Érdekes dolog, hogy a modern távcsövekben általában az átmérő az alapvető fontosságú adat (minél nagyobb, annál több fényt tud gyűjteni); az itt kiállított, régi távcsövek viszont általában viszonlag kesekenyek, de nagyon hosszúak voltak. Gondolom, a méretet elsősorban a lencsék sajátságai szabhatták meg, tükrös távcsőre nem is nagyon emlékszem a múzeum anyagában.

Az már régi megyfigyelésem, hogy a kémia a természettudományos múzeumokban nem szokott túl nagy hangsúlyt kapni; ez így volt itt is. Láttunk egy kémiai kísérletekhez összeállított speciális asztalt mindenféle eszközzel, illetve volt egyetlen szoba a nagyjából huszonöt között, amelyet kimondottan kémiai kísérletezőeszközökkel raktak tele. Itt láttunk egy olyan affinitástáblázatot is, amelynek a létezéséről korábban még soha nem is hallottam.

Galilei síremléke egyébként alig tíz perc séta a múzeumtól: a Santa Croce templom ad neki helyet. A közelében van Enrico Fermi (az első atomreaktor tervezője), Guglielmo Marconi (a rádió feltalálója) és Antonio Meucci (az első telefon készítője) emléktáblája. Fermi két évig tanított a firenzei egyetemen, Marconi korábban ott tanult, Meucci pedig Firenzében született és közel harmincéves koráig ott is élt.

2017.08.29.