Tanítanék...

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Nem, ez az írás nem a középiskolai tanármozgalomról szól. Egyszerűen csak egy, a Debreceni Egyetemen megesett oktatási történetet szeretnék leírni.

Most már harmadik éve annak, hogy az őszi félévben csütörtök déltől egy óráig a Tüdőklinika épületében tartok angol nyelven általános kémia előadást. Időnként persze vannak kisebb-nagyobb fennakadások. Tavaly például az fordult elő, hogy odamentem órát tartani, a diákok is megérkeztek, de az órarendben egyébként egyértelműen kiírt óra ellenére is egy továbbképzést tartottak a tanteremben. A szomszéd szobában lévő titkárságon azt mondták erre, hogy ők nem is tudták, ki és mikor tart órát, a Gyógyszerésztudományi Karnak kellett volna gondoskodnia arról, hogy értesítsenek engem és póttermet találjanak. Az óra persze elmaradt.

Az idén szeptember 29-én azzal a hírrel fogadott a portás, hogy a teremben lévő kivetítő elromlott és a tikárságon érdeklődjek. Ott aligha én voltam az első „érdeklődő”, mert a hölgy kérdés nélkül védekező üzemmódba kapcsolt: ők elmondták a Gyógyszerésztudományi Kar Dékániájának, hogy ez a helyzet, nekik kellett volna jelezniük a problémát. Ha előre tudtam volna, akkor tudtam volna magammal hozni vetítőt, de a Kémiai Épület bő tíz perc séta egy irányban, s hozzászámolva a vetítőtaláláshoz, majd -beállításhoz szükséges időt is, negyed óránál több aligha jutott volna óratartásra. Ezt megtanácskoztam a hallgatókkal, s a krétás módszer mellett döntöttem. Ekkor derült ki, hogy kréta nincs a teremben. Újabb kör a titkárságon, ahol elmondták: nemcsak a teremben, az épületben sincs sehol (ilyen modern az oktatásunk). Így aztán az Internetről szerencsére letölthető előadásanyagot a hallgatók többsége a saját telefonján vagy tabletjén követte, s akiknek ilyen nem volt, azok az én számítógépem képernyőjét figyelték.

A titkárságon azért azzal bíztattak, hogy a vetítő már várhatóan aznap elkészül. Ebben persze nem igazán bíztam, különösen hétfőtől nem, amikor is valóban kaptam egy értesítést a problémáról a Gyógyszerésztudományi Kar Dékániájáról. A következő hét csütörtökén, október 6-án délelőtt meg is próbáltam felhívni a Tüdőklinika titkárságát. Többszöri próbálkozásomra sem vették fel a telefont. Elővigyázatosságból vittem magammal projektort, amit aztán valóban használnom is kellett. Egy hét alatt egyébként annyi előrelépés sem történt, hogy a pótvetítő(k) elhelyezését megoldották volna: végül az egyik padra raktam le, így aztán elég kedvezőtlen szögből sikerült kivetíteni a képet, amely így valamennyire torz is lett. De legalább volt képem...

2016.10.06.


This template downloaded form free website templates