Akadémiai születésnap

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

November harmadika a Magyar Tudományos Akadémia születésnapja. Bizonyára sokan hallották már a történetet, hogy a pozsonyi országgyűlésen Széchenyi István gróf birtokainak egy évi jövedelmét ajánlotta fel egy magyar tudós társulat létrehozásának támogatására. A történetírás szerint mindezt a következő szavak kíséretében tette:

„Nekem itt szavam nincs. Nem vagyok tagja a követek házának. De birtokos vagyok; és ha feláll oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejtse, mely avval segítse elő honosainknak magyar neveltetését, jószágomnak egy évi jövedelmét feláldozom reá.”

Mindez 1821. november 3-án történt, vagyis idén a 191. születésnapját ünnepli az Akadémia. A 191 nagyon szép szám, mert a saját születési évszámomhoz (1973) hasonlóan prímszám.

Az Akadémia egyébként megadja a módját az ünneplésnek: minden év novemberében van a tudomány ünnepe, ennek az ürügyén pedig elég sok rendezvényt szerveznek országszerte. Egy ilyenen én is tartok majd előadást: november 22-én az MTA Miskolci Területi Bizottsága tart „Oknyomozó tudomány: A víz – az emberiség bölcsője és éltetője” címmel összejövetelt, amelyen 20 percet fogok beszélni. Az előadásom címe: „A víz: egy hétköznapi folyadék kivételes tulajdonságai”. A vízről egyébként régebben, a Mai Molekulatudomány Mindenkinek egyetemi választható kurzusomon önálló másfél órás előadásokat tartottam, az ottani anyagot rövidítem majd le.

November 3-án is éppen akadémiai rendezvényen voltam, de ezt éppenséggel én szerveztem: a Reakciókinetikai és Fotokémiai Munkabizottság szokásos ülése volt a Mátraházi Akadémiai Üdülőben. Előadást is tartottam (elméleti kinetikai témáról), de azért a születésnapot ebben is megemlítettem.

Nem kis meglepetésre az Akadémia a születésnap tiszteletére ajándékot is adott nekem. Tavaly novemberben adtunk be a Typotex kiadóval egy pályázatot arra, hogy a blogomon megjelent írásaimból könyvet szerkesszenek. Márciusban egy bizottsági ülés után azt az információt kaptam, hogy az MTA támogatni fogja a könyvkiadást. Májusban ezzel szemben az a hír érkezett (a márciusihoz hasonló, de azzal nem azonos informális csatornán), hogy még sincs pénz rá. Hivatalosnak mondható értesítést viszont egyszer sem kaptam. November 3-án este viszont elolvastam a Typotex kiadó főszerkesztőjének üzenetét, amelyben azt írta, hogy már a szerződés is készül a könyvről. Ha jól emlékszem, a feltételek között szerepelt az is, hogy 2016-ban meg kell jelennie a műnek. Ez nekem lehetetlenül szoros határidőnek tűnik, de a kézirat már júniusban kész volt, tehát most a Kiadónak kell bizonyítania, hogy tud egy kicsit varázsolni…

2016.11.03.


This template downloaded form free website templates