ScienceBits

Ezésez Géza, avagy Dévényi (Deutsch) Tibor

MAGYAR KÉMIKUSOK LAPJA, HÍRESEK ÉS KÉMIKUSOK

Ha létezik a tudományos kultuszregény műfaja, akkor az 1975-ben megjelent, Dr. Ezésez Géza karrierje című írás minden bizonnyal az egyetlen magyar nyelvű képviselője. Szerzője Dévényi Tibor (született Deutsch Tibor, 1927-2003), akinek csak a neve azonos a médiaszemélyiség Dévényi Tibi bácsiéval. A magyar tudományos-fantasztikus irodalom kedvelőinek valószínűleg nem hangzanak ismeretlenül az általa írt Pannónia űrbázis vagy Gamma-kommandó regények címei. Emellett, de talán korántsem mellékesen, Dévényi Tibor nemzetközi szinten is elismert biokémikus volt.

Dévényi (Deutsch) Tibor 1927. november 7-én született Budapesten. A Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett vegyészdiplomát 1949-ben. 1950-től 1985-ig a Magyar Tudományos Akadémia Biokémiai Intézetében (ennek neve 1978-ban Enzimológiai Intézetre változott) dolgozott, 1973-ban az aminosavak kutatása terén végzett tudományos munkáját Állami Díjjal ismerték el, amelyet Sajgó Mihállyal és Szabolcsi Gertruddal megosztva kapott. Dévényi Tibor, Elődi Pál, Keleti Tamás és Szabolcsi Gertrud a hatvanas évek közepére mindannyian megírták nagydoktori értekezésüket, amelyek közös kötetbe szerkesztve és kiegészítve 1969-ben az Akadémiai Kiadó gondozásában is megjelentek német nyelven (Strukturelle Grundlagen der biologischen Funktion der Proteine). Érdekesség, hogy az Enzimológiai Intézet vezetője hosszú időn át az a Straub F. Brunó (1914-1996) volt, akinek neve a legtöbb honfitársunk számára a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának utolsó elnökéként (1988. június 29. - 1989. október 23.), vagyis Magyarország egykori államfőjeként lehet ismerős.

Dévényi írói munkásságának első jelentős sikere a már említett, és egyértelműen önéletrajzi ihletettségű Dr. Ezésez Géza karrierje című, erősen szatirikus hangvételű regény volt. Ebben a magyar tudományos kutatói lét majdnem minden visszásságának elmés megfogalmazása megtalálható. Ezekkel a szavakkal ajánlotta művét kollégáinak:

Sajgó Mihály, Dévényi Tibor és Szabolcsi Gertrud

„A kutatói hivatás szeretetével és tiszteletével ajánlom e néhány fricskát mindazoknak, akik már tudnak saját magukon nevetni.
Vagy legalábbis másokon.”

Dévényi Tibor első önálló tudományos-fantasztikus kötete 1981-ben jelent meg Hová lett Artúr? címmel. Saját maga azonban nem tartotta írásait sci-finek: „Én szeretek játszani a jövővel. Rólam, rólunk beszélek, száz évvel későbbi körülmények között.” Művei a XXI. században, egységes világban, kivétel nélkül Magyarországon vagy magyar kötődésű űrbeli helyszíneken játszódnak. A humor forrása bennük az volt, hogy korának jellegzetes hazai problémáit (amelyek egy jelentős része persze mind a mai napig létezik) vetíti ki jövőbeli körülmények közé, nem egyszer persze jelentősen eltúlozva és kiélezve. Hőseinek és az írásaiban megtalálható futurisztikus eszközöknek a neve gyakran beszédes, önmagában is humoros hatást kelt.

Egykori munkatársa, Pongor Sándor biológus akadémikus a következőképp emlékezett vissza rá:
„Dévényi Tibort csakugyan jól ismertem, sőt − mint később kiderült − már néhai édesapám is ismerte még egyetemi éveiből. Én nagyjából akkor kerültem hozzá dolgozni, mikor az Ezésez Géza megjelent; ezután már tényleg egyre intenzívebben az írás felé fordult. Tibor az írást későn kezdte művelni, és Ezésez Géza könyvével szerintem nagyot alkotott. Többi művét is olvastam, de azok már kevésbé ragadtak meg, jóllehet említette, hogy egy Csongor nevű mellékalakot rólam mintázott. Szerintem sok más alaknál is munkatársait használhatta mintaként.”

Valóban: Dévényi Tibor Hová lett Artúr? című regényében az egyik szereplőt Csongrády Cs. Csongornak hívják.

Az írás lezárásaként érdemes felidézni néhány máig érvényes sort a Dr. Ezésez Géza karrierje regény Az előadás művészete című fejezetéből:

„Amit nem tudsz harminc perc alatt elmondani, jobb, ha titokban marad.” (Dr. Hora et Dr. Labora) A Tudós felfedezéseit kétféle úton bocsáthatja az emberiség rendelkezésére: cikkírás és előadás útján. Előadni nehezebb. Rendkívül sajátságos adottságok szerencsés keveredése kell ahhoz, hogy a Tudós felfedezését (mondanivalóját) úgy tálalja (adja elő), hogy az nemcsak a tárgyilagos tényekre épülő kísérleteket tükrözze, de szellemes következtetéseivel magával is ragadja a végül tombolva ünneplő közönséget. A nehézségek elsősorban egy sajátos ellentmondásból adódnak. Gondoljuk csak el, mi is van tulajdonképpen, ha egy színész színpadra lép és elmondja Hamlet monológját? A nézők (= hallgatóság) döbbent csendben hallgatják a felejthetetlen shakespeare-i sorokat. A gyönyörűségtől ájultan. És a végén? Vörösre tapsolják a tenyerüket. De kik ülnek a hallgatóság soraiban? Háziasszonyok, kútfúrók, orvosok, diákok, kalauzok, ügyvédek, esztergályosok. Lehet, hogy egy-két színész is. Nem valószínű, de lehetséges. (Véletlenül vagy kíváncsiságból, netán irigységből stb.) Az biztos, hogy a három-négyszáz főnyi nézősereg nem áll három-négyszáz színészből. Mi van akkor, amikor a Tudós mondja el a monológját? Először is azt nem Shakespeare írta. Ő maga. A hallgatósága sem áll háziasszonyokból, kútfúrókból, orvosokból, diákokból stb. Egyáltalában nem. A harminc vagy háromszáz "néző" (hallgatóság) harminc vagy háromszáz pályatárs (kolléga, konkurencia stb.). Miért várhatnánk azt, hogy harminc vagy háromszáz pályatárs a gyönyörűségtől leszaggatja a csillárt a 31. vagy 301. pályatárs előadásának meghallgatása után? Nyilvánvaló tehát, hogy a Tudós előadásával kapcsolatos problémák egyik forrását a hallgatóság összetételében kell keresnünk.

2016.01.05.