ScienceBits

Pre-print a kémiában

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

A minap kaptam egy e-mail-üzenetet az Amerikai Kémiai Társaságtól, amelyben arról értesítettek, hogy pre-print szervert hoznak létre. A pre-print a modern publikáció egy olyan érdekes vonása, amelyhez a különböző tudományágak egészen máshogy állnak hozzá. A Reaction Kinetics, Mechanisms and Catalysis folyóiratnál magam is részt veszek a szerkesztői munkában, így ezek a kérdések nekem is fontosak.

Normál esetben egy új eredményeket tartalmazó tudományos közleményt a megírása után beküldenek egy folyóirathoz, amely eldönti azt, hogy publikálják-e. A döntéshez gyakran kérik külső szakemberek véleményét is, ezt hívják bírálati eljárásnak (angolul peer review). A cikk közlésének alapfeltétele az, hogy az abban szereplő eredmények valóban újak legyenek, vagyis korábbi közleményekben ne legyenek megtalálhatóak.

A pre-print azt jelenti, hogy a cikket még a folyóirathoz való beküldés előtt, kéziratként elküldik egy nyilvános adatbázisba, ahol bárki számára ingyen hozzáférhetővé válik. Az elsőként alapított ilyen adatbázis az ArXiv, mára 25 éves múltra tekint vissza, s elsősorban a fizikatudományokra koncentrál. Az ötletgazda, Paul Ginsparg akkoriban Los Alamosban dolgozott, 1999-ben új munkát talált a Cornell Egyetemen, s az adatbázis is vele költözött.

Az arXiv-re kerülő cikkek tehát nem mennek át bírálati eljáráson; ez csak később, a tudományos folyóiratoknál történik meg, s az adott cikk ott nyeri el végleges formáját. Ez persze azt is jelenti, hogy a folyóirathoz való beküldés időpontjában az eredmények már hozzáférhetők az adatbázisból, vagyis nem újak. Ennek ellenére - különösen fizikában és matematikában - a nagy tekintélyű folyóiratok túlnyomó többsége elfogadta ezt az állapotot.

A kémiában viszont mindeddig tartja magát az a felfogás, hogy a pre-print adatbázisba beküldött cikk már megjelent, vagyis újra nem publikálható. Ezért is érdekes, hogy a legrangosabb folyóiratokat kiadó Amerikai Kémiai Társaság (ACS) jelentette be pre-print szolgáltatás létrehozását (egyelőre ChemRxiv néven emlegetik). Már a bejelentésben is megtalálható az az információ, hogy az ACS által fenntartott 50 kémiai folyóiratnál a szerkesztők dönthetik el, hogyan viszonyulnak a pre-print-adatbázisokba már beküldött kéziratokhoz. A sajtóközlemény arra is kitért, hogy az ACS-nél 20 folyóiratnál fogadják el az eljárást. Ami persze azt is jelenti, hogy 30-nál nem. Az ACS legrangosabb folyóirata, a Journal of the American Chemical Society iránymutatása például ilyen:

„The Journal of the American Chemical Society considers for publication only original work that has not been previously published and is not under consideration for publication elsewhere. When submitting a manuscript, an author should inform the editor of any prior dissemination of the content in print or electronic format. This includes electronic posting of conference presentations, posters, and preprints on institutional repositories and any other Web sites. Any content that has been made publicly available, either in print or electronic format, and that contains a significant amount of new information, if made part of a submitted manuscript, may jeopardize the originality of the submission and may preclude consideration for publication.”

Ugyan a szöveg nem mondja ki nyíltan, hogy a pre-print-ként már elérhető cikkek nem küldhetők be, de az utolsó mondat alighanem minden épeszű kutatót visszatart majd bármi ilyesmitől.

Itt persze adódik a kérdés: ha az ACS saját zászlóshajója sem fogad el pre-print szerveren már megtalálható cikkeket, akkor miért gondolja jó ötletnek pre-print adatbázis fenntartását?

Azt megértem, hogy a különböző tudományágakban a publikációs szokások nagyon különbözőek. Hallottam olyan interjút, amelyben a Nature folyóiratnál dolgozó újságírók arról beszéltek, hogy az 1990-es években az arXiv-ba feltöltött cikkeket naponta megnézték, mert ez volt a leggyorsabb módja annak, hogy a jelentős új fizikai és csillagászati felfedezésekről mielőbb tudomást szerezzenek. Azt hiszem, ebben az is szerepet játszik, hogy ezeken a területeken a hatalmas költségű, rengeteg tudóst foglalkoztató kutatási irányok igen jelentősek. Így aztán a cikkek is minden bizonnyal rengeteg kézen átmennek írás közben, s ez már önmagában egyfajta minőségbiztosítást jelent, a leírtakat megcáfolni pedig általában borzasztó nehéz (pl. a CERN-ben végzett kísérleteket egyhamar senki nem fogja reprodukálni, de egy Jupiterhez küldött űrszonda megfigyeléseit sem lehet független forrásokból megerősíteni). Ezért ilyen jellegű munkák esetében a bírálati eljárás valóban nem látszik túlságosan fontosnak.

A kémiában viszont nem ez a helyzet: itt kis csoportok dolgoznak, a reprodukálásnak (amit egyébként a bírálóktól senki nem vár el) nincsenek ekkora akadályai. A saját szerkesztői gyakorlatomból azt is gyanítom, hogy ha a kémiatudomány is széles körben elfogadná ezt a publikációs modellt, akkor a pre-print szervereket igencsak megkérdőjelezhető színvonalú kéziratok tömkelege árasztaná el.

2016.08.17.