A Juhari Zsuzsanna-díj

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Májusban nemcsak az Akadémián volt Közgyűlés, hanem a Tudományos Újságírók Klubjában is. Ez utóbbin is elnökséget választottak. Alig két hónapos klubtagsági múltam ellenére már beválasztottak a kilenc tag közé, majd később az elnökség első ülésén tudományos alelnök lettem. Ilyen minőségemben első lényegi feladatom az volt, hogy vezessem a Juhari Zsuzsanna emlékére meghirdetett blogdíj zsűrijét.

Juhari Zsuzsanna az Élet és Tudomány szerkesztője volt. Régészet-paleoantropológia-művészet tematikájú blogot írt, amely mind a mai napig olvasható az Interneten. Ezen az utolsó saját bejegyzésének a dátuma 2015. július 5. Sajnos súlyos, gyors lefolyású betegség támadta meg, s augusztusban gyermekei már halálhírét tették közzé a blogon. Blogját olyan elkötelezettséggel és energiaráfordítással írta, hogy a Tudományos Újságírók Klubja 2016-ban blogdíjat alapított az emlékére, amelyet az idén másodszor is meghirdettek.

Az idén a zsűri munkájában Juhari Zsuzsanna két gyermeke, Székely Flóra és Székely Kristóf, valamint az Élet és Tudomány szerkesztője, Pásztor Balázs vett még részt, a Tudományos Újságírók Klubjának két alelnökével (Kapitány Katalin és Dürr János) pedig folyamatosan minden információt megosztottunk. Személyesen egyszer sem találkoztunk, mindent kapcsolattartás e-mail-ben történt.

Szerintem egy ilyen díj odaítélésénél még az objektivitás látszatát sem lenne könnyű kelteni, többek között azért sem, mert nincs recept arra, hogy milyen a jó blog (ha létezne ilyen, akkor melyik blogíró nem követné vajon?) Így aztán persze a döntés elsősorban ízlés kérdése, amelyet néhány tényszerű körülmény (a blogbejegyzések gyakorisága, a blog kifelé látható olvasótábora) befolyásolhat. Végül több tucatnyi üzenetváltás után egyhangú döntésre jutottunk: az ide díjat a Ritkán látható történelem blog kapta, Molnár V. Attila kutatói blogja pedig különdíjat kapott. Elismerő oklevelet is átadtunk a Dunai Szigetek, Passport, Farkasszem, Szabad tüdős természetbúvár, Contrapasso és a Kugi blogoknak.

Az ünnepélyes díjátadó a TIT székházában volt Budapesten a Bródy Sándor utcában, Juhari Zsuzsanna születésnapja előtt egy nappal, június 21-én.

Az ünnepségen többen is köszöntötték a megjelenteket, de a leghosszabban nekem kellett beszélnem: értékeltem a beérkezett pályázatokat. Ennek részeként szerét ejtettem annak is, hogy elmondjam a blog szó eredetét (a weblog-ból rövidült 1999-ben), illetve megemlítsem a kedvenc magyar bloggeremet, aki egy magyar vizsla: Demény, a kötsög (bár az utóbbi hónapokban a jelek szerint kifogyott a mondanivalóból). Aztán persze méltattam a két díjnyertes blogot és saját kezűleg át is adtam a díjakat és okleveleket. Eközben egy elég kellemetlen bakit is vétettem: a szabadtudostermeszetbuvar.blog.hu oklevélre csak az URL-lel írták rá a nevet, és nekem ezt sikerült „Szabad tudós természetbúvár”-nak felolvasnom a tényleges „Szabad tüdős természetbúvár” helyett. Hiába, szakmai ártalom...

Végül minden díjazottat megkértem arra, hogy mondják el, miért kezdtek blogot írni. Úgy érzem, ezt mindannyian szívesen mesélték el, és így sem nyúlt túl hosszúra az ünnepség, amelyet pezsgős koccintás zárt.

2017.06.21.


This template downloaded form free website templates